Daragaluska

Esetem a grízgaluskával...
Bizony nem mindig úgy sikerül a dolog, ahogy szeretné az ember. Ismételten grízgaluskára szottyant kedvem. Gondoltam nekiállok. Nem olyan ördöngös dolog. Azt persze be kell vallanom, hogy néhányszor már nekiduráltam magam, de mindig volt hibája.  A nejem tudja készíteni, de most én vállaltam a főzést, hát nekem kellett nekilátni. Ugyanis neki sem mindig a legtökéletesebben. A leggyakoribb hiba, hogy kemény lesz. Nos akkor elő a grízt (jóféle lehet, az van ráírva Nagymama dara). olvastam valahol, hogy a gríznek kellően szemcsésnek kell lennie, s ez nem mindig olyan, ezért tegyünk bele egy kis kukoricadarát. Úgy tettem.
Így készítettem: 2 tojást feltörtem, abba került 7 evőkanál (pupolyázott) gríz és egy evőkanál kukoricadara, só egy csipet, egy kávéskanál szódabikarbona, egy kanál olaj. Alaposan elkavarjuk. Negyed órát pihenjen, s aztán kis vagy nagykanállal a gyengén gyöngyöző vízbe szaggatjuk. Ne forrjon a víz! Oda is készítettem egy csésze hidegvizet, ha netán lobbanna, akkor kevéske vízzel megcsendesítem. De nem lobbant, mert a láng a legkisebb volt az edény alatt.
Állt a keverék, felforrt a víz. Gyöngyözőre csendesítettem, s aztán elkezdtem szaggatni kiskanállal.
Beletettem, s mi történt! A gríz mint az olvadó jég, szétfolyt, szétmállott. Nem lett galuska, hanem mintha kását főznék. S én balga nem jöttem rá időben, hogy valószínű túl lágy a tészta, még adni kell hozzá kevéske darát. Inkább csak szaggattam, szaggattam, rendületlenül. S lett a levesből egy kása. Így is finom, de ez húsleves-kása lett. Én meg grízgaluskás levest akartam. Hát nem lett. Nem sikerült. De nem adom fel. Legutóbb azt hiszem túl kemény lett a tészta, s akkor nem puhultak meg, olyan ágyúgolyók lettek.
A kísérletet folytatom, mert úgyis elkészítem a tökéletes grízgaluskát.
Nemsokára újabb nekifutás!