Ebben a blogban igencsak sokmindennel foglalkoztam már, s olvasóim száma is bizonyítja, hogy van érdeklődés iránta. A minap levelet kaptam Gonda Géza kultúra-építő barátomtól (a kultúra-építőt most találtam ki, mert nem tudom másként szakmáját, hivatását, szándékát, tevékenységét összefogva kifejezni) s egy ÉS-ben megjelent cikket ajánlott elolvasásra. Elolvastam, s most közre is adom, mert igen tanulságos gondolatokat vet fel, nem csupán a magyar gasztronómiára vonatkozóan, hanem az egész magyar imázsépítésre is, egyáltalán a magyar politikai, gazdasági és kulturális életre értelmezhetőek a megállapításai. Az alaptanulság, amit leszűrtem, hogy baj van a nemzetfejlődéssel olyan mértékben, ahogy az oktatásból, a közéletből, a családi életből, a mindennapokból kiseperték az évezredes népi-nemzeti hagyományt (kivételt képez az utóbbi jó száz esztendejének osztályharcon alapuló hagyományápolása), s lett egy világlebegés, mert ezáltal mi sehova nem tartozunk. Egy angol blogon olvastam, hogy minket magyarokat, hogyan minősítettek. Érdekes és ez is tanulságos, mert valóban a külföldi átlag így minősít: 1500-1700-ig Törökország része, 1700-1920 Ausztria része, úgyis mint Osztrák-Magyar Monarchia. Ha ezen mélyebben elgondolkodunk, akkor egyre világosabbá lesz, hogy miként néznek minket a világban. Nos ezen változtatni egy kicsi-pici nemzetnek igen nehéz, de nem lehetetlen.
De térjünk vissza a gasztronómiára, ahogy ott nem vállaljuk önmagunkat, úgy más tekintetben sem önmagunkat vállaljuk. Mi magunk szolgáltatjuk ki magunkat ételben, italban, viselkedésben, és szinte mindenben. Még amit igazáén őrzünk: ez a TRÁGÁR- MAGYAR BESZÉDHEZ való hihetetlen ragaszkodás. S mindezt segíti a MÉDIA, a POLITIKA édes gyermeke. Szóval ott kezdődne minden, hogy vajon minden magát magyarnak valló államnpolgár el tudja-e mondani a teljes Himnusz és Szózat szöveget?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése