2010. április 29., csütörtök

Medvehagyma ideje

Medvehagymás tarhonya
Néhány éve a szomszédomtól kaptam néhány tő medvehyagymát. Elültettük, most már két szép méteres- másfélméteres sor van belőle. Szép zöld levelei igencsak finomak, szendvicsre vagy ételbe is. Naponta esszük, mert csak addig szedhető, amig nem virágzik. Most a hagyományos tarhonyát egyesítettem a medvehagymával. S kitűnő!
Tarhonya
Hozzávalók: •olaj, •30 dkg tarhonya, •só, •egy fej vöröshagyma.
Elkészítés:
Az olajat kicsit megmelegítem és hozzáadom a tarhonyát. Állandó keverés mellett arany pirosra pirítom. Ekkor felöntöm meleg vízzel, sózom, és mellédobok egy kisebb fej hámozott hagymát. Mikor a víz felforrt takarékra rakom, és puhára főzöm. (Közben azért néha rákukkantok, hogy elég-e a víz, és ha szükséges utána öntök egy kicsit.) A megmosott medvehagyma leveleket csíkokra vágom, s a majdnem kész tarhonyára szórom, ö9sszepárolom pár perc alatt. Reszelt sajttal meghintem, s sütőben addig tartom, míg a sajt ráolvad éppen. Mellé cukrossasálátát készítettem hagyományos módon ecetes édesítős öntettel, de behűtve!

Nincsenek megjegyzések: