Házikoszt

Még mindig azt mondom ez a legjobb...
Hosszasan töprenghetnék azon, hogy mennyivel jobb a vendéglő, de ahhoz kell egy olyan életforma, kell egy olyan jövedelem, hogy meg tudjam fizetni, akár csupán menüt eszem naponta.
Másrészt az ízek! Az ízek varázsában él az ember, s azt hiszem, hogy az emberiség egyik fele többek között azért is boldogtalan, mert soha nem tudta felfedezni az ízeket, az ízek bűvöletét.
Az igazság az, hogy szeretek főzni. A minap húgom jött látogatóba, s hogy hogynem az ebéd kiegészítőjeként készítettem egy kis adag zsemlegombócot. Nem tudom miért, de már régóta kívántam ezt a körítést, nejem nincsen annyira odáig érte, meg nem is annyira szereti talán, de elkészíteni végképp nem óhajtja.
Természetesen az ebéd jó része megvolt: zöldbableves tejfölösen, habarással, ahogy a nejem szokta, aztán egy kis oldalas sütve és volt még spenót főzelék. Nekem nagyon hiányzott valami mellé, s így lett az a régi ízeket hordozó zsemlegombóc, ami inkább kenyérgombóc, mert barnakenyérből készült.
Nos a kenyérszeleteket apró kis kockára vágtam, aztán kevéske napraforgóolajon megpirítottam, éppen csak kezdjen pirulni módra. Aztán tejet öntöttem rá, hogy alaposan ellepje, s egy jó másfél órát ázott, majd szétnyomkodtam, hogy egy lágy tejes kenyérmasszát kapjak (villával).  A pihentetés után két kanál segítségével vagy vizes kézzel gombócokat formálunk. Lobogó, bő, forró vízbe engedjük, s ahogy feljött még 5 percig főzzük, majd kiszedjük szűrőkanállal. Olajjal meglocsoltam, átforgattam, hogy ne ragadjon össze.
Ennyi az egész. Miután ettünk, azt mondja húgom,"Ez nagyon finom volt, a zsemlegombócot mintha anyú főzte volna egykoron, gyerekkorunkban, akkor csak barnakenyér volt, s abból kjészítette. Hát ez most majdnem olyan lett. Nem tudom, hogy Anyám is látott-e bennünket, de rá is gondoltunk, s eszünkbe jutottak a gyerekkori emlékek, a nincsben kitalált van. Anyám a semmiből is jót tudott főzni. Ő ezt hagyta ránk.
Ez a zsemlegombóc a mai világban is intő dolog, mert a vendéglő ezt nem tudja. S itt még folytathatnáém a filozófiát, de minek...

Házikoszt

Most már javában beleléptünk az utolsó előtti évszakba is. Lám itt az ősz, a maga minden pompájával. Szeretem az őszt. Megszorító koszton kell lennem, mennyiség, minőség, tartalom stb.. állandó figyelésével, ha romlik az egészségi állapot, lám az ember is másként él. Mivel a test, az élet forrása, energiája az étel, ezért a tudomány is azzal kísérletezik, hogy mit együnk, mit ne együnk. Jó, kesudiót nem eszek, mert az nekem nem jó! Mondták az orvosok, kerüljem. Kerülöm.

Azt hiszem nagyanyám mondta volt egyszer régen nagyon, hogy, ami házi és egyszerű, az mindig jó és tápláló, sőt egészségvédő is.

Azt gondolom, hogy orosházi népi konyha a maga egyszerűségével mindig jó és tápláló volt, . mert ne  gondolja senki, hogy itt  zsírban úszott minden, az csak bizonyos ideológiai csoportok fantáziájában élt, hogy zsírban kell úszkálni, mert az a jó, hiszen azért zsírosparasztok ők!. Különben is, az kétségtelen, hogy akkor is volt egészséges étkezés és egészségtelen is. A parasztember nem csupán a szükséges beosztás kényszere miatt, de egészsége megtapasztalása okán is tudta, hogy a legjobb dolog a mértéktartás.

Ebédeltünk. Igen jó volt. A menű egyszerű paradicsomleves, (olajon pirított liszt, 1 fej vörös hagyma egészben- hámozva -, paradicsomlé, só, víz ízlés szerint a hígításhoz, elengedhetetlen néhány szál zellerzöld. ). Ez hidegen és melegen is finom. Én egy kicsit édeskésen szeretem, azért került bele. egy kis édesítő.

A főétel úgymond zöldbabfőzelék tokány feltéttel.  No jó a tokány, vagy másként egy kis birkapörkölt maradék adva volt. Anikó lányomék hozták a ,minap. A zöldbab pedig kínálta magát a piacon. olyan gyönyörűsége zsönge és kívánatos volt, hogy meg kellett venni. (babot tisztítani, megfőzni zsenge sós vagy zöldséges alaplében, behabarni, kis tejföl és liszt elegyével. Összerotyogtatni, tetejére egy-egy kanálka tokány kerül.