Károlyi Fülöp Béla
Mikszáth Kálmán Orosházán
(Mikszáth Kálmán 1881. augusztus végi orosházi látogatásának rekonstruálása)
Ezen írást két ok miatt vetettem papírra. Egyrészt érdekelt, hogyan hogyan és mikor jött Mikszáth városunkba, aztán hogyan telhetett el az a bizonyos nap Orosházán. Nem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy az újságíró Mikszáth Veres József tiszteletes úrnál vendégeskedett, ugyanis a tiszteletes úrra utal folyamatosan. Meg kíséreltem kikövetkeztetni az időpontot is, amire a tárca megjelenése adott valamilyen irányt. Aztán végül eljátszottam a gondolattal a nagy ínyenc mit is ehetett itt Orosházán, ahol sok finomságot tudtak főzni az asszonyok..
Az itt eltöltött idő mindössze egy jó fél nap. Ezt azért kivánom itt megjegyezni, mert egyik másik mai gyopárosi szállodai reklám már Mikszáth hosszabb, visszajáró nyaralásairól ír. Hiába így születik a mese is.
Mikszáth Kálmán (1847-1910) az orosháziak látókörébe leginkább úgy kerül manapság, hogy Gyopárosfürdőn, a hajdani víztorony északi oldalán lévő feljárati ajtó mellett van egy kis emléktábla, amely arról tájékoztat, hogy egykoron az író Gyopároson is járt. Az érdeklődés középpontjába úgy került Mikszáth, hogy miután az újjáépített gyopárosfürdői fürdőt, s átadták a közönségnek (2002), a fürdő hírnevét emelendően szükségesnek látszott a hajdani „Alföld gyöngyének” nevezett fürdőt még emlékezetesebbé tenni.
Én 1998-ban írtam egy kis könyvecskét is, amelyben az egykori fürdő története mellett különféle visszaemlékezések is helyt kaptak. A mintegy 100 oldalas kiadványba bekerült Mikszáth Kálmán egyik tárcája is, amelyet 1881 augusztus végén, szeptember első
hetében írt. A mű címe:”A Gyopáros”. A tárcát a Pesti Napló közölte 1881. szeptember 7. számában). Ez az írás olvasható a Helios Kiadó által megjelentett könyvben (Fülöp Béla: Gyopárosfürdő – fürdőtörténet, emlékek, nyaralási lehetőségek – Helios Kiadó, Orosháza, 1998. pag.36-39). Hát ez az emléktábla születésének az előzménye. A táblán lévő szöveg pedig a következő: „
A tábla avatása 2004-ben történt, bár Fetser János akkori polgármester elmondta nekem, hogy a könyvemben lévő írás adta az ötletet, és emléktáblát fognak avatni, az avatóünnepségre azonban elfelejtettek meghívni! Sajnáltam is a dolgot, mert végülis valami közöm lett az egészhez. De mindegy, van ilyen!)
Visszatérve Mikszáthoz, érdemes felidézni életének néhány mozzanatát, ami fontos lehet történetünkben. Mikszáth ősei többségükben tudományszerető, klasszikus műveltségű, tollforgató evangélikus papok, akik egyházi és történeti dolgokban egyaránt jártasak voltak. Családi hagyomány, hogy látogatják a külföldi egyetemeket Wittenbergben, Halléban, Jénában hallgatták a teológiát, nevelőként bejutottak nemesi családokhoz is. Lelkészkedtek számos falu parókiáján, Gömör, Nógrád, Sáros megyében. Működésüket feljegyezték az egyházi anyakönyvek, hol pappá avatáskor, hol püspöki részvétellel történt beiktatásokkor. Mikszáth Dániel főesperes, a lutheránus egyház régi történeti könyvei szerint 40 évig lelkészkedett. Egy másikuk pedig a XVIII. században, 1780 körül 25 évig volt falusi lelkész.
Mikszáth Kálmán 1847-ben született a Nógrád megyei Szklabonyán. Apja már nem pap, hanem jómódú falusi birtokos volt, s egyben ő bérelte a helyi mészárszéket és kocsmát. Nemességükről is regéltek a családi legendák. Noha ezen csak az ő emlékezetük őrködött, a levéltárak nem vigyáztak rá. Minthogy a határvonalon, a paraszti és az úri osztály mezsgyéjén élt a Mikszáth család, s ott élt a fiatal Mikszáth is. Együtt játszott a falusi gyerekekkel, hallgatta az öregek meséit. De módja volt rá, hogy tanulhasson. S így egyszer majd hangot is tudott adni mindannak, amit hazulról, a szülőföldről, a népből hozott magával. A Rimaszombaton és Selmecbányán töltött diákévek után jogász lett Pesten. Anyja remélte, hogy fia így egyszer majd teljesíti becézett vágyát: szolgabíró, megyei előkelőség lesz majd belőle. 1871-ben otthon, Nógrádban el is kezdte Mikszáth megyei hivatali pályáját: esküdt lett Balassagyarmaton Mauks Mátyás szolgabíró mellett. De csakhamar otthagyta hivatalát, egy balassagyarmati ügyvéd irodájában dolgozott tovább. 1873 nyarán megnősült. Titokban, a család háta mögött történt, hiszen főnöke leányával, Mauks Ilonával kötött házasságot. Tiltakozott is ez ellen a Mauks család. Ők nem bíztak Mikszáthban. Hiszen nemcsak a megyénél, az ügyvédi irodában sem bírta ki sokáig. 1873 végén fiatal feleségével együtt Pestre költözött. Megkezdte harcát az írói érvényesülésért.
Az 1873-78 között Pesten töltött öt esztendő Mikszáth életének legválságosabb időszaka, jellemének, írói tehetségének, emberi és szellemi teherbírásának súlyos próbája. Derűs gyermekkorának, ifjúságának még az apró emlékeit is drága aranypénzre váltja műveiben; ezt a korszakot babonásan elkerüli. Sebeket kaphatott, amelyeket még évtizedek múlva is fájdalmas volt érinteni. "Nem szerette fiatalkorunk szomorú idejét emlegetni" - emlékszik vissza felesége is. S ha mégis szóba kerültek, "másra terelte a beszélgetést". Mikszáth a nyomasztó politikai, szellemi környezetben kísérli meg, hogy nevének irodalmi rangot, tehetségének elismerést, feleségének biztos anyagi helyzetet teremtsen. Feleségének nem tud biztosítani kellő egzisztenciát, ezért 1878-ban elvált tőle, azt hazudván, hogy mást szeret.
Még ebben az évben 1878-ban újságíróként Szegedre került. S itt, a nagyalföldi polgár-paraszt városban magára talált. Szerették, megbecsülték. Szeged és Mikszáth kapcsolata termékenyítő, ösztönző, újjáformáló találkozás volt. 1878. augusztus elsején érkezett Szegedre szegényesen, megviselten. Amikor a pályaudvaron csomagjáról kérdezősködtek, némi malíciával a zsebébe hozott két inggallérra mutatott: "Íme a kofferem." Mikszáth közel 3 évet töltött a városban, bár átmeneti állomás volt életében, írói pályáján mégis sorsfordulót, korszakos változást jelentettek a szegedi évek. "Innen kezdve jól ment dolgom, írhattam kedvemre, senki se korlátozott, senki sem mondta: ezt szabad, ezt nem szabad írni, ez alapította meg szerencsémet. Írtam, ami éppen jólesett, közben megszerettem a szegedieket, ők pedig engemet." - A vidéki újságíró szerencséje, hogy saját birodalma, szabad vadászterülete az egész lap.
Itt egy egészen másfajta paraszti világ nyílt meg előtte, a misztikummal töltött, babonás, naiv nógrádi faluval szemben ez a paraszti élet ridegebb, keményebb. S ő itt mégiscsak kívülálló, s szinte néprajztudósi alapossággal mélyedhet el a különböző típusokban.
Mikor 1881-ben visszatért Pestre először egy népszerű hetilap, az Ország- Világ segédszerkesztője lett. Még mindig nehezen élt. „Kerestem naponként az irodalommal tíz krajcárt." – mondta. Egyik barátja így emlékszik vissza ezekre a napokra: "Legtöbb bajunk volt Mikszáth Kálmánnal, aki akkortájt írogatta A jó palócok legszebb darabjait. Többnyire mindig később hozta el egy- egy kéziratát, mint ígérte, mert nagyon fázott odújában. Némelyik kis remekét: A bágyi csodát, a Filcsik históriáit háromszor is átírta."
A fordulatot Mikszáth életében az jelentette, hogy egy néhány éve alakult, népszerű újság, a Pesti Hírlap egyik napról a másikra újságírók nélkül maradt. Az újságírók összevesztek a kiadóval és kiléptek. 1881 májusában ezért szerződtették Mikszáthot a Pesti Hírlaphoz, melynek azután évtizedeken keresztül munkatársa maradt.
A másik nagy esemény életében, hogy 1881 augusztusában megjelent a Tót atyafiak című novelláskötete, négy korábban már különböző lapokban közreadott elbeszéléssel. Mikszáth szinte egyik napról a másikra híres író lett. A lapok tele voltak a kötet magasztalásával, mindenki az eredeti írói hangot dicsérte, neves külföldi szerzőkkel mérték össze. A stílusában legközelebb álló világhírű amerikai íróhoz hasonlítva, magyar Bret Harte-nak nevezték.
Amikor következő novelláskötete, A jó palócok, 15 kisebb elbeszélés megjelent 1882 januárjában, az írói hírnevét végleg megalapozta. A lapok versengtek a kézirataiért. Tehát már itt Orosházán is híre lehetett Mikszáthnak, hiszen az újságot olvasó közönség minderről értesülhetett.
Orosháza ebben az időben a várossá válás folyamatának harmadik és igen lendületes szakaszába lépett. (Szakaszok szerintem:1. 1744-től a templomépítés befejezéséig 1833, a faluteremtés ideje, de a templom már a városra utal, 2 szakasz: 1833- 1872 reformkor és a Nagyvárad-fiumei vasút átadása, a kapitalizálódó falu, iparosság és élelmiszertermelés, 3. 1872 – I világháborúig, ez már a várossá válás kellő kibontakozása, 4. szakasz 1920-1946 január 1. városi státuszt kapott Orosháza hivatalosan. 5. szakasz 1946.jan.1-től hivatalosan város, de szellemiségében nem az! )
Gyopárosfürdő dr. László Elek községi orvos tette híressé. A fürdő kiépítése 1870 után indult el. 1880-ban már megépülnek az első fabódék.
Mikszáth 1881-ben Szeged és Budapest között ingázva, s az országot járva, újságíróskodik.
Főként az Ország-Világ, Pesti Hírlap, Szegedi Napló közli cikkeit, amelyek alapján rekonstruálni lehet tartózkodási helyeit. Segítenek még ebben az ebben az időszakban írott levelei is, melyek igazolják, hogy több-kevesebb időt eltölt Szegeden és e vidéken utazgat, írja tárcáit, leveleit, karcolatait, mert ezek voltak a jellemző műfajai. Közben pedig születnek sorra a nagyobb lélegzetű szépirodalmi alkotásai, amelyek igen népszerűek voltak, s a várt hírnevet is meghozták.
Tehát 1881 augusztusa, vagyis a „fürdőévad vége”, amikor megérkezett Orosházára
Augusztus 13–án Temesvárról küldött még cikket a Szegedi Naplónak, augusztus. 17-én Mehádián van már, hiszen onnan ír levelet a Pesti Hírlapnak, s egy kicsit időzött is, hiszen szállodai szobát is bérelt.. Ezután jött Orosházára valószínű augusztus utolsó hetében, hiszen a Pesti Hírlapban szeptember 7-én jelent meg a tárca, s tudjuk, hogy Mikszáth elég hosszadalmasan dolgozott a kéziratain. Így a valószínűsített időpont talán augusztus 26 körül lehetett.
Szegedről a „füstössel” (értsd gőzös mozdony) jött Orosházára, ahol senkit nem ismert, de ez különösebben nem jelentett gondot, hiszen a felfedező újságíró tudta a tájékozódási pontot, a templom tornya irányába ment, s megkereste a papot. Ez történt most is. Az evangélikus templom tornya az állomásról is jól látszott, hiszen aligha voltak előtte akkoriban még emeletes házak. Az evangélikus kötődésű Mikszáth hamar segítőre és jó vendéglátóra talált Veres József tiszteletes úr személyében. A Nagy utca (mai Táncsics és Templom-köz sarkán álló ház a paplak, szép klasszicista stílusú ház nagy, faragott kapuján belépve a tágas udvaron találta magát, éppen ebédhez készülődtek a tiszteletes úrék. ( Lásd a képeket!) Jó szívvel invitálta a pap a váratlanul jött vendéget, bár csak egyszerű étket fogyasztottak. Szabadkozott is Veres tiszteletes úr, hogy csupa szerény étek került ma az asztalra, de hát most éppen ez volt soron. Mikszáth bólintott, nem volt elrontója semmi egyszerű dolognak sem, hiszen szereti ő a tejfölös krumplilevest is, különösen, ha ilyen szép bogárhátú felülről hasított orosházi kenyeret is adnak mellé. A tepsiben sült pecsenye, mellette a laskára szelt édeskáposztával pedig éppen fejedelmi étek volt, jegyezte meg Mikszáth, mikor a tágas ebédlőből kisétáltak az udvarra, s ott egy árnyékos helyen éppen a délutáni kávéját kezdte szürcsölgetni, s rágyújtott egy szivarra.
Ekkor azonban zaj hallatszott az utcai kapu felöl, társaság érkezett, a falu értelmiségének néhány tagja, s velük egy csapat csinos teremtés, az előkelőek leányainak egy csoportja. Gondolom a lányok nem minden ok nélkül szórakoztak éppen itt, hiszen az alig harminc éves Veres József, ekkor még nőtlen, mint ahogyan a frissen érkezett zsurnaliszta is egyedül élte életét, hiszen 1878-ban elvált feleségétől, s így szabadon udvarolhatott, bókolhatott a szépnemnek. Orosházán is a szép lányok bűvölték el az írót, s ez tény szépítette meg számára a „Gyopárost” is.
Orosházán ezidőtájt a késő délutáni szórakozás nyáron, hogy kimennek Gyopárosra, fürdeni a tóban. Most is ez a szándék, s az a dolog, mikor kiderül nincsenek Gyopároson öltöző kabinok, ugyancsak felcsigázta Mikszáth érdeklődését. S egy jó zsurnaliszta megtalálta a témát, s megírhatta az új fürdőtárcáját, amely 25 ezer orosházinak a fürdőjéről szólt. Gyopárost meglátva így kiált fel: mely páratlan az egész civilizált világban „kietlen homoksivatagnak zavaros kék szeme!” De hát angyali szépségek voltak a lányok, s ez kárpótolt mindent!
Mikor már megitták a délutáni kávét, s Mikszáth az árnyas udvaron még sétált egyet, éppen odajött a Veres tiszteletes úr házvezetőnője, s halkan megkérdezte:
- Jól értesültem tekintetes úr, hogy este vissza is utazik?
- Igen, mert Pestre kell mennem, s van még néhány ügyem Szegeden…
- De hát reggel is elég lenne utazni…
- Nem, nem…mennem kell!
- Akkor még annyit vacsorára mivel szolgálhatok tekintetes uram kedvére!
- Csak azt, amit a tiszteletes úr is szeret!
- Köszönöm, …
Aztán mozgolódás támadt, megérkeztek a kocsik és hintók, hogy induljanak Gyopárosra.
A többit már megtudjuk az egy hét múlva megjelent Pesti Hírlapból, elolvasva a tárcát.
Egy dolog marad még a vacsora!
Mire visszatért a társaság éppen elkészült a vacsora is, ami persze Mikszáth nélkül is ez lett volna, hiszen az összegyűlt társaság tagjai ezen az estén a tiszteletes úr vacsoravendégei voltak. A társaság koronája lett Mikszáth, amit aztán hosszú éveken át emlegettek, hogy „lám, lám Mikszáth is velünk vacsorált!”
Nem volt bonyolult az étkek sora, ez is csak két fogásból állt, az itteniek kedvence az augusztusra szépre növekedett csirkéből való „paprikáspörkölt”, ahogy mondaná Mikszáth.
Tehát jött a csirkepaprikás gazdagon tejföllel és mellé frissen főtt vajas galuskával. Bár én tudom, hogy mellé nagyon jól illik például az uborkasaláta, vagy zöldsaláta, de ez ebben az időben nem volt divat. Ellenben a friss, foszlós kenyér ott kínálta magát az asztalon, hogy a sűrű, pirospaprikás, tejfölös lében mártogatni lehessen. Bizony fogyott is istenesen a sok finom falat, de mikor másodjára vett Mikszáth, akkor már az étekre terelve a szót a sokféle csacska beszédről. Ezt mondta:
- Tiszteletes uram, most már tudom, hogy Arany János miért énekelte meg az orosházi kovácslegényt az egyik versében! - Miért?
- Mert itt az asszonyok, lányok csodásak, és csodákat művelnek!
- Nosza!
- Biz’ Istenemre, mondom. Ilyen csodákért érdemes volt eljönnöm Orosházára
- Akkor én meg azt mondom – szólt a pap – mi is örvendünk, hogy személyét itt köszönthettük, ezen a poros, alföldi vidéken. Bár, lám, Orosházán is terem egy-két "miraculeux", csak észre kell venni! S lám tekintetes uram megtalálta…
- Észrevettem, s megértettem, ahogy azt is, hogy Arany János, kit nagyon tisztelek, miért áradozott a paprikás csirkéről galuskával annyira, szépen, hisz nem messze van ide Szalonta!
- Bizony! Bizony! – mondták többen is az asztal mellett.
- Hej, azt mondom én – szólt ismételten Mikszáth – ha ennek a magyar hazának ennyi vendégszerető embere lenne, mint ahogy itt találtam magam ebben a szeretetben, akkor kevesebb bajunk lenne. De hát a világ már ilyen…
S mivel a csirkepaprikás fogyott tisztességesen, s a társaság is elfáradt az evésben, már érkezett is valami új illat a konyha felől.
Mikszáth nyelt egy nagyot, s felkiáltott:
- Rétes
- Bizony rétes – mondta a házvezető asszonyság.
- A rétes, a magyar koronán az ékkő, mondjon bárki bármit, ezt csak mi tudjuk, a mi asszonyaink értik a módját ilyen étel elkészítésének.
- Kóstoljuk meg! – mondták többen.
- Van itt almás, káposztás, túrós, kinek mi a kedvence – mondogatták a lányok. Miközben pirulva Mikszáthra rá-rá vetették szemüket.
Mikszáth az almás után nyúlt, mert az volt a kedvence vagy ki is tudja már! Mindegyikből tisztességgel evett, miközben szemével simogatta a lányok gyönyörűséges kacsóit, ahogy a tészta után nyúltak.
Hát így eset a vacsora, s aztán egy hintóval a tiszteletes úr kíséretében az állomásra siettek, miközben a lányok erkölcseiről faggatta az író a papot, s mivel nem talált semmi skandalumnak valót, így elköszöntek egymástól, s felszállt a gőzösre, s messzire elvonatozott Orosházától.A botrányriport elmaradt, Gyopáros és a kis csintalankodás pedig az orosháziak örömére ma is olvasható. Néha-néha elmélázik az ember, hogy micsoda idők voltak azok!
Csak az emléke maradt mindennek, s néha mondogatják, hogy egykoron itt járt az író Mikszáth, csodálta a gyönyörű orosházi lányokat és elbűvölte az orosházi csirkepaprikás selymes lágysága, puhasága, illata, s az ízek tobzódása!
Mindez pedig történt anno 1881 augusztusának legvégén.
.
Mikszáth Kálmán Orosházán
(Mikszáth Kálmán 1881. augusztus végi orosházi látogatásának rekonstruálása)
Ezen írást két ok miatt vetettem papírra. Egyrészt érdekelt, hogyan hogyan és mikor jött Mikszáth városunkba, aztán hogyan telhetett el az a bizonyos nap Orosházán. Nem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy az újságíró Mikszáth Veres József tiszteletes úrnál vendégeskedett, ugyanis a tiszteletes úrra utal folyamatosan. Meg kíséreltem kikövetkeztetni az időpontot is, amire a tárca megjelenése adott valamilyen irányt. Aztán végül eljátszottam a gondolattal a nagy ínyenc mit is ehetett itt Orosházán, ahol sok finomságot tudtak főzni az asszonyok..
Az itt eltöltött idő mindössze egy jó fél nap. Ezt azért kivánom itt megjegyezni, mert egyik másik mai gyopárosi szállodai reklám már Mikszáth hosszabb, visszajáró nyaralásairól ír. Hiába így születik a mese is.
Mikszáth Kálmán (1847-1910) az orosháziak látókörébe leginkább úgy kerül manapság, hogy Gyopárosfürdőn, a hajdani víztorony északi oldalán lévő feljárati ajtó mellett van egy kis emléktábla, amely arról tájékoztat, hogy egykoron az író Gyopároson is járt. Az érdeklődés középpontjába úgy került Mikszáth, hogy miután az újjáépített gyopárosfürdői fürdőt, s átadták a közönségnek (2002), a fürdő hírnevét emelendően szükségesnek látszott a hajdani „Alföld gyöngyének” nevezett fürdőt még emlékezetesebbé tenni.
Én 1998-ban írtam egy kis könyvecskét is, amelyben az egykori fürdő története mellett különféle visszaemlékezések is helyt kaptak. A mintegy 100 oldalas kiadványba bekerült Mikszáth Kálmán egyik tárcája is, amelyet 1881 augusztus végén, szeptember első
hetében írt. A mű címe:”A Gyopáros”. A tárcát a Pesti Napló közölte 1881. szeptember 7. számában). Ez az írás olvasható a Helios Kiadó által megjelentett könyvben (Fülöp Béla: Gyopárosfürdő – fürdőtörténet, emlékek, nyaralási lehetőségek – Helios Kiadó, Orosháza, 1998. pag.36-39). Hát ez az emléktábla születésének az előzménye. A táblán lévő szöveg pedig a következő: „
A tábla avatása 2004-ben történt, bár Fetser János akkori polgármester elmondta nekem, hogy a könyvemben lévő írás adta az ötletet, és emléktáblát fognak avatni, az avatóünnepségre azonban elfelejtettek meghívni! Sajnáltam is a dolgot, mert végülis valami közöm lett az egészhez. De mindegy, van ilyen!)
Visszatérve Mikszáthoz, érdemes felidézni életének néhány mozzanatát, ami fontos lehet történetünkben. Mikszáth ősei többségükben tudományszerető, klasszikus műveltségű, tollforgató evangélikus papok, akik egyházi és történeti dolgokban egyaránt jártasak voltak. Családi hagyomány, hogy látogatják a külföldi egyetemeket Wittenbergben, Halléban, Jénában hallgatták a teológiát, nevelőként bejutottak nemesi családokhoz is. Lelkészkedtek számos falu parókiáján, Gömör, Nógrád, Sáros megyében. Működésüket feljegyezték az egyházi anyakönyvek, hol pappá avatáskor, hol püspöki részvétellel történt beiktatásokkor. Mikszáth Dániel főesperes, a lutheránus egyház régi történeti könyvei szerint 40 évig lelkészkedett. Egy másikuk pedig a XVIII. században, 1780 körül 25 évig volt falusi lelkész.
Mikszáth Kálmán 1847-ben született a Nógrád megyei Szklabonyán. Apja már nem pap, hanem jómódú falusi birtokos volt, s egyben ő bérelte a helyi mészárszéket és kocsmát. Nemességükről is regéltek a családi legendák. Noha ezen csak az ő emlékezetük őrködött, a levéltárak nem vigyáztak rá. Minthogy a határvonalon, a paraszti és az úri osztály mezsgyéjén élt a Mikszáth család, s ott élt a fiatal Mikszáth is. Együtt játszott a falusi gyerekekkel, hallgatta az öregek meséit. De módja volt rá, hogy tanulhasson. S így egyszer majd hangot is tudott adni mindannak, amit hazulról, a szülőföldről, a népből hozott magával. A Rimaszombaton és Selmecbányán töltött diákévek után jogász lett Pesten. Anyja remélte, hogy fia így egyszer majd teljesíti becézett vágyát: szolgabíró, megyei előkelőség lesz majd belőle. 1871-ben otthon, Nógrádban el is kezdte Mikszáth megyei hivatali pályáját: esküdt lett Balassagyarmaton Mauks Mátyás szolgabíró mellett. De csakhamar otthagyta hivatalát, egy balassagyarmati ügyvéd irodájában dolgozott tovább. 1873 nyarán megnősült. Titokban, a család háta mögött történt, hiszen főnöke leányával, Mauks Ilonával kötött házasságot. Tiltakozott is ez ellen a Mauks család. Ők nem bíztak Mikszáthban. Hiszen nemcsak a megyénél, az ügyvédi irodában sem bírta ki sokáig. 1873 végén fiatal feleségével együtt Pestre költözött. Megkezdte harcát az írói érvényesülésért.
Az 1873-78 között Pesten töltött öt esztendő Mikszáth életének legválságosabb időszaka, jellemének, írói tehetségének, emberi és szellemi teherbírásának súlyos próbája. Derűs gyermekkorának, ifjúságának még az apró emlékeit is drága aranypénzre váltja műveiben; ezt a korszakot babonásan elkerüli. Sebeket kaphatott, amelyeket még évtizedek múlva is fájdalmas volt érinteni. "Nem szerette fiatalkorunk szomorú idejét emlegetni" - emlékszik vissza felesége is. S ha mégis szóba kerültek, "másra terelte a beszélgetést". Mikszáth a nyomasztó politikai, szellemi környezetben kísérli meg, hogy nevének irodalmi rangot, tehetségének elismerést, feleségének biztos anyagi helyzetet teremtsen. Feleségének nem tud biztosítani kellő egzisztenciát, ezért 1878-ban elvált tőle, azt hazudván, hogy mást szeret.
Még ebben az évben 1878-ban újságíróként Szegedre került. S itt, a nagyalföldi polgár-paraszt városban magára talált. Szerették, megbecsülték. Szeged és Mikszáth kapcsolata termékenyítő, ösztönző, újjáformáló találkozás volt. 1878. augusztus elsején érkezett Szegedre szegényesen, megviselten. Amikor a pályaudvaron csomagjáról kérdezősködtek, némi malíciával a zsebébe hozott két inggallérra mutatott: "Íme a kofferem." Mikszáth közel 3 évet töltött a városban, bár átmeneti állomás volt életében, írói pályáján mégis sorsfordulót, korszakos változást jelentettek a szegedi évek. "Innen kezdve jól ment dolgom, írhattam kedvemre, senki se korlátozott, senki sem mondta: ezt szabad, ezt nem szabad írni, ez alapította meg szerencsémet. Írtam, ami éppen jólesett, közben megszerettem a szegedieket, ők pedig engemet." - A vidéki újságíró szerencséje, hogy saját birodalma, szabad vadászterülete az egész lap.
Itt egy egészen másfajta paraszti világ nyílt meg előtte, a misztikummal töltött, babonás, naiv nógrádi faluval szemben ez a paraszti élet ridegebb, keményebb. S ő itt mégiscsak kívülálló, s szinte néprajztudósi alapossággal mélyedhet el a különböző típusokban.
Mikor 1881-ben visszatért Pestre először egy népszerű hetilap, az Ország- Világ segédszerkesztője lett. Még mindig nehezen élt. „Kerestem naponként az irodalommal tíz krajcárt." – mondta. Egyik barátja így emlékszik vissza ezekre a napokra: "Legtöbb bajunk volt Mikszáth Kálmánnal, aki akkortájt írogatta A jó palócok legszebb darabjait. Többnyire mindig később hozta el egy- egy kéziratát, mint ígérte, mert nagyon fázott odújában. Némelyik kis remekét: A bágyi csodát, a Filcsik históriáit háromszor is átírta."
A fordulatot Mikszáth életében az jelentette, hogy egy néhány éve alakult, népszerű újság, a Pesti Hírlap egyik napról a másikra újságírók nélkül maradt. Az újságírók összevesztek a kiadóval és kiléptek. 1881 májusában ezért szerződtették Mikszáthot a Pesti Hírlaphoz, melynek azután évtizedeken keresztül munkatársa maradt.
A másik nagy esemény életében, hogy 1881 augusztusában megjelent a Tót atyafiak című novelláskötete, négy korábban már különböző lapokban közreadott elbeszéléssel. Mikszáth szinte egyik napról a másikra híres író lett. A lapok tele voltak a kötet magasztalásával, mindenki az eredeti írói hangot dicsérte, neves külföldi szerzőkkel mérték össze. A stílusában legközelebb álló világhírű amerikai íróhoz hasonlítva, magyar Bret Harte-nak nevezték.
Amikor következő novelláskötete, A jó palócok, 15 kisebb elbeszélés megjelent 1882 januárjában, az írói hírnevét végleg megalapozta. A lapok versengtek a kézirataiért. Tehát már itt Orosházán is híre lehetett Mikszáthnak, hiszen az újságot olvasó közönség minderről értesülhetett.
Orosháza ebben az időben a várossá válás folyamatának harmadik és igen lendületes szakaszába lépett. (Szakaszok szerintem:1. 1744-től a templomépítés befejezéséig 1833, a faluteremtés ideje, de a templom már a városra utal, 2 szakasz: 1833- 1872 reformkor és a Nagyvárad-fiumei vasút átadása, a kapitalizálódó falu, iparosság és élelmiszertermelés, 3. 1872 – I világháborúig, ez már a várossá válás kellő kibontakozása, 4. szakasz 1920-1946 január 1. városi státuszt kapott Orosháza hivatalosan. 5. szakasz 1946.jan.1-től hivatalosan város, de szellemiségében nem az! )
Gyopárosfürdő dr. László Elek községi orvos tette híressé. A fürdő kiépítése 1870 után indult el. 1880-ban már megépülnek az első fabódék.
Mikszáth 1881-ben Szeged és Budapest között ingázva, s az országot járva, újságíróskodik.
Főként az Ország-Világ, Pesti Hírlap, Szegedi Napló közli cikkeit, amelyek alapján rekonstruálni lehet tartózkodási helyeit. Segítenek még ebben az ebben az időszakban írott levelei is, melyek igazolják, hogy több-kevesebb időt eltölt Szegeden és e vidéken utazgat, írja tárcáit, leveleit, karcolatait, mert ezek voltak a jellemző műfajai. Közben pedig születnek sorra a nagyobb lélegzetű szépirodalmi alkotásai, amelyek igen népszerűek voltak, s a várt hírnevet is meghozták.
Tehát 1881 augusztusa, vagyis a „fürdőévad vége”, amikor megérkezett Orosházára
Augusztus 13–án Temesvárról küldött még cikket a Szegedi Naplónak, augusztus. 17-én Mehádián van már, hiszen onnan ír levelet a Pesti Hírlapnak, s egy kicsit időzött is, hiszen szállodai szobát is bérelt.. Ezután jött Orosházára valószínű augusztus utolsó hetében, hiszen a Pesti Hírlapban szeptember 7-én jelent meg a tárca, s tudjuk, hogy Mikszáth elég hosszadalmasan dolgozott a kéziratain. Így a valószínűsített időpont talán augusztus 26 körül lehetett.
Szegedről a „füstössel” (értsd gőzös mozdony) jött Orosházára, ahol senkit nem ismert, de ez különösebben nem jelentett gondot, hiszen a felfedező újságíró tudta a tájékozódási pontot, a templom tornya irányába ment, s megkereste a papot. Ez történt most is. Az evangélikus templom tornya az állomásról is jól látszott, hiszen aligha voltak előtte akkoriban még emeletes házak. Az evangélikus kötődésű Mikszáth hamar segítőre és jó vendéglátóra talált Veres József tiszteletes úr személyében. A Nagy utca (mai Táncsics és Templom-köz sarkán álló ház a paplak, szép klasszicista stílusú ház nagy, faragott kapuján belépve a tágas udvaron találta magát, éppen ebédhez készülődtek a tiszteletes úrék. ( Lásd a képeket!) Jó szívvel invitálta a pap a váratlanul jött vendéget, bár csak egyszerű étket fogyasztottak. Szabadkozott is Veres tiszteletes úr, hogy csupa szerény étek került ma az asztalra, de hát most éppen ez volt soron. Mikszáth bólintott, nem volt elrontója semmi egyszerű dolognak sem, hiszen szereti ő a tejfölös krumplilevest is, különösen, ha ilyen szép bogárhátú felülről hasított orosházi kenyeret is adnak mellé. A tepsiben sült pecsenye, mellette a laskára szelt édeskáposztával pedig éppen fejedelmi étek volt, jegyezte meg Mikszáth, mikor a tágas ebédlőből kisétáltak az udvarra, s ott egy árnyékos helyen éppen a délutáni kávéját kezdte szürcsölgetni, s rágyújtott egy szivarra.
Ekkor azonban zaj hallatszott az utcai kapu felöl, társaság érkezett, a falu értelmiségének néhány tagja, s velük egy csapat csinos teremtés, az előkelőek leányainak egy csoportja. Gondolom a lányok nem minden ok nélkül szórakoztak éppen itt, hiszen az alig harminc éves Veres József, ekkor még nőtlen, mint ahogyan a frissen érkezett zsurnaliszta is egyedül élte életét, hiszen 1878-ban elvált feleségétől, s így szabadon udvarolhatott, bókolhatott a szépnemnek. Orosházán is a szép lányok bűvölték el az írót, s ez tény szépítette meg számára a „Gyopárost” is.
Orosházán ezidőtájt a késő délutáni szórakozás nyáron, hogy kimennek Gyopárosra, fürdeni a tóban. Most is ez a szándék, s az a dolog, mikor kiderül nincsenek Gyopároson öltöző kabinok, ugyancsak felcsigázta Mikszáth érdeklődését. S egy jó zsurnaliszta megtalálta a témát, s megírhatta az új fürdőtárcáját, amely 25 ezer orosházinak a fürdőjéről szólt. Gyopárost meglátva így kiált fel: mely páratlan az egész civilizált világban „kietlen homoksivatagnak zavaros kék szeme!” De hát angyali szépségek voltak a lányok, s ez kárpótolt mindent!
Mikor már megitták a délutáni kávét, s Mikszáth az árnyas udvaron még sétált egyet, éppen odajött a Veres tiszteletes úr házvezetőnője, s halkan megkérdezte:
- Jól értesültem tekintetes úr, hogy este vissza is utazik?
- Igen, mert Pestre kell mennem, s van még néhány ügyem Szegeden…
- De hát reggel is elég lenne utazni…
- Nem, nem…mennem kell!
- Akkor még annyit vacsorára mivel szolgálhatok tekintetes uram kedvére!
- Csak azt, amit a tiszteletes úr is szeret!
- Köszönöm, …
Aztán mozgolódás támadt, megérkeztek a kocsik és hintók, hogy induljanak Gyopárosra.
A többit már megtudjuk az egy hét múlva megjelent Pesti Hírlapból, elolvasva a tárcát.
Egy dolog marad még a vacsora!
Mire visszatért a társaság éppen elkészült a vacsora is, ami persze Mikszáth nélkül is ez lett volna, hiszen az összegyűlt társaság tagjai ezen az estén a tiszteletes úr vacsoravendégei voltak. A társaság koronája lett Mikszáth, amit aztán hosszú éveken át emlegettek, hogy „lám, lám Mikszáth is velünk vacsorált!”
Nem volt bonyolult az étkek sora, ez is csak két fogásból állt, az itteniek kedvence az augusztusra szépre növekedett csirkéből való „paprikáspörkölt”, ahogy mondaná Mikszáth.
Tehát jött a csirkepaprikás gazdagon tejföllel és mellé frissen főtt vajas galuskával. Bár én tudom, hogy mellé nagyon jól illik például az uborkasaláta, vagy zöldsaláta, de ez ebben az időben nem volt divat. Ellenben a friss, foszlós kenyér ott kínálta magát az asztalon, hogy a sűrű, pirospaprikás, tejfölös lében mártogatni lehessen. Bizony fogyott is istenesen a sok finom falat, de mikor másodjára vett Mikszáth, akkor már az étekre terelve a szót a sokféle csacska beszédről. Ezt mondta:
- Tiszteletes uram, most már tudom, hogy Arany János miért énekelte meg az orosházi kovácslegényt az egyik versében! - Miért?
- Mert itt az asszonyok, lányok csodásak, és csodákat művelnek!
- Nosza!
- Biz’ Istenemre, mondom. Ilyen csodákért érdemes volt eljönnöm Orosházára
- Akkor én meg azt mondom – szólt a pap – mi is örvendünk, hogy személyét itt köszönthettük, ezen a poros, alföldi vidéken. Bár, lám, Orosházán is terem egy-két "miraculeux", csak észre kell venni! S lám tekintetes uram megtalálta…
- Észrevettem, s megértettem, ahogy azt is, hogy Arany János, kit nagyon tisztelek, miért áradozott a paprikás csirkéről galuskával annyira, szépen, hisz nem messze van ide Szalonta!
- Bizony! Bizony! – mondták többen is az asztal mellett.
- Hej, azt mondom én – szólt ismételten Mikszáth – ha ennek a magyar hazának ennyi vendégszerető embere lenne, mint ahogy itt találtam magam ebben a szeretetben, akkor kevesebb bajunk lenne. De hát a világ már ilyen…
S mivel a csirkepaprikás fogyott tisztességesen, s a társaság is elfáradt az evésben, már érkezett is valami új illat a konyha felől.
Mikszáth nyelt egy nagyot, s felkiáltott:
- Rétes
- Bizony rétes – mondta a házvezető asszonyság.
- A rétes, a magyar koronán az ékkő, mondjon bárki bármit, ezt csak mi tudjuk, a mi asszonyaink értik a módját ilyen étel elkészítésének.
- Kóstoljuk meg! – mondták többen.
- Van itt almás, káposztás, túrós, kinek mi a kedvence – mondogatták a lányok. Miközben pirulva Mikszáthra rá-rá vetették szemüket.
Mikszáth az almás után nyúlt, mert az volt a kedvence vagy ki is tudja már! Mindegyikből tisztességgel evett, miközben szemével simogatta a lányok gyönyörűséges kacsóit, ahogy a tészta után nyúltak.
Hát így eset a vacsora, s aztán egy hintóval a tiszteletes úr kíséretében az állomásra siettek, miközben a lányok erkölcseiről faggatta az író a papot, s mivel nem talált semmi skandalumnak valót, így elköszöntek egymástól, s felszállt a gőzösre, s messzire elvonatozott Orosházától.A botrányriport elmaradt, Gyopáros és a kis csintalankodás pedig az orosháziak örömére ma is olvasható. Néha-néha elmélázik az ember, hogy micsoda idők voltak azok!
Csak az emléke maradt mindennek, s néha mondogatják, hogy egykoron itt járt az író Mikszáth, csodálta a gyönyörű orosházi lányokat és elbűvölte az orosházi csirkepaprikás selymes lágysága, puhasága, illata, s az ízek tobzódása!
Mindez pedig történt anno 1881 augusztusának legvégén.
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése