2012. február 27., hétfő

Orosházi Hagyományok, Izek versenye

A hatodik gasztronómiai fesztivál
Éppen szombaton került sor az orosházi Gazdakör éves nagyszabású rendezvényére a VI. Orosházi Hagyományok, Izek Versenyére a Táncsics gimnázium sportcsarnokában és az udvaron. Már az elmúlt esztendőben is ezen a helyen volt a rendezvény, hiszen a művelődési központ földszinti terme kicsinek bizonyult, annyira megnőtt az érdeklődés. Orosházán három gasztronómiai jellegű rendezvény a jellemzi . Februárban az Orosházi Hagyományok, Izek Versenye, Júniusban Libamájfesztivál, augusztusban Kenyérünnep. Érdemes lenne egyszer ezekről bővebben beszélgetni, mert lenne sok igazítanivaló rajtuk,
Kora reggel nagy volt már a serkenés a gazdakörökben, mert nagy izgalommal készültek, indultak a bemutatkozó gazdák, őstermelők, hagyományőrzők, vállalkozók a vetélkedőre, hogy megmutassák hogyan sikerült az idei kolbász ízesítése, milyen lett
a szalámi, és milyen ízű a disznópaprikás. Dehát nem csupán disznóságok kerültek bemutatásra. Volt itt mézeskalács, méz és abból készült termékek sora, aztán csíramálé, házias jellegű sütemények újragondolva (Rétesbolt bemutatója), aztán bodzabogyó, bodzavirág és különféle bogyós gyümölcsök feldolgozva. Másrészt zsűri előtt vizsgáztak a pálinkák, hát persze ebből nem lenne szerencsés poharas lóstolót rendezni, mert ki tudja...
A téglalap alapú csarnok közepén asztalok a falatozó, beszélgető, ízlelgető közönségnek, s körben a portékák bemutatója, s persze a fő attrakció, az ingyenes kolbászkostoló, ami szavazással járt együtt. Persze kóstoló szinte mindenütt volt, ahol olyan terméket kínáltak, vagy mutattak be.
A nap eseményei egy pörgő vásár hangulata, ahol van étel ital, tánc, mulatság, jókedv és a találkozások öröme. Engem is a találkozások öröme ragadott meg leginkább.
Persze ez az alkalom is verseny volt, s a verseny eredményhirdetéssel zárult.
Kolbászok versenye így zárult:
Házi készítésű füstölt kolbász és szalámi versenye. (A versenyzők az idei házi kolbászféleségükből
hoztak a versenyre "kóstolót" a szakzsűri elé. '1. Fekécs Levente (Orosháza) - aranyérem; 2. Bíró János (Orosháza) - aranyérem; 3. Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete (Gyula) - ezüstérem; 4. Pelle Zsolt (Orosháza) - ezüst;
5. Raffai József (Orosháza) - ezüst; 6. Mátrai András (Orosháza) - bronz; 7. Szilasi H. Tamás (Orosháza) - bronz
Házi készítésű füstölt szalámi
1. Csörnyei Ákos (Orosháza) - arany; 2. Szabó János (Orosháza) - arany; 3. Benkő István (Orosháza) - ezüst; 4. Szilasi H. Tamás (Orosháza) - ezüst; 5. Csabai Kolbászklub Egyesület (Békéscsaba) - ezüst; 6. Kovács Sándor (Orosháza) - bronz; 7. Pljesovszki Norbert (Nagyszénás) - bronz; 8. Sándor László (Orosháza) - bronz;
Húsfeldolgozók tájjellegű füstölt kolbász
Arany:
1. Benkó Hús Kft (Újkígyós)

2. Deka-Union Kft (Gyula)
3. Suga Food Kft (Nagyszénás)
Ezüst:
1. Young Hús Kft (Szarvas)
Bronz:
Norden Kft ( Vecsés)

Húsfeldolgozók tájjellegű füstölt szalámi

1. Benkó Hús Kft ( Újkígyós)
2. Békési Húsfeldolgozó Kft (Békés)
3, Deka Union Kft (Gyula)

A kolbászok mellett felsorakoztak a pálinkaféleségek mis a megmérettetéshez. Nagy volt az érdeklődés a zsűrizésre beadott italmennyiségből következtetve. Íme néhány adat: Összesen 267 pálinkát adtak be minősítésre ( Szerbiából 200 pálinka, Orosházáról 48 termelő, Szlovákiából 19-en álltak a bírálók elé)
Arany minősítést kapott 43; ezüstérmet 68; bronzot 60 versenyzőnek adtak.
A legjobb kisüstiknek a hozzáértők ezeket sorolták be.
1." Orosháza legjobb gyümölcspálinkája 2012" -díj (Csibri Zsolt Miloszlo Prea- Szerbia)
2. " Orosháza legjobb szerbiai pálinkája" - díj (Destilacija Zorik Kosjeria ) - málnapálinka
3. "Orosháza legjobb szlovákiai pálinkája - díj" (Varga Imre - Holanovo ) - körtepálinka
4. "Orosháza legjobb hazai pálinkája - díj" (Kozsuch Kornél - Kondoros) - törkölypálinka
Verseny és az eredmények így alakultak szombaton. Kóstolgattunk, eszegettünk, inni nem iszogattunk csak ásványvizet, ja és bodzaszörpöt is megízleltem,
S el ne felejtsem korona volt a káposztás rétes és a finom túróslepény-torta.

Nincsenek megjegyzések: