- Beszélgetés Szabó János többszörös díjnyertes kolbászbajnokkal – A tavalyi találkozásunk az orosházi Gazdakör rendezvényén, kínálta az ott elkezdett futólagos beszélgetés folytatását a kolbászról, és a világról, hiszen a szabójános-féle kolbász az mindig nyertes kolbász Aztán kiderült, hogy bizony én már régóta ismerem Szabó Jánost, hiszen leányát Szabó Beátát hajdanában tanítottam. S most örültem is a dolgok újboli frissülésének, hiszen kiderült, hogy valaha egyszer még jártam is náluk valami oknál fogva. Ahogy beléptem rögtön megcsapott a felismerés, hogy a helyszín ismerős, s körbejárva a takaros portát mind jobban erősödött bennem, hogy a szorgalmas takarékos ember, aki tisztában van képességeivel és tehetségével valóságos mesebirodalmat tud felépíteni. Tanulságos az ő élete is, mert ő nem tanácsadó lett, hanem dolgos, szorgalmas iparos. Tanácsadókból ezernyi szaladgál itt körülöttünk, s jut is eszembe egy kedves történet, mikor "a tanácsadó kiszáll az Audiból, s juhait legeltető juhásztól megkérdi, ha megmondom hány birkája van, ad nekem egyet. Az okos juhász belemegy a játékba. A tanácsadó a kompjuter, a műhold, a Google kereső bevetésével (nem ám a fejét használva!), s mondja 87 birka. Annyi, bólintott rá a juhász. A tanácsadó vette és vitte az Audiba a leghosszabb szőrű állatot . Ezt csak nem hagyja szó nélkül morfondírozott a pásztor. Kérdi is, ha megmondom maga mesterségét visszaadja a birkát? Vissza biza', volt a válasz. Akkor hallja: maga tanácsadó, hogy ne mondjak mást. De honnan tudja a pásztor úr?- kiváncsiskodik a vigéc? Onnan, hogy nem hívta ide senki, megmondta azt, amit én úgyis tudtam, a pulikutyámat meg adja vissza, amit betett a kocsiba". Hát erről ennyit, s a világról is ennyit!
Szabó János iparos ember, akinek nem kell tanácsokat osztogatni.
Szabó János „mestersége” asztalos és parkettacsiszoló, de ahogyan az régen is volt, a mesterek sokmindenhez értettek, s mikor minek volt a szezonja, azt végezték éppen. Lám a mai világban, amikor azzal bolondítja a politika az embereket, hogy állandóan újat kell „csinálni”, a régiek ezt már ősidők óta tudták, hogy több lábon kell állni. Szabó János nyáron asztalos, télen pedig böllér és kolbászkészítő mester. Nincs ebben semmi különös.
Szabó János neves ember a kolbászt kedvelők körében, hiszen messzeföldön mesélik, hogy valami csodálatos zamatú ez a kolbász. Aztán a nyomaték kedvéért elővesz egy kis kóstolót is, s miután megcsodáltuk állagát, színét és illatát, megkóstoltuk, ő meg hozzátette, hogy ez a kolbász az Orosházi Hagyományok, Ízek versenyére éppen beérik, s mehet a zsűri elé. A verseny a gazdaköri és az abból kinőtt kolbászklub érdemeként emlegethető ma már hagyományosnak, hiszen 2010-ben negyedik alkalommal rendezik meg az idén február 20-án. Nos, ez a verseny Orosházán ma már rangot és hírnevet ad, hiszen az ott zsűrizett termékek közkeresetté vállnak.
Szabó Jánossal mostani találkozásunk alkalmával arról faggatom, hogy mi a Szabójános-féle kolbásznak a titka. Töpreng egy kicsit, aztán halkan mondja, „Nincs abban semmi haditok, sőt a recept sem titkos, mert van, aki féltve őrzi, de tudni kell, hogy az alapanyag a lényeg.”
- Úgy, hogy minden ott kezdődik, hogyan hizlalom meg a disznót. Ez csakis az én általam hizlalt disznóból készül, amihez én hosszú évtizedek alatt megteremtettem a feltételrendszert.
- Beszéljünk akkor erről!
- Tápot nem adok, hanem magam keverem a takarmányt, ami árpa, kukorica és borsó elegyítése. Nálam a disznó a gazdasági udvarban sétálgathat is, csak az a baj, hogy öregségemre értem el oda, amit én jó húsz évvel ezelőtt terveztem.
- A disznót délután vágom le, s előkészítem, asztalokra teszem, s hagyom másnapig hűljön a hús, s akkor a következő napon kerül sor a feldolgozásra.
Télen a disznótartásból élek. Tehát kukorica, árpa, borsó összekeverve ezt kapja. Amikor felbontjuk az én disznóm nem büdös, mint a tápos disznó.
Aztán, hogy beszélgetésünknek nagyobb értéke, nyomatéka legyen ellátogattunk a Dénes tanító utca 9/b-be, ahol évente megszületik a jóféle Szabójános-kolbász. Példás tisztaság mindenhol, olyan a levegő tisztasága is, mintha nem is lenne erre jószág. A kamrában zsákokban a sokféle takarmány, s amikor megérkezünk, akkor mutatja, hogy most vett néhány láda almát, amit a tulajdonosa már nem akart felszedni a kertből, ő meg elhozta a disznóknak, mert szeretik a zöldséget, gyümölcsöt, hisz kell nekik is a vitamin. Aztán jó gazda módjár beáll az ól mellé, s szeletenként adja a szájukba a finom, piros őszi almát. Még mi is megkivántuk, s meg is kóstoltuk, mert egészséges, és zamatos volt.
Mielőtt elköszönnénk Szabó Jánostól, megkérjük a kolbász receptjét, mert a kóstolás mellett az is izgat minket, bár amint elmondta nincs benne semmi különleges.
S mi a kolbász receptje? Csak elmondja: Kilónként használok a darált húshoz (6-os tárcsán átengedve) kb. ½ dkg köménymagot pépessé zúzva, 2,2 dkg Horváth Rozi sót, 5 dkg borst, ½ dkg fokhagymát péppé darálva, mindezt rászórom az asztalon szétterített húsra, s aztán alaposan összedagasztom, mint régen az asszonyok a tésztát, mikor kenyeret sütöttek. Ezt addig kell dagasztani, gyömöszölni, amíg elválik a hús az ember kezétől, mint ahogy a kenyértészta is elvált a dagasztóasszony kezétől. Ekkor lesz jó a kolbász
Füstölésen sok múlik aztán, mert az igazi színét és zamatát az adja meg, s persze hozzá tartozik az érlelés is. Ez a kolbász, amit hoztam s megkóstoltuk, decemberben készült, s február közepén lesz olyan érettségű, hogy vihetem az Orosházi Gazdakör rendezvényére a Hagyományos ízek versenyére a zsűri elé. Azt mondom ez nem csabai, nem gyulai, nem komlósi, hanem ez orosházi. Illata egy kicsit kesernyés-füstös kellemesen olvad össze a paprika és az érő hús kicsi édeskésségével. Ízre kellően sós, arányosan elkeverve, nem sós, de karakteres, ami egy zsengés savanykássággal is társul, amit persze nem is lehet érezni, csak, ha nagyon figyeli az ember, s ellentétele az édes íznek. Csípőssége annyi, amennyi éppen kell, de nem az erős csípős paprika adja, hanem talán a zsenge fokhagymázás. Szóval küllemre szemrevaló, ízre zamatos, harmonikus. A töltelék kellően lágy, s simogatja az ember nyelvét. Nem lenyelni akarom, hanem apró falatonként forgatgatni a számban, hogy ízlelőbimbóim minél tovább érezzék, hogy mi a jó, hogy mi az orosházi íz. Mert a hajdani orosházi kolbász jellemzője, nem a túlcsípősség, hanem pentaton jellegű ízharmónia volt.
S a végén felkiáltok: „Oh, Uram, ha én ilyet a boltban is vehetnék! „ De nem vehetek, mert ilyent nem árulnak, egyszerűen ilyen nincs!
Újabb felkiáltás szakad fel belőlem: „oh, ha az önkormányzat vagy gazdakör olyan üzletet működtetetne, ahol az orosházi finom,csakis házi és nem "házias" élelmiszerek, ételek lennének kaphatók . Szerintem Magyarország egyik fele ide járna vásárolni. S más lenne ez az Orosháza is. De ez csak álom, ilyen dolog nem történhet meg minálunk. Mert ez nem úgy működik errefele!
Vagy ki tudja! Én tévedek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése