2010. november 1., hétfő

Valami régi, valami jó!


Paradicsomos krumpli

Régi idők finomságai jutnak időnként eszembe, ami egyszerű és mégis nagyszerű. Nem kellett hozzá rafinéria, sem nagy fözőtudomány, csak a jó ízeket kellett a gazdasszonynak eltalálni. Nem méricskéltek, de tudták az arányokat. Így kellett nekünk 4 főre 6-8 közepes krumpli, amit meghámoztak és kockáztak majd annyi vízben, hogy ellepje sót adva hozzá keveset, majdnem puhára főzték, aki szereti 1-2 babérlevelet és csipetnyi bazsalikomot is adhat hozzá. Egy fél liter paradicsomlét felengedtek fél liternyi vízzel, s ezzel az üveget is elöblögették (nem száradt bele a maradék!), amit a hagymás zsiradékon dinsztelt 2-3 evőkanálnyi liszttel pirítottak (rántás!), de világos maradt, s azt felengedték a paradicsomlével, ami hideg volt, közben folyton folyvást kavargatták, így nem csomósodik. Aztán az egészet ráöntötték a krumplira, összerotyogtatták, cukorral megízesítették, s már lehetett is enni. Ha netán gazdagabbá akarták tenni, akkor 1-2 fasírt is dukált a paradicsomos krumpli mellé.
Tessék kipróbálni! Megéri, nem fognak csalódni!

Nincsenek megjegyzések: