2009. december 20., vasárnap

Decemberre való étkek...


Már csak 10 nap van hátra az esztendőből, s ez az idő, amikor legtöbb helyen dúskálnak az ételekben. Bár én azt mondom, nem árt a mértéktartás. Néha ehetünk valami könnyebbet is, bár ha így hull a hó, akkor le lehet dolgozni, ha fogunk egy lapátot és az udvaron utcán eltakarítjuk egy darabon ezt a téli csapadékot. Úgy gondoltam régi egyszerű ételek között gyűjtögetek, s azokat közreadom, hioszen 2010-es esztendő úgyis arra int, hogy legyünk takarékosak és mértéktartóak.

 Hagymaleves

Hozzávalók (3-4 személyre): 3 közepes vöröshagyma, 1 liter húsleves, 2 tojássárgája, reszelt sajt, liszt, vaj, szerecsendió, bors, só
A meghámozott hagymákat vágjuk félkarikákra és vajon fonnyasztjuk meg. Ha már üveges, szórjuk meg kevés liszttel és pirítsuk még 2-3 percig, majd öntsük fel a húslevessel. Sózzuk, borsozzuk, s fűszerezzük szrcsendióval. 15-20 perc lassú főzés után szedd ki a hagyma felét és passzírozd át. A pépet keverd el a tojássárgákkal, s folyamatos keverés mellett add hozzá a leveshez. Végül forrósítsd fel a levet, s tálaláskor a tetejére bőven tegyél reszelt sajtot.
A franciák különösen kedvelik ezt a levest, s a hagymalevesnek sok variánsa van. Néhol pohárka konyakkal is ízesítik, míg máshol fokhagymával bedörzsölt pirított kenyérdarabokat tesznek a reszelt sajt alá. A falusi magyar konyha is ismerte régen. Orosházán a fokhagymaleves volt ismert levesfajta, amit a metélt tészta levének felhasználásával főztek. A fokhagymát kis darababokra vágták, s zsiradékon megpirították, de hamar megéghet, s akkor keserű lesz, ha nem vigyázunk rá. Liszttel aztán megszórjuk, s a tésztalével felengedjük. Apró pirított kenyérkockákat szórhatunk bele, s meghinthetjük snidlinggel is. A reszelt sajtot a forró levesbe szórva csak javítjuk  azt. Lehet kísérletezni, hiszen a jó étel egyik alapja az állandó kisérletezés is.
Tarhonyaleves

Hozzávalók (4-5 személyre): 10 dkg tarhonya, 20 dkg burgonya, 3 dkg szalonna, 1 fej vöröshagyma, zellerzöld, fűszerpaprika, őrölt bors, só
A kockákra vágott szalonnát süssük ki. A zsírján pirítsuk meg a tarhonyát, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát. Folytassuk a pirítást, amíg a hagyma megüvegesedik, ekkor keverjük hozzá a  pirospaprikát, sózzuk, esetleg borsozzuk, adjuk  hozzá a kisült szalonnát, valamint a megtisztított, kis kockákra vágott burgonyát. Amikor mindez összemelegedett, öntsük  fel 1,5 liter meleg vízzel, és főzzük puhára. Tálalás előtt megszórhatjuk  még egy kis finomra vágott zellerzölddel is.

Sárgaborsópüré

Hozzávalók: sárgaborsó, vöröshagyma, liszt, zsír, bors, só
Az előkészített szárazborsóra öntsünk  annyi sós vizet, amennyi ellepi, s főzzük puhára. Készítsünk zsemleszínű hagymás rántást, s azzal sűrítsük be a borsót. Szórjuk  meg őrölt borssal, jól forraljuk össze, törjük  át, végül keverjük simára. (Kézi turmixxal könnyen megy, de egy szitán is át lehet tőrni a borsót) A borsó tetejére tehetünk fasírtot vagy csak egyszerűen karikázott és zsiradékon megpirított hagymát, Mellé friss orosházi házikenyér a legjobb.







Nincsenek megjegyzések: