2012. szeptember 1., szombat

Cetlireceptek

Bárányhúsgombóc-leves
Hagymát dinsztelünk olajon.Vegyes zöldséget aprítunk  vagy reszelünk  (sárgarépa, petrezselyemgyökér, káposzta, karalábé stb. (ami van!), olajos hagymán  megpároljuk ( időnként 1-2 nagykanálnyi vizet, vagy húslevest öntve alája!), s ha már szinte puha felöntjük meleg vízzel. Só, bors, zöldpetrezselyem, lestyánlevél esetleg kapor az ízesítéshez jól jön.  Ebbe helyezzük az elkészytett húsgombócoökat, s készre főzzük az egészet.
Tálalásnál megszórhatjukmég apróra vágott zellerlevéllel, lestyánnal, snidlinggel. zlés szerint citrommal (levével ízesítjük.
Húsgombóc (darált bárányhús, de más is lehet!), tojás, rizs, só, bors a kelléke. Alaposan összegyúrjuk, s kiskanállal gombócokat szaggatunk, amit meggörgetve tenyerünk között, szépen a levesbe tesszük. Lassú tűzön hagyjuk fődögélini. Úgy is készíthető, hogy gombóc helyett bárány vagy disznó stb húskockákat adunk hozzá.
A végén tejföllel meglocsoljuk a tetejét, hogy a tányérban szépen mutasson.
Változat: a káposzta lehet nyári kovászolt káposzta is, amit vékony csíkokra vágtunk, s azzal is összepároljuk a zöldséget, ízesíthetjük ilyenkor a kovászolt káposzta levével is.

Nincsenek megjegyzések: