Még mindig azt mondom ez a legjobb...
Hosszasan töprenghetnék azon, hogy mennyivel jobb a vendéglő, de ahhoz kell egy olyan életforma, kell egy olyan jövedelem, hogy meg tudjam fizetni, akár csupán menüt eszem naponta.
Másrészt az ízek! Az ízek varázsában él az ember, s azt hiszem, hogy az emberiség egyik fele többek között azért is boldogtalan, mert soha nem tudta felfedezni az ízeket, az ízek bűvöletét.
Az igazság az, hogy szeretek főzni. A minap húgom jött látogatóba, s hogy hogynem az ebéd kiegészítőjeként készítettem egy kis adag zsemlegombócot. Nem tudom miért, de már régóta kívántam ezt a körítést, nejem nincsen annyira odáig érte, meg nem is annyira szereti talán, de elkészíteni végképp nem óhajtja.
Természetesen az ebéd jó része megvolt: zöldbableves tejfölösen, habarással, ahogy a nejem szokta, aztán egy kis oldalas sütve és volt még spenót főzelék. Nekem nagyon hiányzott valami mellé, s így lett az a régi ízeket hordozó zsemlegombóc, ami inkább kenyérgombóc, mert barnakenyérből készült.
Nos a kenyérszeleteket apró kis kockára vágtam, aztán kevéske napraforgóolajon megpirítottam, éppen csak kezdjen pirulni módra. Aztán tejet öntöttem rá, hogy alaposan ellepje, s egy jó másfél órát ázott, majd szétnyomkodtam, hogy egy lágy tejes kenyérmasszát kapjak (villával). A pihentetés után két kanál segítségével vagy vizes kézzel gombócokat formálunk. Lobogó, bő, forró vízbe engedjük, s ahogy feljött még 5 percig főzzük, majd kiszedjük szűrőkanállal. Olajjal meglocsoltam, átforgattam, hogy ne ragadjon össze.
Ennyi az egész. Miután ettünk, azt mondja húgom,"Ez nagyon finom volt, a zsemlegombócot mintha anyú főzte volna egykoron, gyerekkorunkban, akkor csak barnakenyér volt, s abból kjészítette. Hát ez most majdnem olyan lett. Nem tudom, hogy Anyám is látott-e bennünket, de rá is gondoltunk, s eszünkbe jutottak a gyerekkori emlékek, a nincsben kitalált van. Anyám a semmiből is jót tudott főzni. Ő ezt hagyta ránk.
Ez a zsemlegombóc a mai világban is intő dolog, mert a vendéglő ezt nem tudja. S itt még folytathatnáém a filozófiát, de minek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése