Mikszáth orosházi látogatása alkalmából írta az alábbi tárcát. Ez egyik kiindulási pontunk a kérdés kiderítésében. No és persze ott van, hogy mit is főzhettek a vendégnek, aki ínyenc, s szereti a vidéki ételeket.
Mikszáth Kálmán: A "Gyopáros"
A fürdőévad vége felé, mikor már mindenki megírta a maga fürdőtárcáját, ki Tátrafüredről, ki Mahádiáról, ki Marienbadból és Ischlből, ahol a királyi család tagjai is időztek az idén, midőn leírtak és észrevettek mindent a legapróbb részletekig, hogy milyen alázatos, hajlékony és nevetséges volt Nathalie, miért van vérpiros bélés az Erzsébet királyné napernyőin, szabad legyen nekem most, mikor már senkinek semmi mondanivalója, előjönni a magam fürdőjével, a " Gyopárossal", amelyhez fogható, eredeti fürdő nincs több a civilizált világrészben.
Á, bizony, a Gyopáros! Nincsen ám ott sem liget, sem erdő, sem fényes rezidenciák. A "kurszalon"-ban, mely maga a szép terrmészet, szöcskék ugrándoznak nagy kedvteléssel, mindenféle muzsika nélkül.
Nyári kóborlásaim alkalmával életemben először vetődtem Orosházára, ahol én egy lelket sem ismerek, kivéve az orosházi kovácsot a népdalból, akire a patkó felverését bizza a szerelmes legény.
No, de magyar helyen könnyen ismerős lesz a magyar ember. Egy délután már otthon éreztem magam az úgyis csekély számú inteligencia közt.Mert bármi csekély is, nem hagy fenn semmi kivánnivalót. Vagy tíz gyönyörű úrilány volt a társaságban, hol a délutáni feketémet ittam.
Mondták, hogy mind itt van, mindössze a doktornak van még otthon egy beteges kisasszonya. De biz én már nem voltam kíváncsi többre. Úgy tetszett, hogy ezeken kívül nincs is több leány a világon.
Valaki azt indítványozta estefelé, hogy menjünk fürödni.
- De hová? - kérdem mosolyogva.
- Hová? hát a Gyopárosba.
- Micsoda az a Gyopáros?
- A mi fürdönk!
- Az Önök fürdője? No, arra kíváncsi vagyok.
Kocsikra, hintókra ültünk (kinek hogy telt), s az egész társaság denikve a Gyopáros felé tartott.
- És fürödni fogunk ott? - kérdém a lelkésztől, akivel egy kocsiban ültünk.
- Természetesen: Mindennap fürdünk. A hölgyek már délután úgy csinálnak toalettet.
- Hogyan a hölgyek is fürödni fognak?
- Mindenesetre.
- De hiszen könnyebb volna nekik ott venni fel az úszóruhát.
- Hol?
- Hát az öltöző kabinokban!
- Vannak is ott öltöző kabinok!
- Hát hol vetkőznek le, és hol öltöznek fel?
- Ej, édes istenem...hát a gyepen, uram...a gyepen.
- Lehetetlen! A szemünk láttára?
- Igen a szemünk láttára.
- Tiszteletes uram, ön tréfál...
- Szavamra mondom... hiszen meg fog győzödni róla!
- Majdnem hihetetlen. És ezek a gyönyörű teremtések, ezek az angyalok fognak ott levetközni? Ez a junói alak, az Ilonka...vagy Erzsike. Nem, uram ilyen nem lehetséges...
Útitársam mosolygott, én pedig alig vártam, hogy Gyopároshoz érjünk. Egy jókora tó az, körülbelül kétszer akkora, mint a városligeti. Kietlen homoksivatagnak zavaros kék szeme.
De az óriás ez egyetlen szeme is rút, mintha szemöldöke hiányzanék, hogy nincs körüle egyetlen bokor sem.
De azért nem kell lebecsmérelni, mert huszonötezer lakosnak a fürdője az, talán a legnépesebb Európában. Kultúrának, emberi kéz dirigálásának semmi nyoma azon módon van, mint ahogy az isten odacseppentette.
A partokon nagy néptömeg hullámzik, ki öltözik, ki vetkőzik, benn a tóban rajként sürögnek, úszkálnak, evickélnek az emberek, nők, férfiak vegyesen, az előkelő úrnő a béna koldus mellett, a sugár szép leány derékig meztelen imádójával diskurálnak, s kergetik egymást dévajul, pajkosan, szeliden kétfelé hasadnak előpttük a habok.
- Soha még ilyen világot! - mondánm önkénytlenenül.
- Hja, a szegény emberek vízzel főznek - felelte a tiszteletes úr - nekünk ez a fürdő is áldás.
- De az erkölcs ellensége!...
- Az egészség fenntartása az első kötelesség, uram.
( Miért nincs ez Budapesten gondolám magamban, mekkora cikket lehetne penderíteni Thaisz Lexi ellen, hogy megengedi!)
De e pillanatbaqn még a gondolatom is , megállt. Két bájos ismerősném leszállván a kocsiról a tó északi részén egy-egy gyepes helyen lekuporodtak, s elkezdték cipőcskéiket kifűzőgetni. Megszüntem lélegezni is. Alig volt időm az egyik szememmel (pedig keresztbenéző vagyok) egy tekintetet vetni a közönségre, ha vajon így nézi az is? Nem a!
Észre sem látszottak venni a tündéri jelenetet.
A legnagyobb keccsel húzták le a cipőiket, a kalap már előbb le volt téve a pázsitra. Most a fűződerekat gombolták ki; aztán a sudár derék körül mozogtak azon tündérujjacskák; nyilván a szoknyákat eresztik meg rendre...
Szemem elhomályosult egy pillanatra, de mire ismét odatekintettem, már csak a kék selyem szoknyácskák virítottak a gyepen - üresen ; a két vizitündér már ott úszkált a habok között, Neptun kacérkodott velük.
Csak néha-néha láttam őket, amint felálltak az övig érő vízben, vékony úszóingeik odatapadtak a gyönyörű idomokhoz. Szemkápráztató látvány volt. Aphrodité nézhetett ki úgy, mikor a hullámokból kikelt!
Hüm! Ezek tehát még otthon vették fel az úszó öltönyt?
Persze, persze! Így aztán nem igen láthat az ember nagyon sokat. Hanem csak türelem, majd ha kijönnek a vízből, akkor csak le kell vetniük ezt a vizes ruhát is. Az lesz csak spektakulum.
De bizony csalódtam; mert biz' mikor abból kiszálltak egyenként, még féllábuk a parton sem volt, egy öregasszony burnuszt vetett rájuk, s ugyanabban a percben, mint varázsütésre lehullott a nedves lepel - a burnusz alatt.
Soha még ilyen gyorsaságot és művészetet, mint aminőt a vetkőzésben és öltözésben kifejtenek! Az ügyesség jobban megvédi őket a kandis szemek elöl, mint a négy fal, mert ott van legalább kulcslyuk...
Hiába a kénytelenség a legnagyobb mester és a legjobb tanító. Sokáig elmélkedtem e dolgok fölött, még este benn a vacsoránál. Sőt, midőn az indóháznál elbúcsúztam a lelkésztől, meg nem állhattam, hogy egy kérdést ne intézzek hozzá.
- Ugyan mondja meg tiszteletes uram - de lelkére - hány törvénytelen gyerek van itt aztán évenkint?
- Az nálunk nagy ritkaság! Minden évben egy eset, ha előfordul...
- A közös fürdés dacára is?
- Sőt három év is elmúlik...
- Aláz' szolgája. Akkor nem ér hát egy ütet taplót sem az emberi kombináció!
(1881)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése