2009. október 21., szerda

Ősz ételei


SLAMBUC
Valószínű nem csupán őszi étel, inkább régi pásztorétel, amit az egykori Orosházán is szívesen ettek. Íze, zamata, csábító, s mivel inkább a bográcsban készült, ezért férfi-ételnek is mondhatnánk. Lényeg az, hogy kavarni nem szabad, ha a konyhában főzzük, akkor is rázogatjuk, vagy ahogy itt mondják risszentjük a lábast, hogy oda ne égjen a slambuc, mert az nagy szégyen ám. Igazán jó slambucot kevesen tudnak főzni már. Meg kellett tapasztalnom, amikor egyik esztendőben az ifjúsági magyarságtábor diákjait slambuc-vacsorára hívtam,  hát az nem igazán volt jó olyan krumlistésztát (osztrák módra) rittyentettek belőle. De nagy volt az igyekezett, ezért illendően megköszöntem, még ha nem is ízlet a "népnek" igazán. Meg az az igazság a mai fiatalok, akik a pizzához, hamburgerhez szoktatták nyelvüket és ízlelő bimbóikat már nem érzékenyek a hajdani ételekre. Igazuk van?! Nem hiszem. Amikor egy nép kezdi elhagyni a hagyományos ételeit, a táncait, a népzenéjét, a nyelvszeretetét, az öregek tiszteletét, az nép halálra van ítélve. Lassú halál ez! Eltarthat még évszázadokig is, de mégis egyfajta lassú pusztulás. S vele pusztul akkor az az örökség, hogy a világ egyik legősibb nyelvi-gondolati kultúrája tűnik el.
Slambuchoz köll akkor:1 csomag lebbencstészta, 2-3 krumpli, 1 fej vöröshagyma,1 db. zöldpaprika, 1 szép paradicsom, 10-15 dkg füstölt szalonna, só, bors, pirospaprika.
A szalonnát apró kockára vágjuk és lassú tüzön kisütjük a zsírját, majd a töpörtyűt kiszedjük, félretesszük. A zsírban megpergeljük kicsit a lebbencstésztát, aztán rátesszük a felkarikázott hagymát, együtt is izzasztjuk egy kicsit. Aztán rákerül a karikára szelt krumpli, kevéske pirospaprika, s víz, hogy alaposan elfödje az egészet (a tészta majd mind megissza). Ha már puhul a krumpli jöhet az egészbe a felkarikázott zöldpaprika és paradicsom, s addig kell főzni igen lassú tűzön, s időnként rázogatni a lábast, míg az egész víz elfő.  S ekkor már tálalható is, de előbb rászórjuk a töpörtyűt is. Akinek kívánsága van rá, mellé tehet egy darabka  sült kolbászt még, vagy  bármilyen sültet. De valójában ez csupán ilyen egytál étel volt egykoron.



Nincsenek megjegyzések: