Az orosházi híres Alföld és egykori nevezetes konyhája
Híres konyhája volt – mesélték – az Alföldnek egykoron. azt 1875-ben építették, vagyis a meglévő földszintes vendéglőt bővítették, s a munkálatok tervezésével egy szegedi tervezőt bízott meg a tulajdonos , a korabeli község képviselőtestülete. Aztán bérbe adták, s sikeresen működtette a bérlője a harminc szobás szállót, persze ennek feltétele volt a jó konyha. Tele is volt általában!
Híres konyhája volt – mesélték – az Alföldnek egykoron. azt 1875-ben építették, vagyis a meglévő földszintes vendéglőt bővítették, s a munkálatok tervezésével egy szegedi tervezőt bízott meg a tulajdonos , a korabeli község képviselőtestülete. Aztán bérbe adták, s sikeresen működtette a bérlője a harminc szobás szállót, persze ennek feltétele volt a jó konyha. Tele is volt általában!
Tudjuk, hogy az orosházi portékákért a 19 század szinte minden szakában szívesen utaztak ide a kereskedők, hogy gabonát, baromfit, marhát és egyéb mezőgazdasági terméket vásároljanak. A szállás leginkább az Alföldben volt akkoron, ami gyakorta teljesen megtelt. Virágzott a 19. század végén Orosháza, szinte nem is falu, hanem mezőváros volt. Ebben szinte jelkép volt az Alföld, amely fővárosi színvonalú ellátást biztosított, s híre messze röppent. Valójában két Alföldről kell ma már beszélnünk. Az egyik a régi klasszicista építési elemeket hordozó szálló és vendéglő, A másik a ma még álló ronda épület a betonszálló, a szocreál torzszüleménye, ámbár úgyszintén jó konyhája volt.
A híresebb a 19. század végi szálló és vendéglő volt, amely konyháján leginkább a vidék kedvelt ételeit főzték, sütötték, mint: tyúkhúsleves csigatésztával vagy cérnametélttel. Hetente egyszer marhahúslevest is főztek, jó sok zöldséggel és nagy darab velős csontokkal. A velőt aztán ügyes mozdulattal egy erőteljes ütéssel kiütötték a csontból, s frissen pirított kenyérre kenték. Ez volt az előétel, amit csak igen melegen, szinte forrón kellett fogyasztani, hiszen a velő igen zsíros volt. Sokan szerették ezt a finomságot, amit követett a jó forró húsleves ízlés szerint cérnametélttel vagy csigatésztával, zárta a sort a főtt marhahús itt leginkább ciberemártással, ami meggyből készült, de volt aki paradicsommártással, s krumplipürével kérte. Aki ezt megkóstolta a mennyben érezte magát. Ez volt az abban az időben bécsi tányéros hús ami igen kedvelt volt az egész Monarchiában, tudjuk Krúdy is imádta (bár ő nem Orosházán álmodta másra a világot a nagy időutazásaiban), de a szomorú lelkületű orosházi nyugatos költő Jászay-Horváth Elemér már el-eljárogatott az Alföldbe a finom falatokért, s közben megírta szomorú szonetteit a lélek árvaságáról és a vidéki magányról
A helyi notabilitások, az elöljárók is szívesen jártak ide az Alföldbe vacsorázni, ebédelni, s olyankor megtárgyalták a falu és az ország sorsát, s a nagy döntések hosszú időn át itt születtek a fehér asztal mellett.
Ám maradjunk még az ételeknél, amit az Alföld kínált vendégeinek. Kedveltek volt a társas vacsorák, ahol gyakran főztek halászlét, halpaprikást, de mellette rendszeresen lehetett enni csirkepaprikást galuskával (különben Mikszáth Kálmánt is ezzel a finomsággal traktálhatták 1881 augusztusában, mikor Veres József és a helyi intelligencia s egy tisztes hölgykoszorú társaságában kilátogatott Gyopárosra, aztán az estebédet elköltvén visszautazott Szegedre, illetve onnan Pestre)
Vadászvacsorák, társas összejövetelek – orvos bál, sajtóbál, pedagógus bál, nőnapi ünnep ( ez már 20. század 60-70-es évei), s aztán ősszel jöttek sorra az alkalmak, s bizony voltak jókora libasültek, libamájas trakták is sorban, egészen újévig kitartott, akkor már kezdődött minden elölről.
Ám a hatalom döntött 1970-es évek elején, s kimondták a végítéletet: „pusztuljon a múlt, a reakció! A városi pártbizottság és a városi tanács végrehajtó bizottsága meghozta a döntést, lebontották az Alföldet, s ezzel Orosháza múltjának egy darabját is törölték. S eltűnt az Alföld híres konyhája is. Az én emlékemben aztán felrémlik még az új Alföld is, hisz Tercsi József mesterszakács híres levese él ma is, az orosházi tányéros. Ám ettem itt sült libát is párolt vöröskáposztával és krumplipürével. Ez egy sajtóbálon volt. Íze ma is a számban van. Voltak itt azért a Táncsics érettségiző diákoknak jóhírű szalagavató vacsorák, bizony finom falatokkal, de már a modern konyha kínálta sült húsokkal, és töltött hústekercsekkel. S volt jó délebédi étek, amikor legalább 4-5 menüből válogathatott az éhes ember. Nagy volt ennek a forgalma, hiszen a belváros java idejárt, de volt egy szolgáltatása is az Alföldnek, hogy a távolabbi üzemek, irodák, intézmények dolgozóinak kiszállították az ebédet. Udvarias pincérei gyorsan suhantak az asztalok között, de aztán hirtelen minden tönkrement…
Ma is mondják az Alföld a vidék legjobb ízeit kínálta mindig vendégeinek, de legjobb ételek azért mégis a libából készültek. Az Alföldet a századforduló után Holler Samu és Fia cég működtette, akiknek a főutcán is volt egy szállodájuk és sörözőjük (az Erzsébet királyné utcán – mai Kossuth utca a művelődési ház előtt álló Petőfi szoborral szemben állt az épület). Az 1920-as évektől Tatzl Antal bérelte az Alföldet. Ez volt az első fénykora. Tatzl felesége Martin Júlia vezette a konyhát, aki szegedi volt, ám jól ismerte a dél-alföldi magyaros étkezési szokásokat. Az Alföld Szálló és Étterem ebben az időben oly annyira felvirágzott, hogy a fővárosi szállók szintjén nyújtotta szolgáltatásait vendégei nagy megelégedésére.
Koszorús Oszkár írja az Orosháza jelesei című könyvében (301. oldal): „Az Alföld Szálloda a két világháború közötti Orosháza egyik mozgalmas, reprezentatív középülete volt. Harminc szobája elegendőnek bizonyult az idegenforgalom számára, éttermeiben lakodalmakat, banketteket, ünnepi ebédeket, vacsorákat tartottak. Nyáron a szép kerthelyiség csábította a társaságot kedvelőket, a pihenni és szórakozni vágyókat… „
Aztán lett egy másik Alföld, egy betonbunker, a korabeli ÁFÉSz működtette, de ez is tönkrement, s úgymond privatizálták, s másféle hírek forrása lett ez az épület. Ma már csak rom!
Manapság azonban még mindig nem szárnyalta túl egyik vendéglő sem az egykori Alföld konyháját! Igaz, azóta megváltoztak az ízek is, s a mai vendéglátás egészen más trendeket alakított ki, úgymond világkonyhás lett, igazi jelleg nélkül. Újabban már megfigyelhető az a tendencia is, hogy a helyi ízek egyre nagyobb szerepet kapnak az ételkínálatban. Ám még hiányzik az a varázs, amit Júlia asszony étel és ízismerete teremtett meg, hiszen a táj, a népi és a polgári konyha legjobb elemeit ötvözte, s ettől lett igazán orosházi. Ez lenne a követendő példa ma is!
A híresebb a 19. század végi szálló és vendéglő volt, amely konyháján leginkább a vidék kedvelt ételeit főzték, sütötték, mint: tyúkhúsleves csigatésztával vagy cérnametélttel. Hetente egyszer marhahúslevest is főztek, jó sok zöldséggel és nagy darab velős csontokkal. A velőt aztán ügyes mozdulattal egy erőteljes ütéssel kiütötték a csontból, s frissen pirított kenyérre kenték. Ez volt az előétel, amit csak igen melegen, szinte forrón kellett fogyasztani, hiszen a velő igen zsíros volt. Sokan szerették ezt a finomságot, amit követett a jó forró húsleves ízlés szerint cérnametélttel vagy csigatésztával, zárta a sort a főtt marhahús itt leginkább ciberemártással, ami meggyből készült, de volt aki paradicsommártással, s krumplipürével kérte. Aki ezt megkóstolta a mennyben érezte magát. Ez volt az abban az időben bécsi tányéros hús ami igen kedvelt volt az egész Monarchiában, tudjuk Krúdy is imádta (bár ő nem Orosházán álmodta másra a világot a nagy időutazásaiban), de a szomorú lelkületű orosházi nyugatos költő Jászay-Horváth Elemér már el-eljárogatott az Alföldbe a finom falatokért, s közben megírta szomorú szonetteit a lélek árvaságáról és a vidéki magányról
A helyi notabilitások, az elöljárók is szívesen jártak ide az Alföldbe vacsorázni, ebédelni, s olyankor megtárgyalták a falu és az ország sorsát, s a nagy döntések hosszú időn át itt születtek a fehér asztal mellett.
Ám maradjunk még az ételeknél, amit az Alföld kínált vendégeinek. Kedveltek volt a társas vacsorák, ahol gyakran főztek halászlét, halpaprikást, de mellette rendszeresen lehetett enni csirkepaprikást galuskával (különben Mikszáth Kálmánt is ezzel a finomsággal traktálhatták 1881 augusztusában, mikor Veres József és a helyi intelligencia s egy tisztes hölgykoszorú társaságában kilátogatott Gyopárosra, aztán az estebédet elköltvén visszautazott Szegedre, illetve onnan Pestre)
Vadászvacsorák, társas összejövetelek – orvos bál, sajtóbál, pedagógus bál, nőnapi ünnep ( ez már 20. század 60-70-es évei), s aztán ősszel jöttek sorra az alkalmak, s bizony voltak jókora libasültek, libamájas trakták is sorban, egészen újévig kitartott, akkor már kezdődött minden elölről.
Ám a hatalom döntött 1970-es évek elején, s kimondták a végítéletet: „pusztuljon a múlt, a reakció! A városi pártbizottság és a városi tanács végrehajtó bizottsága meghozta a döntést, lebontották az Alföldet, s ezzel Orosháza múltjának egy darabját is törölték. S eltűnt az Alföld híres konyhája is. Az én emlékemben aztán felrémlik még az új Alföld is, hisz Tercsi József mesterszakács híres levese él ma is, az orosházi tányéros. Ám ettem itt sült libát is párolt vöröskáposztával és krumplipürével. Ez egy sajtóbálon volt. Íze ma is a számban van. Voltak itt azért a Táncsics érettségiző diákoknak jóhírű szalagavató vacsorák, bizony finom falatokkal, de már a modern konyha kínálta sült húsokkal, és töltött hústekercsekkel. S volt jó délebédi étek, amikor legalább 4-5 menüből válogathatott az éhes ember. Nagy volt ennek a forgalma, hiszen a belváros java idejárt, de volt egy szolgáltatása is az Alföldnek, hogy a távolabbi üzemek, irodák, intézmények dolgozóinak kiszállították az ebédet. Udvarias pincérei gyorsan suhantak az asztalok között, de aztán hirtelen minden tönkrement…
Ma is mondják az Alföld a vidék legjobb ízeit kínálta mindig vendégeinek, de legjobb ételek azért mégis a libából készültek. Az Alföldet a századforduló után Holler Samu és Fia cég működtette, akiknek a főutcán is volt egy szállodájuk és sörözőjük (az Erzsébet királyné utcán – mai Kossuth utca a művelődési ház előtt álló Petőfi szoborral szemben állt az épület). Az 1920-as évektől Tatzl Antal bérelte az Alföldet. Ez volt az első fénykora. Tatzl felesége Martin Júlia vezette a konyhát, aki szegedi volt, ám jól ismerte a dél-alföldi magyaros étkezési szokásokat. Az Alföld Szálló és Étterem ebben az időben oly annyira felvirágzott, hogy a fővárosi szállók szintjén nyújtotta szolgáltatásait vendégei nagy megelégedésére.
Koszorús Oszkár írja az Orosháza jelesei című könyvében (301. oldal): „Az Alföld Szálloda a két világháború közötti Orosháza egyik mozgalmas, reprezentatív középülete volt. Harminc szobája elegendőnek bizonyult az idegenforgalom számára, éttermeiben lakodalmakat, banketteket, ünnepi ebédeket, vacsorákat tartottak. Nyáron a szép kerthelyiség csábította a társaságot kedvelőket, a pihenni és szórakozni vágyókat… „
Aztán lett egy másik Alföld, egy betonbunker, a korabeli ÁFÉSz működtette, de ez is tönkrement, s úgymond privatizálták, s másféle hírek forrása lett ez az épület. Ma már csak rom!
Manapság azonban még mindig nem szárnyalta túl egyik vendéglő sem az egykori Alföld konyháját! Igaz, azóta megváltoztak az ízek is, s a mai vendéglátás egészen más trendeket alakított ki, úgymond világkonyhás lett, igazi jelleg nélkül. Újabban már megfigyelhető az a tendencia is, hogy a helyi ízek egyre nagyobb szerepet kapnak az ételkínálatban. Ám még hiányzik az a varázs, amit Júlia asszony étel és ízismerete teremtett meg, hiszen a táj, a népi és a polgári konyha legjobb elemeit ötvözte, s ettől lett igazán orosházi. Ez lenne a követendő példa ma is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése