Padlizsán

Padlizsánkrém

Érdekes, hogy az utóbbi időben egyre népszerűbbek Orosházán is az ilyen keleties ételek. A padlizsán térhódítása Orosházán azt gondolom Erdélyen keresztül történt, de a görögországi avagy mediteráni utazási láz is hozhatta magával. Ma már az orosházi piacon is vásárolható ilyenkor ősszel ebből a lila tojásgyümölcsből, ahogy egyesek hívják.. Mi itthon is ültettünk az idén is 10 tövet, volt is rajta szépen, de ennél több fogyott, s így vettünk a piacon, hiszen a télre gondolva, kerül tárolásra is (feldolgozva), de most még javában készül a padlizsánkrém, a rántott padlizsán, a padlizsános lecsó, töltött padlizsán, rizses-húsos padlizsán.

Valójában a padlizsán örmény eredetű étel, s a törökök közvetítésével kerülhetett a Balkánon át hazánkba is, s Orosházára úgyszintén (legtöbben azért Indiát emlegetik a padlizsán őshazájának, s az örmények is csak közvetítők lehettek, De az örmény konyha jó, s ezért említését ki nem hagyhatom). Az orosháziak étkezései szokásai a padlizsán tekintetében is elég konzervatívak voltak ( mint ahogyan gondolkodásukra is általában jellemző a konzervatív magatartás, visszafogottság), így nem csodálom, hogy a padlizsán még ma is csak bizonyos rétegek kedvence.

A mai tizenévesek egy része határozottan

elutasítja, hiszen ők már müzlin nőttek fel (sajnos!), s nem kóstoltatták velük meg a padlizsánkrémet.

Tehát, ahogy a képek is mutatják a padlizsánokat egy lapon, lángterelőn (minálunk) megsütjük, hogy teljesen megpuhuljon. Vigyázzunk, hogy a szára ne égjen le, mert attól fogjuk meg majd. Amikor egy adag megsült, szitára tesszük, hogy csepegjen le a benne lévő lé. Ha megsült az egész adag, akkor jön a hámozás.

Vizes kézzel (azért a vizes tál) szépen lehúzzuk a megégett héját, s a tiszta padlizsánhúst egy szűrőbe tesszük.

A padlizsánkrém készítése elég hosszadalmas munka, de megéri a fáradságot, mert nagyon

finom előételt vagy akár főételt kapunk végeredményként.

Szokták úgy is megsütni a padlizsánt, hogy egy tepsibe teszik az egészet, és forró sütőben 200-220 fokon megsütik, s azután húzzák le a héját. Mi ezt még nem próbáltuk ki, de azt mondják, akik kóstolták, és szeretik az eredeti ízeket visszakapni, hogy a sütőben sajnos a kicsit égett íz eltűnik. Hát én ebben konzervatív vagyok, meg az égett íz egy kicsit a szabadtűz hangulatát.

Az étel nem csupán táplálék nálam, hanem gondolkodásra, töprengésre késztető szakrális elem, hiszen mindennek van meséje.

Az emberiség, a magyarság ott veszítette el önmagát, amikor ezeket a jeleket eltüntette, elűzte.Az íz, az illat mindezt felidézi, vagyis akkor velem van a puszta is, ahol vad csikókon vágtattak őseink egykoron. No, nem nosztalgiázni akarok, különben is kár visszasírási szándékkal emlegetni a múltat, hisz a világ forgása annyira más lett (globálisak lettek az ételek), de őrizni illik valamit, márcsak a szépségéért is. Ha meg nem mesélünk mi, akkor mit fognak mesélni az unokák.

Visszatérve a padlizsánhoz, lám ilyen szépen lehántható a héj, s marad a sárgás hús, amit szűrőbe téve, szépen leöblítünk, hogy semmi ég

ett rész ne maradjon rajta. Aztán legjobb, ha egy éjszakát csepegni hagyjuk a szűrőben, így a keserű leve elfolyik, ha van. Ez egy igen fontos mozzanat, mert sokan panaszkodtak, hogy keserű lett. Ilyen módon a keserűsége tökéletesen megelőzhető.

A szép húsos részt aztán összetörjük, mi turmixban pépesítjük.

Adunk hozzá: étolajat (mi napraforgó olajat szoktunk adni), kevéske sót, bors is mehet hozzá, reszelt hagyma 1 közepes fej, 2-3 cikk felaprított fokhagyma sem rontja el. Az olaj mennyiségét úgy vesszük, hogy amennyit a pépesítés során felvesz. Általában evőkanálnyi olajat adunk mindig egy-

egy alkalommal, úgy készül, mint ahogyan a majonézt keverjük ki, kis adagokban, apránként. Időnként persze meg-megkóstoljuk. Nem rontja el a krémet, ha időnként belecsavarunk citromlevet. Kb. egy fél citrom leve bőven elég, ha hozzáadjuk.

Amikor alaposan kikevertük, s az ízeket is harmonikusnak találjuk, akkor hűtőszekrénybe kerül a keverőtállal, hogy az ízek összeérjenek. Az érésnek legalább három-négy óra az ideje.

Tálalása üveg vagy porcelántálban történik, szépen elsimítva a tetejét, s díszítjük paprikával, paradicsommal olajbogyóval.

Mellé adhatunk frissen sült meleg kenyeret. (N

em a legegészségesebb meleg kenyeret enni, de valami fenséges dolog, például a friss kenyérdúcot megkenni padlizsánkrémmel!).

Ha nincsen éppen frissen sült kenyerünk, (mert miért is lenne!), akkor a ropogós pirítoskenyér is pompás mellé.

Szokták mondani, hogy ahány ház, annyi szokás. Igaz ez a padlizsánkrémre is, Hiszen van aki ad hozzá kevés mustárt, mások majonézzel dúsítják, de nálunk is előfordul, hogy belekerül egy egész tojás, s azzal együtt keverjük ki. El nem rontja egyik sem, mindenkinek ízlése dönt, hogyan tartja a legjobbnak. Én a magam részéről a lehető legegyszerűbbet szeretem a legjobban, csupán a

kenyérre vagyok nagyon kényes és igényes. Ez persze csak azért van, mert Orosháza a kenyér fővárosa lenne, de az igazán jó kenyeret idehozzák, nem itt sütik, Nem tudom miért, de itt nem tudják olyanra sütni, mint egykoron a nagymamák.

Lám itt van a keverőtálban a padlizsánkrém, éppen kóstolásra csábít. (Holnap lesz ismét friss padlizsánkrém nálunk, mert a sült padlizsánhús egy részét fagyasztóba tesszük, majd karácsonykor csak ki kell keverni olajjal, hagymával és kellő-illő fűszerekkel).

Egy tisztességes adag padlizsánkrémhez kell:

* 3-4 szép padlizsánt megsütni, aztán tisztítani, kikeverni

* só, bors, esetleg fél citrom leve,

* 2 dl olaj (vagy amennyit felvesz)

* 1 közepes fej reszelt hagyma és 2-3 cikk szétnyomott fokhagyma

Mellé szeletelt paradicsom és olajbogyó,

kenyér friss vagy pirított, de inkább barna mint fehér.

* Kísérő tea bármilyen lehet, de egy jó csésze tejeskávé sem utolsó mellé. Én legalábbis így vagyok a dologgal.

Nyári emlék

Ez a kép nagyon megtetszett nekem, hiszen a hűvösödő október közepén a meleg nyarat idézi fel, amikor az udvaron az unokákkal, egyik este szalonnát sütöttünk, másik este, bográcsban főtt meg a gulyás, harmadik este pedig a tárcsán sütöttem húst és krumplit. Így szállt a füst köröttem, olyan már mintha az emlékeim is ilyen füstpárába burkolóznának, lassan tovaszállnak, s ahogy nézem a képet, rögtön a friss kovászos uborka íze, illata csapott meg. S akkor most megállapítom, hogy megint eltelt egy esztendő. Kár érte, mert szeretem az esztendőket, s nem volt ez olyan nagyon rossz, csak ne azt hallottam volna, hogy erre sincs pénz, arra sincs pénz, s közben értelmes dolgok tűnnek el. Az értelem nem kíván sok pénzt, mert nem a luxus a fontos, sőt!

De sajnálattal látom, hogy bizony az alapos, messzi hagyományokra alapozott tudás, kihalóban van. Azt kell mondjam, hogy a gasztronómiában is az történt, mint az országban, kiveszett egy olyan meghatározó réteg, amely kreatív része éltette, teremtette a magyar konyhát, s szerencsésen kezdte éppen ötvözni a jóféle polgári konyhával, ez volt a magyar parasztság, de azt egy rend igyekezett kiírtani, s így minden elveszett. Igen ki kell mondanunk, elveszett.

Hol van már a jó vidéki konyha, merthát hol vannak az alapanyagok. Az utóbbi időben tudatosan jártam idehaza és Erdélyben is a piacokra. Kerestem a hazai egészséges "kistermelői" árukat. A globalizációs, bürokratikus gondolkodás lassan, de biztosan kiírt mindent - állapítottam meg. Persze még van esély, de kevés a bürokráciával szemben a civilkurázsi (mert a választott népképviselők is hamar éppen a választóik - vagy inkább egy pénzes réteg - kedvét kedvelik csak). mondom a civilkurázsi tehetne valamit....

S akkor nagy levegőt veszek. Inkább főzzünk, gyerekeinket tanítsuk meg főzni, Tanítsuk meg az ízek élvezetére, tanítsuk meg a jóra. Mert itt van mindjárt a padlizsán. Most már nem a pecsenyesütés van napirenden, hanem padlizsánkrémet, muszakát, zakuszkát kell most sütni-főzni kavarni. Még lehet elrakni a kamrába, fagyasztóba, üvegekbe a kamrapolcra olyan finomságokat, amivel télen csak több pénzzel jutunk hozzá. Egy kis többlet most, de én azt gondolom, hogy megéri.

A minap padlizsánkrémet készítettünk. A módját mindjárt leírom a következő bejegyzésbe. Képeket is készítettem, így szemléletesebb lesz. Talán!