2010. május 8., szombat

Májusi ételek kaporral

Én a kaporral igen jó viszonyban vagyok, úgymond roppant szeretem.Szinte mindenhez szívesen használom, még a töltött káposzta is úgy az igazi, ha van hozzá kapor is. Reggelire is nagyon finom egy szelet vajaskenyér meghintve apróra vágott kaporral és mellé frissen gyűjtött citromfű és mentalevél teát szürcsölgetni. Próbálják ki!
Most leveseket gyűjtöttem össze, érdemes kóstolgatni. A jö9vő héten nálunk kétféle kaporleves lesz, mert most van bőven a kertben, s az eső után most ugyancsak megnőttek. Most érdemes valamennyit gyűjteni és szorosan záródó dobozban elhelyezve a fagyasztóba helyezni a kapor nélküli napokra gondolva!
Kaporleves
Hozzávalók: egy jó evőkanálra való vágott zöld kapor, másfél evőkanál olaj, 2 dkg liszt, 1 dl tejföl vagy 2 dl tej, 1 tojássárga, só.
Elkészítés:
A zsírból és lisztből világos rántást készítünk, beletesszük a kaprot de ezzel nem pirítjuk hanem azonnal felengedjük. Miután felfőtt, 10 percig csendesen főzzük, 1-2 dl forró tejjel kiegészítjük, és tejföllel kikevert tojássárgára tálaljuk. Pirított zsemlekockát vagy nagy kockára vágott főtt tojást adunk hozzá.
Kaporleves tojással
Elkészítéséhez: 2 csokor friss kapor, 1 pohár tej, 2 kanál olaj, 1 kanál liszt, 4 db tojás, ízlés szerint tejföl, citromlé, cukor és só szükséges.
Első lépésben megmossuk a kaprot, majd finomra vagdaljuk és megfonnyasztjuk a felhevített olajban. Ezt követően ráhintjük a lisztet, felhígítjuk hideg tejjel és szükséges mennyiségű vízzel vagy csirke erőlevessel. Második lépésben felforraljuk, és ízlés szerint sózzuk, cukrozzuk, majd citromlével savanyítjuk. A tojásokat óvatosan beletesszük a forrásban levő levesbe, hogy a sárgájuk fel ne fakadjon, miközben a levest még öt percig forraljuk. Tálaláskor tejföllel kínáljuk. Tojás helyett rizst vagy vajgaluskát is adhatunk hozzá!
•A kapor jótékony hatásai
A kapor egyszerűen termeszthető, változatosan felhasználható, közkedvelt fűszernövény. Intenzív ízvilággal és sokoldalú gyógyhatással rendelkezik.
Kaporleves zöldhagymával
Hozzávalók 4 személyre: - ízlés szerint só - 4 szelet kenyér - ízlés szerint fokhagyma - 2 db tojás - 1 csokor zöldhagyma - 1 csokor petrezselyem zöld - 3 evőkanál tejföl - 1 csokor kapor - 1 evőkanál finom liszt - 3 evőkanál vaj
Egy fazékban a zsiradékból és a lisztből világos rántást készítek. Beleteszek 2 evőkanál finomra vágott kaprot,
1 evőkanál aprított petrezselyem zöldjét, 1 evőkanál vékonyra szeletelt zöldhagymaszárat és 1 kávéskanálnyi
apróra vágott zsenge fokhagymaszárat. Mindezt összekeverem a rántással, és felengedem 5 pohár vízzel (1-1,2 liter ) vagy ha van, csontlével. Megsózom, és fedő alatt egy félórát főzöm. Tálban habosra felverek 2 egész tojást, hozzákeverek 3 evőkanál tejfölt és merőkanalanként a forró levest. Az apró kockára vágott kenyeret megforgatom forró zsírban vagy olajban, majd sütőben megpirítom. A forró levest az aranybarnára sült kenyérkockákkal kínálom
Gyergyói kaporleves recept
Hozzávalók: 2 liter tyúkhúsleves, 25 - 30 dkg. tyúkhús főzve, 1 csokor friss zöld kaporlevél, 3 dkg. vaj, 1 evőkanál liszt, 2 db. tojás sárgája, 2 dl.tejszín, só, 1 mokkáskanál őrölt fehér bors, csipetnyi csombor ( borsikafű)
Elkészítés:
A főtt szárnyas húst apróra vágjuk és a leveshez adva felfőzzük.A kapor leveleket egészen apróra vágva a vajas-lisztes rántáshoz adjuk, elkeverjük és óvatosan a leveshez adjuk. A tejszínnel elkeverjük a tojássárgákat, amit szintén a leveshez adunk majd az egészet felfőzzük. Forrón tálaljuk, pirított zsemlekockákkal és füstölt sajtreszelékkel megszórva.
Zöldségleves juhtúrós gombóccal
Gombócot enni márpedig történelmi szükségszerűség. Jómagam ezt nem is bánom, igen nagy rajongója vagyok. A gombóc -többek között- a hajdani Habsburg Birodalom, majd később az Osztrák-Magyar Monarchia területén élő népek által rendszeresen fogyasztott ételek egyike volt, felhasználása igen sokoldalúan történt. Ették magában, köretként, levesbetétként, ki tudja még milyen formában. Nyilvan ez hatással volt a magyar konyhára is, bár mi azért jóval kevesebbet szerepeltetjük az étlapunkon. A mai rohanó világban egyre kevesebben állnak neki elkészíteni, mondván sok munkával jár. Vagy megveszik a mirelit ipari vackokat, sok helyen még az éttermekben is ezekkel találkozni. Annak ellenére, hogy mégsem olyan bonyolult dolog az a gombóckészítés, a tárgyban szereplő pedig igazán pofonegyszerű, a végeredmény igazán finom, puha és omlós. Levesbetétként, leves fő alkotóelemként, köretként, főételként egyaránt alkalmas. Aki nem szereti a juhtúró karakteresebb ízét vagy nem jut hozzá megfelelő minőségben, használhat hozzá bryndzát.
Hozzávalók /10 adag/ - 3 liter zöldség alaplé - 6-8 sárgarépa - 2-3 petrezselyemgyökér - 2 kisebb zeller - 1 karalábé
- 1 doboz hámozott paradicsomkonzerv - 4-5 fej apró hagyma - 1 fej fokhagyma - 1 kis csokor kapor, - 2-3 ek olívaolaj
- só
A gombóchoz:- 30 deka juhtúró vagy bryndza - 4 tojás - zsemlemorzsa /kb. 4 zsemléből/ - 1/4 szerecsendió frissen reszelve
A zöldségeket megtisztítottam, 3-4 centis hasábokra vágtam. Olívaolajon megfuttattam a finomra vágott fokhagymát, majd amikor kezdett színe lenni, hozzáadtam a zöldségeket, és 6-8 percet tovább pirítottam, időnként átforgatva. Sóztam, felöntöttem zöldség alaplével és egy liter vízzel, csendes tűzön kb. fél óra alatt majdnem puhára főztem a zöldségeket. Addig elkészültek a gombócok: a juhtúrót villával összzetörtem, eldolgoztam benne a tojásokat, reszeltem bele szerecsendiót, majd hozzáadtam kb. 4 zsemléből készült zsemlemorzsát. Érzésre, amennyit felvesz. Nem szabad, hogy kemény legyen, akkor az igazi, ha 5-6 perc pihentetés után épp csak formázható. A juhtúró miatt sózni nem kell. Vizes kézzel 2-3 centis gombócokat formáztam belőlük, felhasználásig félretettem. Amikor a levesben lévő zöldségek kezdtek puhulni, hozzáadtam a paradicsomkonzerveket, a benne lévő paradicsomokat harmadolva, és óvatosan beledobáltam a gombócokat is, a kondérban egyenletesen elosztva. Ilyenkor jöhetnek a szárított zöldfűszerek, ha van friss, akkor az a végén. Amint feljöttek a gombócok a tetejére, még kb. 3-4 percet kell főzni, egyet kivehetünk, és félbevágva ellenőrizhetjük, hogy rendesen megfőtt-e a közepe.

Nincsenek megjegyzések: