Budapest Török Vendéglő a Dob utca sarkán
Igen, igen megéheztünk!
Enni kell valamit! Hát együnk, ami jó és elfogadható áron kapható (mármint a mi pénztárcánkhoz igazított), s jól is lakunk! Zsolti és Nóri javallotta, hogy menünk el egy vendéglőbe. Ez rendben is van. Ahogy barangoltunk Pesten az elmúlt hét végén, láttam, hogy vendéglő vendéglő nyakán, s mindenhol kint áll a személyzet egy része. Gondoltam ez megint egy új módi: a nemzeti vendéglősök csalogatója. Valóban az lett volna, mert valóban vendég alig-alig. Kivétel azért volt, néhány túristák által kedvelt városráészben ott be-beültek, s eszegettek, de az én tanári nyugdíjamból még borravalót sem tudtam volnaadni, nemhogya számlát kifizetni. Mert árak azok voltak! Hiába, nálunk már jóléti kapitalizmus van! Szeretem ezt a jólétet!
Aztán úgy döntöttek, hogy a Dob utca sarkán van egy török vendéglő, az utca sarkán kis terasszal,
napernyővel, s még parkolni is tudtunk a kocsival és a kerekesszékkel is. Hát itt megállapodtunk. Önkiszolgáló jelleggel működött, nem túl nagy a választék, de éhes embernek jó. S mi éhesek voltunk. De lám itt azért forgalom is volt! Beültek, hozták a tálcán a választott törökös "falatokat", kóstolgatták, eszegették, aztán tovább álltak. Mi is választottunk helyett a napvédő alatt a teraszon.
Leves kétféle volt: gyümölcsleves és török lencsleves. Az utóbbi mellett döntünk. Tiszterségesadag, kettőnknek is elég egy tányérral. Ez jó döntés volt, mert így éppen kielégítettük leveséhségünket, amihez azért finom ízek társultak ebben az esetben. A levest megpróbálom leírni, ami mellé pitát kaptunk (kis kerek, frissen sült cipócska). Tehát a leves: sűrű, krémes, mert a lencsét kevés vizen párolgatják, míg szétfő, s alaposan pépesítik a folytonos kavarással ( lehet, hogy itt már turmixszal pépesítik). Aztán megtudtam azt is, hogy a hagymát is hozzáadják, nagy lángon felforralják, majd lefedve kis lángon, kb. 30 perc alatt puhára főzzük. Akkor jó, ha habverővel keverve jól össze tudjuk törni. Az olajat egy másik lábasban kissé felforrósítják, a fölaprított mentalevelet (szárított is jó) megfuttatják benne. A liszttel meghintik, kissé megpirítják, majd továbbra is kevergetve a paradicsompürével pár perc alatt barnára sütik. A lencsepürét ráöntjük, annyi vízzel (kb. 5 dl) higítjuk, amennyi levest szeretnénk, megsózzuk, megborsozzuk, és 3-4 percig forraljuk. Melegen tálaljuk, reszelt sajtot szórunk bele, és pitával vagy török kenyérrel fogyasztjuk.
A padlizsános borjúhús török rizzsel igen egyszerű és ízletes fogásnak bizonyult, hiszen a felkockázott húst előbb zsiradékon hirtelen kéregre sütötték, aztán párolták a paprika, paradicsom (háémozott) és kockázott padlizsánból készített raguval. Végül hozzáadták a török rizst, amit külön húslében megfőztek, s itt csak összeelegyítették az egészet. Pompás volt!
Nem bántam meg.
Önkiszolgáló volt az étterem, de fogysztás után mindjárt elvitték a tálcát és a tanyérokat. Kedvesek voltak, de biztosan kell is ez a kedvesség, mert másképpen nincs vendég. Kedvesség és jó konyha, kellemes vacsora volt.
Igen, igen megéheztünk!
Enni kell valamit! Hát együnk, ami jó és elfogadható áron kapható (mármint a mi pénztárcánkhoz igazított), s jól is lakunk! Zsolti és Nóri javallotta, hogy menünk el egy vendéglőbe. Ez rendben is van. Ahogy barangoltunk Pesten az elmúlt hét végén, láttam, hogy vendéglő vendéglő nyakán, s mindenhol kint áll a személyzet egy része. Gondoltam ez megint egy új módi: a nemzeti vendéglősök csalogatója. Valóban az lett volna, mert valóban vendég alig-alig. Kivétel azért volt, néhány túristák által kedvelt városráészben ott be-beültek, s eszegettek, de az én tanári nyugdíjamból még borravalót sem tudtam volnaadni, nemhogya számlát kifizetni. Mert árak azok voltak! Hiába, nálunk már jóléti kapitalizmus van! Szeretem ezt a jólétet!
Aztán úgy döntöttek, hogy a Dob utca sarkán van egy török vendéglő, az utca sarkán kis terasszal,
napernyővel, s még parkolni is tudtunk a kocsival és a kerekesszékkel is. Hát itt megállapodtunk. Önkiszolgáló jelleggel működött, nem túl nagy a választék, de éhes embernek jó. S mi éhesek voltunk. De lám itt azért forgalom is volt! Beültek, hozták a tálcán a választott törökös "falatokat", kóstolgatták, eszegették, aztán tovább álltak. Mi is választottunk helyett a napvédő alatt a teraszon.Leves kétféle volt: gyümölcsleves és török lencsleves. Az utóbbi mellett döntünk. Tiszterségesadag, kettőnknek is elég egy tányérral. Ez jó döntés volt, mert így éppen kielégítettük leveséhségünket, amihez azért finom ízek társultak ebben az esetben. A levest megpróbálom leírni, ami mellé pitát kaptunk (kis kerek, frissen sült cipócska). Tehát a leves: sűrű, krémes, mert a lencsét kevés vizen párolgatják, míg szétfő, s alaposan pépesítik a folytonos kavarással ( lehet, hogy itt már turmixszal pépesítik). Aztán megtudtam azt is, hogy a hagymát is hozzáadják, nagy lángon felforralják, majd lefedve kis lángon, kb. 30 perc alatt puhára főzzük. Akkor jó, ha habverővel keverve jól össze tudjuk törni. Az olajat egy másik lábasban kissé felforrósítják, a fölaprított mentalevelet (szárított is jó) megfuttatják benne. A liszttel meghintik, kissé megpirítják, majd továbbra is kevergetve a paradicsompürével pár perc alatt barnára sütik. A lencsepürét ráöntjük, annyi vízzel (kb. 5 dl) higítjuk, amennyi levest szeretnénk, megsózzuk, megborsozzuk, és 3-4 percig forraljuk. Melegen tálaljuk, reszelt sajtot szórunk bele, és pitával vagy török kenyérrel fogyasztjuk.
A padlizsános borjúhús török rizzsel igen egyszerű és ízletes fogásnak bizonyult, hiszen a felkockázott húst előbb zsiradékon hirtelen kéregre sütötték, aztán párolták a paprika, paradicsom (háémozott) és kockázott padlizsánból készített raguval. Végül hozzáadták a török rizst, amit külön húslében megfőztek, s itt csak összeelegyítették az egészet. Pompás volt!
Nem bántam meg.
Önkiszolgáló volt az étterem, de fogysztás után mindjárt elvitték a tálcát és a tanyérokat. Kedvesek voltak, de biztosan kell is ez a kedvesség, mert másképpen nincs vendég. Kedvesség és jó konyha, kellemes vacsora volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése