Körtefesztiválon

A második nap is hangulatos volt a körtefesztiválon. Itthon aztán eszembe jutott, hogy vackorral senki nem kínált, pedig ez a vadkörte ünnepe lenne. Nem is tudom hányan ettek életükben vackort. Különlegessége vadságában van, kicsit fanyar, kicsit édes-kesernyés, de roppant illatos, mintha az erdő illata költözött volna testedbe, úgy érzed. Az igazi vadkörte leginkább erdő, erdőcske, pagony fája, ma már errefelé nem hiszem hogy lenne (találni errefelé) valahol is. Bár jut eszembe, hogyha ez a fesztivál élni fog még sokáig, akkor megérné, ha éppen itt az Árpád-kertben vagy Gyopároson a ligetben (avagy a Mikolay-kertben ültetnének néhány vadkörtefát emlék- és ízőrzőnek.  (Erdélyből még lehetne hozni vackor csemetét!) Egykori gyermekkorom ízvilága rögtön előtódult, s eszembe jutott, hogy hajdanában apámmal a Kolozsvár környéki Jára-völgyében járva (ő ott dolgozott, fát szállítottak) ettem vackort zsíros kenyérrel. Akkor fenséges volt, de azt hiszem most is az lenne. Most persze nincsen vackor. Nekünk a kertben hála Istennek van körtefa, s még körténk is akad rajta, hogy ehettem ezen a napon is körtét csak úgy magában. Zamatos és illatos gyümölcs! Igazán szeretem, s szép jelképének tartom, ha Orosháza ezt választotta magának az Életfa-motívum kiteljesedésében.

Nos végigjárva a fesztivál sátor-vásár utcáit, az édesség- csemegék mellett  csupán egy éttermi kínálatot találtam, igazi  lacikonyhát már nem leltünk (azt hiszem ezt már a hatóságok üldözik, nem engedik. Persze ez számomra érthetetlen, mert nem így van a franciáknál, dehát az Franciaország, ez pedig Magyarország.!

Azt mondotta az ügyeletes személyzet, hogy Aranypatkó Csárda képviseletében kínálták az ételeket, aminek egy része körtés akart lenni.

Nos volt rozmaringos körtés raguleves citromos turúgombóckákkal. S mellette olyan körtés sütemény, amiben a béles talpon egy sor körte volt - jó vékonyan! - aztán vastag olyan 3-5 ujjnyi hab rajta csokimáz. A többi különféle sültek, halak, saláták, ami kell az éhes gyomornak. A leves ízre jó volt, tartalmas, gazdag ízvilágú volt, ám nem tudom hol volt a körte. A sütemény ízlett, szerettem benne a körte mértéktartó dominanciáját. Ettünk még (az én bodor ötletem volt) saslikot (vagy legalábbis ennek nevezték a hurka pálcikákra húzott zöldségeket, szalonnákat, húsdarabkákat grillezve, jól fűszerezve, de mikoróban újramelegítve. Ezt nagyon megbántam!. Összességében értékeltem a csárda igyekezetét, kínálatát is, no és azt is hogy az orosházi közönség nem éppen egy vásárolgatós közönség, így nem volt ez üzleti bomba, hogy ide kivonultak, pedig asztalok, székek vártak az emberekre, ahol letelepedve falatozhatott a kedves vendég.Az emberek  inkább csak nézdelődtek, mint ettek volna.  (Azt hiszem a dolog nyitja a mai pénztelenségben van. Az árfekvést én magasnak tartottam. ( tegyem hozzá, hogy az emberek pénztárcájához viszonyítva. Különben reális!) 800 Ft fölött kezdődött egy tartalmasabb étel. Szereintük ez nem sok igazuik is  van, de nálunk még mindig albán mérce a kereset mértéke - legaláébbis sok helyen. Ide, nem a pénzes réteg jött!A leves például 860 kemény magyar Forintba  volt értékelve.

Gasztronómiai szempontból még egyet kell megemlítenem, ahol nagy közönség is volt, ez a Tisza Kálmán Szakiskola standja, Mivel rövid ideig tartott a kínálgatás, így közelükbe nem érhettem. ezért szólni semn tudok róluk. Azt láttam, hogy tömeg volt köröttük, s szlogenjük ugyancsak tetszetős számomra, hogy "Mi is tudunk főzni jó ételeket, nem csak Jamie Olivier" Hazai ízek, hazai ételek hírdezői ők, talán ők jobban ráéreznek már, hogy csakis ez a jövő!

Mindenképppen elmondom ismét, hogy a Kolbászklub kis csapata nagyon szimpatikus volt, itt csak szerény kínálgatás volt időnként a jóféle szalonnából, kolbászból, kolbászzsíros kenyérkével lilahagymával, Ők a helyi ízek örzői:Sándor László, Benkő István, Nagy László, Szilasi H. Tamás) aztán estére a társaság részére Szilasi H. Tamás főzött egy jókora adag tarhonyás lecsót.

No ez ugyancsak megindította az emésztési nedveinket a szánkban, s nyelvünk ízlelő bimbói is ugyancsak boldogok voltak a sokféle íz megtapasztalása révén. Persze az orosházi kolbászklub, nem lenne kolbászklub, ha ebbe a lecsóba is ne hintettek volna egy kevéske, de éppen elegendő, kellő mértékkel füstölt és érlelt kolbászt is. Pompás volt a lecsó íze!

Sokan álldogáltak a rotyogó bogrács környékén és élvezték az illatokat, de úgy jártak, hogy bővebb kínálatra csak az illatból jutott. Ám azért nem kértek pénzt, mint a Naszredin Hodzsa mesében ahogy tette az egyszerű emberrel a pecsenyesütő, hogy az illatot is meg kelljen fizetni.

A képek azt hiszem magukért beszélnek, hogy  mi minden volt ilyen szempontból ezen a vásáron, amely az első, de remélem, hogy nem az utolsó vagy utolsó előtti, s aztán elköltözik ez is mint a libamájfesztivál Budára.