2010. május 18., kedd

Spenót minden mennyiségben


Május az idén ugyancsak szeszélyes volt, mintha a kiszámíthatatlan április lett az úr. A kiskerteket is megviselte a jégeső, a sok eső, a hideg, a szél és még ki tudja mi minden volt... de azért a zöld spenót és a sóska is szépen növekedett. Igaz mellettem a gyom is állandóan előretör, hiszen a sárban nem lehetett kapálni, de már azért szedhető a spenót. Nekünk a folytontermő spenótunk van, azt inkább ritkítani kell, mint vetni és újravetni. Mivel egészséges zöldétel a spenót, szeretjük hagyományos főzelékként, salátaként fogyasztani, de leves is készíthető belőle, olyan mint a saláta vagy csalánleves, de kis fantáziával bármit kitalálhatunk hozzá. Jóféle tavaszi leves készülhet saláta, spenót, sóska keverékével is.
S akkor néhány ötlet még hadd álljon itt.
Spenótsaláta főtt tojással
250 g friss spenótot két-háromszor megmosunk, megtisztítunk, kézzel apróra tépegetjük. 4 tojást keményre főzünk, kihűlés után lereszeljük (vagy apró kockákra vágjuk), és a spenótra hintjük. Egy kis fej lilahagymát apróra vágva szintén ráhintünk, majd enyhén összekeverjük, és a hűtőbe tesszük.
Öntetet készítünk borecettel, salátaolajjal, két evőkanál mustárral, egy gerezd fokhagymával, sóval, borssal és egy csipet porcukorral. Tálalás előtt öntjük rá az öntetet, lazán összekeverjük.
Spenótturmix
Apróra vágunk 15 dkg paradicsomot, 50 g spenótot és 1 gerezd fokhagymát. Összeturmixoljuk, 1-2 evőkanál citromlével, sóval, borssal ízesítjük. Belekeverünk 1 evőkanál apróra vágott bazsalikomlevelet.
Spenótos háromszögek
Egy marék összeturmixolt spenótot 125 gramm túróval és kb. ugyanannyi feta sajttal, egy kis fej apróra vágott hagymával, egy gerezd fokhagymával, sóval, borssal összekeverünk.
Réteslapot kiterítünk, két réteg közé olvasztott vajat kenünk. Hat csíkot vágunk belőle, a csíkokra, nem egészen a legvégére, teszünk egy-egy adat tölteléket. A csík egyik sarkát átlósan a másik oldalához hajtjuk (ezzel lefedve a tölteléket), majd az így kapott derékszögű háromszöggel folytatjuk tovább a hajtogatást, míg a csík végére nem érünk.
Forró sütőben aranybarnára sütjük.
A spenótot gyümölccsel is össze lehet turmixolni, kiváló reggeli.
Például: 1 alma, 1 banán, 2 marék spenótlevél, 1-2 pohár víz, ezt összeturmixolni. Én egy kávéskanálnyi fahéjat is szoktam hozzá tenni. Lehet nyers uborkát is tenni hozzá ... a lehetőségek végtelenek :)
Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések: