Gasztronómia és Orosháza

Károlyi Fülöp Béla novellája
Mikszáth orosházi vacsorája

Kisvárosban csak kisszerű dolgok történnek, de néha annak nagy híre lesz.
Mostanság csupán annyi az új egyik párt alaposan szidja a másikat, de ebben már nincs semmi varázs vagy, hogy is mondaná Mikszáth:”nincs itt sem már igazi skandallum”. Augusztus végén lesz jövőre, a napja hogy Orosházán, éppen 130 éve, Mikszáth Kálmán megnyalta fenséges ujjait, mind a tízet és csettintett. Uticélja Szegedéből kiindulva lett Orosháza. Gondolta itt csak talál valami igazi tollhegyre valót! A füstös vonatra szállt Szegeden, s ideutazott az ismeretlen Orosházára. Témát keresett.Talált is! Hiszen így kiáltott fel aznap délután:
- Ez igen! Ilyen nincs a művelt világban, hogy a pusztában áll egy tó, s a hölgyek a burnuszok alatt úgy átöltöznek , hogy semmit sem láttam, csak a szemem elhomályosult a Gyopároson a pusztaságban. A tó partján álltam, ám ehhez foghatott nem láttam.! Csak kapkodtam a fejem, s mit sem láttam a lányok bájaiból!-összegezte a napot majd így folytatta búcsúként, amikor Veres József tiszteletes úrtól :
- A pompás vacsora még ezt is felülmúlta, talán! „ – mondta az író, felállt az ebédlőben a terített asztaltól -, s a tiszteletes úrral az állomásra hajtatott, hogy visszamenjen a gőzössel még aznap este Szegedébe.
A dolog pedig így történt:
1881. augusztusának utóján, vagyis a „fürdőévad vége”, amikor Mikszáth, csak úgy ni, megérkezett Orosházára. Szegedről a „füstössel” (értsd gőzös mozdony), ahol senkit nem ismert. Szerette az ilyen dolgot.
Az ismeretlenség különösebben nem jelentett gondot, hiszen a felfedező újságíró tudta a tájékozódási pontot, a templom tornya irányába ment, s megkereste a papot.
Az evangélikus templom tornya az állomásról is jól látszott, hiszen aligha voltak előtte akkoriban még emeletes házak s ilyen templom is csak ez volt még, a másik az Alföld mellett állott, az volt a régi katolikus templom.
Az evangélikus kötődésű Mikszáth hamar segítőre és jó vendéglátóra talált Veres József tiszteletes úr személyében. A Nagy utca (mai Táncsics és Templom-köz sarkán álló ház a paplak, szép klasszicista stílusú ház nagy, faragott kapuján belépve a tágas udvaron találta magát. Éppen ebédhez készülődtek a tiszteletes úrék. A bemutatkozás után jó szívvel invitálta a pap a váratlan vendéget. Szabadkozott is Veres tiszteletes úr, hogy csupa szerény étek került ma az asztalra, de hát most éppen ez volt soron. Mikszáth bólintott, nem volt elrontója semmi egyszerű dolognak sem, hiszen szereti ő a tejfölös krumplilevest is, különösen, ha ilyen szép bogárhátú felülről hasított orosházi kenyeret is adnak mellé. A tepsiben sült pecsenye, a laskára szelt édeskáposztával pedig éppen fejedelmi étek volt, jegyezte meg Mikszáth, mikor a tágas ebédlőből kisétáltak az udvarra, s ott egy árnyékos helyen éppen rágyújtott egy szivarra a délutáni kávéját kezdte szürcsölgetni. Ekkor azonban zaj hallatszott az utcai kapu felöl, kis társaság érkezett, a falu értelmiségének néhány tagja, s velük egy csapat csinos teremtés, az előkelőek leányainak egy csoportja. Gondolom a lányok nem minden ok nélkül szórakoztak éppen itt, hiszen az alig harminc éves Veres József, ekkor még nőtlen volt. A zsurnaliszta is egyedül élte életét, hiszen 1878-ban elvált feleségétől, s így teljes vehemenciájával bókolhatott a szép nemnek.
Orosházán a szép lányok elbűvölték az írót, ez szépítette meg számára a „Gyopárost” is.
Ezidőtájt Orosházán, nyaranta a késő délutáni szórakozás az volt, hogy kimentek Gyopárosra, fürdeni a tóban. Most is ezt szándékozták tenni. Mikszáth érdeklődését ez ugyancsak felcsigázta, mikor kiderült nincsenek Gyopároson öltöző kabinok,. Egy jó zsurnaliszta megtalálta a témát, s megírhatta az új fürdőtárcáját, amely 25 ezer orosházinak a fürdőjéről szól majd, ahol nincsenek öltöző kabinok. Gyopárost meglátva így kiáltott fel:„kietlen homoksivatagnak zavaros kék szeme itt, mely páratlan az egész civilizált világban !” De hát angyali szépségek voltak a lányok, s ez kárpótolt mindent!. Mikor már megitták a délutáni kávét, s Mikszáth az árnyas udvaron még sétált egyet, éppen odajött a Veres tiszteletes úr házvezetőnője, s halkan megkérdezte:
- Jól értesültem tekintetes úr, hogy este vissza is utazik?
- Igen, mert Pestre kell mennem, s van még néhány ügyem Szegeden…
- De hát reggel is elég lenne utazni…
- Nem, nem…mennem kell!
- Akkor még annyit, vacsorára mivel szolgálhatok tekintetes uram kedvére!
- Csak azt, amit a tiszteletes úr is szeret!
- Köszönöm, …
Aztán mozgolódás támadt, megérkeztek a kocsik és hintók, hogy induljanak Gyopárosra.
Mire visszatért a társaság éppen elkészült a vacsora is, az összegyűlt társaság tagjai ezen az estén a tiszteletes úr vacsoravendégei voltak. A társaság koronája lett Mikszáth, amit aztán hosszú éveken át emlegettek, hogy „lám, lám Mikszáth is velünk vacsorált!”
Nem volt különös az étkek sora, ez is csak két fogásból állt, az itteniek kedvence az augusztusra szépre növekedett csirkéből való „paprikáspörkölt”, ahogy mondaná ma is Mikszáth.
Tehát jött a csirkepaprikás gazdagon tejföllel és mellé frissen főtt vajas galuskával. Bár én tudom, hogy mellé nagyon jól illik például az uborkasaláta, vagy zöldsaláta, de ez ebben az időben nem volt divat. Ellenben a friss, foszlós kenyér ott kínálta magát az asztalon, hogy a sűrű, pirospaprikás, tejfölös lében mártogatni lehessen. Bizony fogyott is istenesen a sok finom falat, de mikor másodjára vett Mikszáth, akkor már az étekre terelve a szót a sokféle csacska beszédről. Ezt mondta:
- Tiszteletes uram, most már tudom, hogy Arany János miért énekelte meg az orosházi kovácslegényt az egyik versében!
-Miért?
- Mert itt az asszonyok, lányok csodásak, és csodákat művelnek! S itt jó élete van a kovácsnak!
- Nosza!
- Biz’ Istenemre, mondom. Ilyen csodákért érdemes volt eljönnöm Orosházára
- Akkor én meg azt mondom – szólt a pap – mi is örvendünk, hogy személyét itt köszönthettük, ezen a poros, alföldi vidéken. Bár, lám, Orosházán termett egy-két "miraculeux"-t, csak észre kell venni! S lám tekintetes uram megtalálta…
- Észrevettem, s megértettem, ahogy azt is, hogy Arany János, kit nagyon tisztelek, miért áradozott a paprikás csirkéről galuskával annyira, szépen, ámbár nem messze van ide Szalonta!
- Bizony! Bizony! – mondták többen is az asztal mellett.
- Hej, azt mondom én – szólt ismételten Mikszáth – ha ennek a magyar hazának ennyi vendégszerető embere lenne, mint ahogy itt találtam magam ebben a szeretetben, akkor kevesebb bajunk lenne. De hát a világ már ilyen…
S mivel a csirkepaprikás fogyott tisztességesen, s a társaság is elfáradt az evésben, már érkezett is valami új illat a konyha felől.
Mikszáth nyelt egy nagyot, s felkiáltott:
- Rétes
- Bizony rétes – mondta a házvezető asszonyság.
- A rétes, a magyar koronán az ékkő, mondjon bárki bármit, ezt csak mi tudjuk, a mi asszonyaink értik a módját ilyen étel elkészítésének.- tette hozzá
- Kóstoljuk meg! – mondták többen.
- Van itt almás, káposztás, túrós, kinek mi a kedvence – mondogatták a lányok. Miközben pirulva Mikszáthra rá-rá vetették szemüket.
Mikszáth az almás után nyúlt, mert az volt a kedvence vagy ki is tudja már! Mindegyikből tisztességgel evett, miközben szemével simogatta a lányok gyönyörűséges kacsóit, ahogy a tészta után nyúltak. S ez csak fokozta a rétes dicséretét, mintha a lányokat dícsérte volna!
Hát így eset a vacsora, s aztán egy hintóval a tiszteletes úr kíséretében az állomásra siettek, miközben a lányok erkölcseiről faggatta az író a papot, s mivel nem talált semmi skandalumnak valót, így elköszöntek egymástól, s felszállt a gőzösre, s messzire elvonatozott Orosházától. A botrányriport elmaradt, Gyopáros és a kis csintalankodás pedig az orosháziak örömére ma is olvasható.
Orosházán az emléke maradt mindennek, s néha mondogatják, hogy egykoron itt járt az író, Mikszáth, csodálta a gyönyörű lányokat és elbűvölte az orosházi csirkepaprikás selymes lágysága, puhasága, illata, s az ízek tobzódása!
Így esett egykoron, hogy Mikszáth Kálmán Orosházán rátalált „A „Gyopáros” tárcanovellára, s a csirkepaprikásra.