2010. június 11., péntek

Gasztronómia és Orosháza


Orosháza idegenforgalmáról sok szó esik manapság. Sokféle lehetőség van, ami Gyopárosfürdő mellett még szükséges, hogy valóban vonzó idegenforgalmat tudjunk teremteni. Ezekből csupán néhányat említenék: a Gyopárosi "őspark" rendbetétele, hogy alkalmas legyen sétára, a padokon ülve szemlélődésre, s a sűrű nádasba vágott "ablakokon" a víz fodrozó tükrén pihentetni a tekintetet. Úgy egyáltalán Gyopáros egészét kellene fejleszteni, nem csak bizonyos részeket. Továbbá a gasztronómiában is lehetne sok jó ötlettel előbbre lépni, s én most is azt mondom, hogy nem biztos, hogy a világban divatos séfrafinériákból született ételek lennének itt a "királyiak", a népi konyha, s az itteni élelmiszerek használata talán vonzóbb lenne, s talán olcsóbb is. Szóval lenne és van tennivaló bőven, a sikeres rendezvények ellenben (Libamájfesztivál, Kenyérünnep, nemzetközi versenyek) még inkább szükségesek, mert ezek vonzerők és ezzel egy népszerűsítési folyamatot is lehet folytatni. Mert valljuk meg őszintén igazi hírérték és jó ötlet eddig éppen a libamájfesztivál volt. Talán előbb- utóbb a honi vendéglők is intenzívebb részt vállalnak a jövőben ebből a kihívásból.
Mert előbb utóbb szükség lenne, ha a mi - értsd orosházi - vendéglőket is minősítenék, valahogy így:
"A legjobb a Costes és a Château Visz lett.
A Château Visz és az év közben a Michelin-csillagot Magyarországon elsőként elnyerő étterem, a budapesti Costes kiemelkedett a hazai mezőnyből. Bár a Balaton környéki Chateau Visz fél ponttal előzte meg fővárosi vetélytársát, a listavezető étteremben azonban éppen a lapzárta után váltottak séfet - Erik Schröter konyhafőnök helyét az eddigi sous-chef, Stefan Gebhardt vette át - ezért a 16 pontos eredményt a szerkesztők végül zárójelbe tették, és az év étterme idén is a Costes lett. - írja a Hej, szakácsok című gasztroportál - (
http://www.hejszakacsok.hu/?action=cikk&id=5820 )
Az idei kiadvány újdonsága, hogy az étterem értékelő oldalán rövid angol nyelvű összefoglaló is olvasható. A szerkesztők emellett szigorítottak az értékelésen is: a nemzetközi összehasonlíthatóságot szolgáló, 19 pontos rendszerben (a 20 pont az elérhetetlen tökély) immár 16 pont kell a Michelin-csillagos teljesítményhez.
ToplistaChâteau Visz – (16)
Costes - 15,5
Bock Bisztró - 13
Fuji - 13
A tesztelt mintegy 300 étteremből 44 teljesített 11 pont fölött, amely, amely azt jelenti, hogy ott jó, és egyre jobb esély van arra, hogy az ember igazán jót egyen. Ebből a logikából következik, hogy a tesztelők szerint a 10 pont alatti éttermekben nem igazán jók az esélyek egy minőségi ebédre, vacsorára, de azért számos erényt tud felmutatni. Ide sorolták többek közt a Gundelt (9,5 pont), ahol „jellegtelen zsemlefélét adtak, némi vajjal”, és az „előre elkészített kacsamell nagy része bőr (mely nem ropog), a hús eléggé kiszáradt”. Ugyancsak ide került a Kárpátia (8,5 pont), ahol a füstölt pisztráng „ipari védőgázas haltermék”, a „padlizsánkrémen pedig átüt az oxidáló vöröshagyma nyers íze.
A legalsó még értékelhető szintre került a Paprika TV Paprika sztárjait felvonultató Pastrami (8,5 pont), ahol a „pirítós gyengébb ipari minőség”, és a „csokoládétorta narancsfagylalttal, „mikróban melegített sütemény, a fagylalt egy tejszínrajongó fagylaltkészítő produktuma. A legalacsonyabb 8 pontot kapta a Mátyás Pince Étterem is, ahol a „szárazkás a hús idősödő borjúból”, a „tört burgonya vizes”, a „réteslapok félig nyersek maradtak” és „szomorú a desszertrelitás”.
Vajon Orosházán mindez, hogyan alakulna, mert én már kaptam túlsózott és tasakos ízű húslevest, s cipőtalp keménységű sülthúst, hideg krumplipürével. De nem folytatom!
Az is igaz és tény, hogy pillanatnyilag Orosházán nincs akkora lakossági igény, amely tiszteségesen eltartaná ezeket. Ennek is megvannak az okai, de azt nem itt részletezem.
Egy dolog azonban eszembe jut. Vajon hány vendég kellene naponta, hogy egy kisebb éttermet (az orosházi belvárosiakra gondolok) eltartson. Egy szaklapban olvastam, hogy Dél-Franciországban egy kistelepülésen egy kisvendéglőt általában 30-40 rendszeresen látogató vendég tart el. Ez nálunk vajon mennyi?

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hogy Ti mennyit zabáltok ott Orosházán !? :)jún. 11.

Fülöp Béla (Károlyi) írta...

Gyere Te is velünk!