2009. március 24., kedd

Knédli Pozsonyban


Azt hiszem egyik felejthetetlen ételem marad a knédli pozsonyi verébbel.
A pozsonyi veréb nem más mint egy tokányszerűen elkészített csíkokra vágott húsétel, s mellé knédlit szolgáltak fel.
Valójában a knédli igazi cseh étel, sokféle változata van, s beletartozik abba a fogalomkörbe, amit úgy hívunk, hogy a monarchia ízes ételei. Mondom, hogy cseh étel, de akkor Pozsony a hajdani Csehszlovákia egyik városa volt, így a knédli cseh is meg szlovák is.
Az milyenségét én úgy ismertem meg, hogy egy kedves tanítványom osztályával kirándulni indultunk Sopronba. Ám megálltunk Komáromban, ahol eltöltöttünk a kempingben 2 vagy 3 napot, s közben átruccantunk egy napra Szlovákiába, de inkább Pozsonyra voltunk kíváncsiak, leginkább a magyar emlékek érdekeltek.Végül a körülmények úgy hozták, hogy Somogyi Zsuzsa tanítványom azt mondta, hogy mehetünk már egy nappal korábban is, s a rokonoknál fogunk aludni, s onnan megyünk Pozsonyba, s a másnapi esti vonattal már Komáromban is lehetünk.
Pozsonyból délután 4-kor indult a vonat szlovák Komáromba.
Előbb volt falunézés, meg a rét megtekintése az ott legelésző jószágokkal, aztán az udvaron tábortüzet raktak a háziak, s ott fogyasztottuk el vacsoránkat. Mondták, akkor alhatunk ott...Mert az az igazság meglepődtek, amikor ekkora csoport beállított hozzájuk.

Hát ott aludtunk, s valami fenséges ételeket ettünk, aztán az egész osztály beköltözött a család hálószobájába, s hálózsákjainkat leterítve álomra hajtotta mindenki a fejecskéjét.
Hajnalban ébresztő volt, mosakodás az udvaron, a kútnál. Jó hideg volt a víz, s egyből felfrissültünk. Érzékeny búcsú, s az állomásra baktattunk, hogy Pozsonyba zötykölődjünk.
POZSONY. Engem lenyűgözött a történelmi levegő, ekkor már harmadik alkalommal jártam a magyarok hajdani fővárosában. Az állomásról villamossal mentünk a belvárosba, hogy ott szétnézzünk. A színház környékén készültünk leszállni, minden rendben is volt, de valaki fennmaradt a villamoson, utánakiabáltunk, s megértette, hogy itt a sínek mentén jöjjön vissza, mert itt várjuk.
Ám volt más kaland is. Csont Anikó rosszul lett a villamoson, így Pálfai Tamás támogatásával hamarabb leszálltak. Gyorsan ment minden, így alig tudtuk a találkozó helyét egyeztetni. A színház környékén letelepedett a csoport, a padokon pihengettünk, s vártunk arra, hogy Tamás és Anikó felbukkan valahol. Nem így történt. Aztán felmásztunk a várba, megtekintetük, s volt egy belvárosi séta az egykori Diéta épülete körül, majd szabad program következett. Gyülekezésre a színháznál lévő teret jelöltük meg.
Nos én ekkor néhányunkkal egy közeli kisvendéglőbe mentünk (itt már korábban jártam), s pozsonyi verebet kértem knédlivel.
E hosszúra nyúlt bevezető-körítés után íme hogyan készül a knédli, amit egyszer mi is kipróbáltunk, és ugyancsak finomra sikeredett:
Knédlirecept: Néhány szelet zsemlekenyeret vagy zsemlét vagy kiflit kis darabokra vágunk. (jobb, ha szikkadt a zsemle!). Kevéske vajon megpirítjuk, s félretesszük. Veszünk 30 dkg lisztet, egy tálba szitáljuk, ebbe tesszük a 3 tojás sárgáját, kevés sót, 2-3 dkg friss élesztőt, amit langyos tejben felfuttattunk. A felfőzött tejet (kb.2,5 dl) hozzáadjuk, elkeverjük alaposan, s végül beleborítjuk a zsemlekockákat is. Elkeverjük, s dúsítjuk a tojásfehérjék felvert habjával. Pihentetjük, míg kétszeressére nő (kb.35-40 perc).
Ha megkelt, lisztezett gyúródeszkára borítjuk, megformázgatjuk hengeralakúra. Egy asztalkendőt megvizezünk, kicsavarjuk, s ebbe kötözzük be a tésztát. Forró víz fölött a gőzben főzzük meg, úgy hogy egy fakanálra akasztjuk a szalvétát. A főzési idő 40 perc körüli idő, hurkapálcával végezhetünk próbát. Ha beleszúrjuk és nem ragad rá a tészta akkor készen van. Egy kicsit hűlni hagyjuk, hogy hozzáférhessünk, kibontjuk, s cérnával szeleteljük a csodálatos knédlit.
Megjegyzés: A tojásokat egyben is hozzáadhatjuk a tésztához. A tojásfehérje habjával elkeverve lazább lesz.
A pozsonyi veréb mellé adva fenséges étel, de a csehek párolt húsos-káposztát szeretik nagyon a knédlivel enni. Mellé törvényszerű előírás egy pohár frissen csapolt sört elfogyasztani.
Kedves Olvasó!
Küldje el kedvenc receptjét, hogy közreadjuk a finom ételeket. A megjegyzésnél küldheti el üzenetét blogunkhoz.

Nincsenek megjegyzések: