Rebarbara

Fedezzük fel! REBARBARA
Az Ázsiából származó rebarbarát a kínaiak már Krisztus előtt 2700 évvel használták, de Európa konyháiba, tányérjaiba meglehetősen későn, a 18. században került angol közvetítéssel.
Karrierjét eredetileg a kora tavaszi zöldség- és gyümölcsszegény, vitaminhiányos időkben való megjelenésének, a zord időjárást jól tűrő igénytelen voltának köszönheti. Íze jól párosítható más gyümölcsök és fűszernövények ízével, így almával, naranccsal, eperrel, gyömbérrel, vaníliával vagy fahéjjal. Édes és savanykás készítési módjaitól függően jó levesnek, szósznak, krémnek, habnak, dzsemnek, kompótnak, süteménynek, köretnek (a legkülönfélébb hús-és halételek mellé), csatninak, gyümölcslének, de még bornak is. A kedvelt olasz Rabarbaro aperitif is rebarbarából készül. Fiatal kocsányai a kelvirágot helyettesíthetik.
Mindeme jó tulajdonságok inspirálhatták eredetileg az angol rebarbaratermelőket, hogy a közkedvelt növény termesztési idényét valahogy meghosszabbítsák. A véletlenszerűen jött ötlet amilyen egyszerű, olyan zseniális. A szájhagyomány szerint, egy a trágyadombra kidobott kétéves rebarbara-gyökértörzs a sötét, nyirkos helyen pár hét alatt fejlődésnek indult, és szabadföldi társánál jóval korábban, sokkal finomabb, ízesebb levélnyeleket nevelt. E felfedezés nyomán kezdték el a gombatermesztőkhöz hasonlatosan a rebarbaratermelők is fénytől elzárt, sötét, hűvös, nyirkos helyen termeszteni a korai, mesterségesen siettetett növésű rebarbarát. Érdekes, hogy a legkisebb fény, akár egy vakué is, tönkreteheti a növényt és növekedési folyamatát.
A háborús évek után a tartósítóipar, a hűtőházak és a szállítmányozás fejlődésével a helyben termelhető, friss rebarbara divatja leáldozott. Újabb kori, felívelő karrierjét az ősi növény „sötétkamrában nevelt" korai változatának és ama divattrendnek köszönheti, hogy az egészséges táplálkozás jegyében fontossá vált ismét, hogy helyben (is) termő, friss, szezonban lévő, élettanilag kedvező hatású, ám kalóriaszegény zöldséget és gyümölcsöt fogyasszunk.
A jó minőségű, friss rebarbara levélnyele vastag, rugalmasan reagál a behajlításra, roppanósan törik el, és nedvet ereszt. A fiatal hajtások nem fásak, s a levélnyelet bemetszve, a szárzellerhez hasonlóan, hosszában könnyen hámozhatók. A szárak főzési ideje legfeljebb 3-5 perc, ezután a rebarbara pépesre fő szét. A friss levélnyelek hűvös helyen pár napig tárolhatók, aztán megpuhulnak.
A növény rendkívül jól fagyasztható blansírozva, de mélyhűtik sziruppal édesítve vagy pépesre főzve is. Konzervként narancshéjjal és -lével, citromszeletekkel, mazsolával és fahéjjal felfőzve tartósíthatjuk. Ha fahéj helyett gyömbéres, savanykásabb, citromosabb, „rövid lére eresztett" kompótot főzünk halételek és szárnyasok köreteként is megállja helyét. Vörös húsokhoz való pikáns köretként, savanyúként csatnit érdemes a felkarikázott rebarbarából, felkockázott vöröshagymából, curry, ecet, só és cayenne bors ízesítéssel készíteni. Báránysültek mellé ínycsiklandó mártás a rebarbara és menta főzete, míg marhasültekhez a mustáros, hagymás, borsos, enyhén ecetes rebarbaraszósz ajánlott.