2013. július 25., csütörtök

Nyári konyha

Tábor, party, családi összejövetel, vendéglő, utazás Nagykárolyba
Hát most össze kellene foglalni a júliust, márcsak azért is, hogy emlékeinkben megmaradjon. Ezek jutnak az eszembe..
Kólünös gasztronómaiai élményt nem gerjesztettek amerre én jártam, ahova engem is hívtak vendégnek.
DE jártam a Diófában, és ettem is ott saját kontomra, voltam a Fórumban többször is, s a kínaiban is  a mozi helyén, megfordultam a Tescoban. Kifőzdében is jártunk az Állomás utcában  (itt nagyon finom tepsis pecsenyét kapni, no és tésztaféléket, ) és hoztunk holmi étket is, no és túrós-lepényr (ha friss, akkot itt isteni!) A Szőlő körút elején nemrég nyílt egy cukrászda, ahol lángost is sütnek reggeli gyanánt. Többször hoztunk onnan reggelire lángost, mert közel van, de sajnos azt kell tapasztalnom, hogy egy kicsit keserű volt, mert már elégett az olaj, Másnap mindig a piacra mentünk fel friss lángosért, az ott királyi, hogy helyreálljon a lángosízlelőm.
Itthon főzicskéltünk, de velem van a baj, hogy nem tudok úgy mozogni, ahogy kell, Igy a fözés is maradt. Dehát enni azt kell. Nejem megunta a napi főzést, meg az engem állandó mavarálását, hogy legyek valahogy, így prób- szerencse.Rendeltünk házhozszállított menűt 3-3 hétig egy-egy  helyről. No ennyi elég is volt, hogy bizony a szó szoros értelmében megutáljam, s most kijelentsem, hogy soha többé, Ha azt nézem a három helyről (két orosházi vendéglő és egy kardoskúti) egy idő után egyformának tünt, küllemre, ízre, zamatra, technoléógiára. S eljutottak részemről az ehetetlenség szintjére. Nejem megette, dehát ő mostanában  nem igazán mérce az utóbbi időben ezt a tette, mert az általam a kórházban meg nem evett ételekre is rátette a jó jelzőt. Én ezt nem tudom megtenni, pedig az utóbbi időben ugyancsak romlottak az ízlelőim. De ezt azt hiszem a kórházak tették velem, hiszen hosszabb időt eltötöttem sajnos az orosházi a békéscsabai, gyulai kórházakban, Hogy főzni nem tudnak az biztos! Pedig nem wellington bélszínt várnék el!
Neveket tapintatból nem mondok, mert nem akarom üzleti köreit senkinek rontani. Pedig nem érdekem, hogy hallgassak, hisz még reklámjuk sincs nálam. Különben is smucigok a reklámok ugyében. Biztatom is magam, hogy legyek szókimondóbb, hiszen a nyájas vendégeken a szókimondás jobban segít.
Tábort szerveztem az idén a 18. ifjúsági magyarságtábort Orosházán. Étkezéseik változatosak voltak. Reggelik a diákélelmezésnél, ugyan csak gazdag választékban ízléses tálalásban. Ebéd nagycsaládosok napján bográcsos, de a nyitón is bográcsban főtt Gellértegyházán  paprikás volt a menű. aztán egyszer ebédeltünk vendéglőben is
A Ópusztaszeren a Szeri csárdában, ahol bakonyi sertésborda volt, s ez nyilvánvaló gombával készül, hát nem mindenki örült a gombának, de megették, mert éhesek voltak. A vacsorák és Bogácsban készült ételek, marhapörkölt, krumplipaprikás friss füstölt házi kolbásszal, tarhonyás csirke kétféle módon és lecsó Szilvi módra bográcsban Ez volt a kínálat. No és mellé jókedve és vidámság.Jól éreztük magunkat, s erre most már felfigyelt a Duna TV és Kossuth Rádió is.
Családi szalonna sütést  a hó elején tartottunk az udvaron nagy vidámságban.
Augusztusban Nagykárolyban rendezünk családi összejövetelt a Károlyi kastélyban.
ATV2-nek is volt egy hetes orosházi reggeli műsora, ami persze csak részben volt orosházi. Őszintén szólva bosszantott a sok felszínesség. Holmi gasztrnómiai csodákat is felvontattak, de ez inkább a stáb etetését szolgálta. Egészségükre.
S közben már zajlik a virslifesztivál is Gyopároson.
Enni pedig kell. Jót és jól enni még inkább illő dolog.
Jólius 23 születésnapom, minden meglepetés nélkül
De Zsolt telefonált, Csabáék jöttek, Anikóék jöttek s Réka unokám sütött egy finom tortát, ami restellt vállalni, pedig igazán jó volt.
Jövő hétem Zorán és felesége jön (Zita húgom fia) Ploestiből, Zsolt jön Pestről Csabáék innen és Anikóék is. Bográcsos lesz, gombás marha pörkölt (1 kg gomba - csiperke, és 8 kg marhahús)
Itt az udvaron főzi Csaba. Fotókat majd felteszek.

Nincsenek megjegyzések: