2009. szeptember 28., hétfő

Ősz ételei


Két őszi finomság következzék:
Almaleves egyszerűen
Vegyünk 3 almát, kevés sót, fahéjat, kevés szegfűszeget, s 1 liter vízben főzzük fel. Ebbe kerül a hámozott és kockára vágott alma, figyeljünk rá, mert hamar megpuhul. Valamennyit kiveszünk a levesből, keményítővel elkeverjük, s a forrásban lévő leveshez adjuk, miután alaposan összedolgoztuk az almalét és a keményítőt.
A levest jó előre elkészíteni, s alaposan behűteni, mert úgy lesz igazán finom.

Szőlős süti egyszerűen
Vegyünk akkor 12 dkg cukrot, 1 egész tojást és 1 sárgáját, 1 dl olajat, 2 dl tejet, 30 dkg lisztet, 1 csomag sütőport, s annyi vajat, hogy egy tepsit kikenünk vele, majd megszórjuk liszttel. Valamint egy szép gerezd szőlő is kell a sütihez.
A tejet meglangyosítjuk és a tojásokat, lisztet, sütőport, olajat, cukrot mixerrel alaposan összedolgozzuk, s a tepsibe öntjük. Kirakjuk a megmosott, lecsöpögtetett szőlőszemekkel, és 180 fokos sütőben 35 perc alatt megsütjük.
Hagyjuk kihűlni, porcukorral meghintjük, kockákra vágjuk.
Mi édesítővel készítettük, mert a cukorbetegség miatt, a cukor mellőzendő.

Nincsenek megjegyzések: