Gasztronómia és Orosháza

Károlyi Fülöp Béla novellája
Mikszáth orosházi vacsorája

Kisvárosban csak kisszerű dolgok történnek, de néha annak nagy híre lesz.
Mostanság csupán annyi az új egyik párt alaposan szidja a másikat, de ebben már nincs semmi varázs vagy, hogy is mondaná Mikszáth:”nincs itt sem már igazi skandallum”. Augusztus végén lesz jövőre, a napja hogy Orosházán, éppen 130 éve, Mikszáth Kálmán megnyalta fenséges ujjait, mind a tízet és csettintett. Uticélja Szegedéből kiindulva lett Orosháza. Gondolta itt csak talál valami igazi tollhegyre valót! A füstös vonatra szállt Szegeden, s ideutazott az ismeretlen Orosházára. Témát keresett.Talált is! Hiszen így kiáltott fel aznap délután:
- Ez igen! Ilyen nincs a művelt világban, hogy a pusztában áll egy tó, s a hölgyek a burnuszok alatt úgy átöltöznek , hogy semmit sem láttam, csak a szemem elhomályosult a Gyopároson a pusztaságban. A tó partján álltam, ám ehhez foghatott nem láttam.! Csak kapkodtam a fejem, s mit sem láttam a lányok bájaiból!-összegezte a napot majd így folytatta búcsúként, amikor Veres József tiszteletes úrtól :
- A pompás vacsora még ezt is felülmúlta, talán! „ – mondta az író, felállt az ebédlőben a terített asztaltól -, s a tiszteletes úrral az állomásra hajtatott, hogy visszamenjen a gőzössel még aznap este Szegedébe.
A dolog pedig így történt:
1881. augusztusának utóján, vagyis a „fürdőévad vége”, amikor Mikszáth, csak úgy ni, megérkezett Orosházára. Szegedről a „füstössel” (értsd gőzös mozdony), ahol senkit nem ismert. Szerette az ilyen dolgot.
Az ismeretlenség különösebben nem jelentett gondot, hiszen a felfedező újságíró tudta a tájékozódási pontot, a templom tornya irányába ment, s megkereste a papot.
Az evangélikus templom tornya az állomásról is jól látszott, hiszen aligha voltak előtte akkoriban még emeletes házak s ilyen templom is csak ez volt még, a másik az Alföld mellett állott, az volt a régi katolikus templom.
Az evangélikus kötődésű Mikszáth hamar segítőre és jó vendéglátóra talált Veres József tiszteletes úr személyében. A Nagy utca (mai Táncsics és Templom-köz sarkán álló ház a paplak, szép klasszicista stílusú ház nagy, faragott kapuján belépve a tágas udvaron találta magát. Éppen ebédhez készülődtek a tiszteletes úrék. A bemutatkozás után jó szívvel invitálta a pap a váratlan vendéget. Szabadkozott is Veres tiszteletes úr, hogy csupa szerény étek került ma az asztalra, de hát most éppen ez volt soron. Mikszáth bólintott, nem volt elrontója semmi egyszerű dolognak sem, hiszen szereti ő a tejfölös krumplilevest is, különösen, ha ilyen szép bogárhátú felülről hasított orosházi kenyeret is adnak mellé. A tepsiben sült pecsenye, a laskára szelt édeskáposztával pedig éppen fejedelmi étek volt, jegyezte meg Mikszáth, mikor a tágas ebédlőből kisétáltak az udvarra, s ott egy árnyékos helyen éppen rágyújtott egy szivarra a délutáni kávéját kezdte szürcsölgetni. Ekkor azonban zaj hallatszott az utcai kapu felöl, kis társaság érkezett, a falu értelmiségének néhány tagja, s velük egy csapat csinos teremtés, az előkelőek leányainak egy csoportja. Gondolom a lányok nem minden ok nélkül szórakoztak éppen itt, hiszen az alig harminc éves Veres József, ekkor még nőtlen volt. A zsurnaliszta is egyedül élte életét, hiszen 1878-ban elvált feleségétől, s így teljes vehemenciájával bókolhatott a szép nemnek.
Orosházán a szép lányok elbűvölték az írót, ez szépítette meg számára a „Gyopárost” is.
Ezidőtájt Orosházán, nyaranta a késő délutáni szórakozás az volt, hogy kimentek Gyopárosra, fürdeni a tóban. Most is ezt szándékozták tenni. Mikszáth érdeklődését ez ugyancsak felcsigázta, mikor kiderült nincsenek Gyopároson öltöző kabinok,. Egy jó zsurnaliszta megtalálta a témát, s megírhatta az új fürdőtárcáját, amely 25 ezer orosházinak a fürdőjéről szól majd, ahol nincsenek öltöző kabinok. Gyopárost meglátva így kiáltott fel:„kietlen homoksivatagnak zavaros kék szeme itt, mely páratlan az egész civilizált világban !” De hát angyali szépségek voltak a lányok, s ez kárpótolt mindent!. Mikor már megitták a délutáni kávét, s Mikszáth az árnyas udvaron még sétált egyet, éppen odajött a Veres tiszteletes úr házvezetőnője, s halkan megkérdezte:
- Jól értesültem tekintetes úr, hogy este vissza is utazik?
- Igen, mert Pestre kell mennem, s van még néhány ügyem Szegeden…
- De hát reggel is elég lenne utazni…
- Nem, nem…mennem kell!
- Akkor még annyit, vacsorára mivel szolgálhatok tekintetes uram kedvére!
- Csak azt, amit a tiszteletes úr is szeret!
- Köszönöm, …
Aztán mozgolódás támadt, megérkeztek a kocsik és hintók, hogy induljanak Gyopárosra.
Mire visszatért a társaság éppen elkészült a vacsora is, az összegyűlt társaság tagjai ezen az estén a tiszteletes úr vacsoravendégei voltak. A társaság koronája lett Mikszáth, amit aztán hosszú éveken át emlegettek, hogy „lám, lám Mikszáth is velünk vacsorált!”
Nem volt különös az étkek sora, ez is csak két fogásból állt, az itteniek kedvence az augusztusra szépre növekedett csirkéből való „paprikáspörkölt”, ahogy mondaná ma is Mikszáth.
Tehát jött a csirkepaprikás gazdagon tejföllel és mellé frissen főtt vajas galuskával. Bár én tudom, hogy mellé nagyon jól illik például az uborkasaláta, vagy zöldsaláta, de ez ebben az időben nem volt divat. Ellenben a friss, foszlós kenyér ott kínálta magát az asztalon, hogy a sűrű, pirospaprikás, tejfölös lében mártogatni lehessen. Bizony fogyott is istenesen a sok finom falat, de mikor másodjára vett Mikszáth, akkor már az étekre terelve a szót a sokféle csacska beszédről. Ezt mondta:
- Tiszteletes uram, most már tudom, hogy Arany János miért énekelte meg az orosházi kovácslegényt az egyik versében!
-Miért?
- Mert itt az asszonyok, lányok csodásak, és csodákat művelnek! S itt jó élete van a kovácsnak!
- Nosza!
- Biz’ Istenemre, mondom. Ilyen csodákért érdemes volt eljönnöm Orosházára
- Akkor én meg azt mondom – szólt a pap – mi is örvendünk, hogy személyét itt köszönthettük, ezen a poros, alföldi vidéken. Bár, lám, Orosházán termett egy-két "miraculeux"-t, csak észre kell venni! S lám tekintetes uram megtalálta…
- Észrevettem, s megértettem, ahogy azt is, hogy Arany János, kit nagyon tisztelek, miért áradozott a paprikás csirkéről galuskával annyira, szépen, ámbár nem messze van ide Szalonta!
- Bizony! Bizony! – mondták többen is az asztal mellett.
- Hej, azt mondom én – szólt ismételten Mikszáth – ha ennek a magyar hazának ennyi vendégszerető embere lenne, mint ahogy itt találtam magam ebben a szeretetben, akkor kevesebb bajunk lenne. De hát a világ már ilyen…
S mivel a csirkepaprikás fogyott tisztességesen, s a társaság is elfáradt az evésben, már érkezett is valami új illat a konyha felől.
Mikszáth nyelt egy nagyot, s felkiáltott:
- Rétes
- Bizony rétes – mondta a házvezető asszonyság.
- A rétes, a magyar koronán az ékkő, mondjon bárki bármit, ezt csak mi tudjuk, a mi asszonyaink értik a módját ilyen étel elkészítésének.- tette hozzá
- Kóstoljuk meg! – mondták többen.
- Van itt almás, káposztás, túrós, kinek mi a kedvence – mondogatták a lányok. Miközben pirulva Mikszáthra rá-rá vetették szemüket.
Mikszáth az almás után nyúlt, mert az volt a kedvence vagy ki is tudja már! Mindegyikből tisztességgel evett, miközben szemével simogatta a lányok gyönyörűséges kacsóit, ahogy a tészta után nyúltak. S ez csak fokozta a rétes dicséretét, mintha a lányokat dícsérte volna!
Hát így eset a vacsora, s aztán egy hintóval a tiszteletes úr kíséretében az állomásra siettek, miközben a lányok erkölcseiről faggatta az író a papot, s mivel nem talált semmi skandalumnak valót, így elköszöntek egymástól, s felszállt a gőzösre, s messzire elvonatozott Orosházától. A botrányriport elmaradt, Gyopáros és a kis csintalankodás pedig az orosháziak örömére ma is olvasható.
Orosházán az emléke maradt mindennek, s néha mondogatják, hogy egykoron itt járt az író, Mikszáth, csodálta a gyönyörű lányokat és elbűvölte az orosházi csirkepaprikás selymes lágysága, puhasága, illata, s az ízek tobzódása!
Így esett egykoron, hogy Mikszáth Kálmán Orosházán rátalált „A „Gyopáros” tárcanovellára, s a csirkepaprikásra.

Mikszáth és Orosháza (6.)

Károlyi Fülöp Béla
Mikszáth Kálmán Orosházán
(Mikszáth Kálmán 1881. augusztus végi orosházi látogatásának rekonstruálása)
Ezen írást két ok miatt vetettem papírra. Egyrészt érdekelt, hogyan hogyan és mikor jött Mikszáth városunkba, aztán hogyan telhetett el az a bizonyos nap Orosházán. Nem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy az újságíró Mikszáth Veres József tiszteletes úrnál vendégeskedett, ugyanis a tiszteletes úrra utal folyamatosan. Meg kíséreltem kikövetkeztetni az időpontot is, amire a tárca megjelenése adott valamilyen irányt. Aztán végül eljátszottam a gondolattal a nagy ínyenc mit is ehetett itt Orosházán, ahol sok finomságot tudtak főzni az asszonyok..
Az itt eltöltött idő mindössze egy jó fél nap. Ezt azért kivánom itt megjegyezni, mert egyik másik mai gyopárosi szállodai reklám már Mikszáth hosszabb, visszajáró nyaralásairól ír. Hiába így születik a mese is.
Mikszáth Kálmán (1847-1910) az orosháziak látókörébe leginkább úgy kerül manapság, hogy Gyopárosfürdőn, a hajdani víztorony északi oldalán lévő feljárati ajtó mellett van egy kis emléktábla, amely arról tájékoztat, hogy egykoron az író Gyopároson is járt. Az érdeklődés középpontjába úgy került Mikszáth, hogy miután az újjáépített gyopárosfürdői fürdőt, s átadták a közönségnek (2002), a fürdő hírnevét emelendően szükségesnek látszott a hajdani „Alföld gyöngyének” nevezett fürdőt még emlékezetesebbé tenni.

Én 1998-ban írtam egy kis könyvecskét is, amelyben az egykori fürdő története mellett különféle visszaemlékezések is helyt kaptak. A mintegy 100 oldalas kiadványba bekerült Mikszáth Kálmán egyik tárcája is, amelyet 1881 augusztus végén, szeptember első hetében írt. A mű címe:”A Gyopáros”. A tárcát a Pesti Napló közölte 1881. szeptember 7. számában). Ez az írás olvasható a Helios Kiadó által megjelentett könyvben (Fülöp Béla: Gyopárosfürdő – fürdőtörténet, emlékek, nyaralási lehetőségek – Helios Kiadó, Orosháza, 1998. pag.36-39). Hát ez az emléktábla születésének az előzménye. A táblán lévő szöveg pedig a következő: „
A tábla avatása 2004-ben történt, bár Fetser János akkori polgármester elmondta nekem, hogy a könyvemben lévő írás adta az ötletet, és emléktáblát fognak avatni, az avatóünnepségre azonban elfelejtettek meghívni! Sajnáltam is a dolgot, mert végülis valami közöm lett az egészhez. De mindegy, van ilyen!)
Visszatérve Mikszáthoz, érdemes felidézni életének néhány mozzanatát, ami fontos lehet történetünkben. Mikszáth ősei többségükben tudományszerető, klasszikus műveltségű, tollforgató evangélikus papok, akik egyházi és történeti dolgokban egyaránt jártasak voltak. Családi hagyomány, hogy látogatják a külföldi egyetemeket Wittenbergben, Halléban, Jénában hallgatták a teológiát, nevelőként bejutottak nemesi családokhoz is. Lelkészkedtek számos falu parókiáján, Gömör, Nógrád, Sáros megyében. Működésüket feljegyezték az egyházi anyakönyvek, hol pappá avatáskor, hol püspöki részvétellel történt beiktatásokkor. Mikszáth Dániel főesperes, a lutheránus egyház régi történeti könyvei szerint 40 évig lelkészkedett. Egy másikuk pedig a XVIII. században, 1780 körül 25 évig volt falusi lelkész.
Mikszáth Kálmán 1847-ben született a Nógrád megyei Szklabonyán. Apja már nem pap, hanem jómódú falusi birtokos volt, s egyben ő bérelte a helyi mészárszéket és kocsmát. Nemességükről is regéltek a családi legendák. Noha ezen csak az ő emlékezetük őrködött, a levéltárak nem vigyáztak rá. Minthogy a határvonalon, a paraszti és az úri osztály mezsgyéjén élt a Mikszáth család, s ott élt a fiatal Mikszáth is. Együtt játszott a falusi gyerekekkel, hallgatta az öregek meséit. De módja volt rá, hogy tanulhasson. S így egyszer majd hangot is tudott adni mindannak, amit hazulról, a szülőföldről, a népből hozott magával. A Rimaszombaton és Selmecbányán töltött diákévek után jogász lett Pesten. Anyja remélte, hogy fia így egyszer majd teljesíti becézett vágyát: szolgabíró, megyei előkelőség lesz majd belőle. 1871-ben otthon, Nógrádban el is kezdte Mikszáth megyei hivatali pályáját: esküdt lett Balassagyarmaton Mauks Mátyás szolgabíró mellett. De csakhamar otthagyta hivatalát, egy balassagyarmati ügyvéd irodájában dolgozott tovább. 1873 nyarán megnősült. Titokban, a család háta mögött történt, hiszen főnöke leányával, Mauks Ilonával kötött házasságot. Tiltakozott is ez ellen a Mauks család. Ők nem bíztak Mikszáthban. Hiszen nemcsak a megyénél, az ügyvédi irodában sem bírta ki sokáig. 1873 végén fiatal feleségével együtt Pestre költözött. Megkezdte harcát az írói érvényesülésért.
Az 1873-78 között Pesten töltött öt esztendő Mikszáth életének legválságosabb időszaka, jellemének, írói tehetségének, emberi és szellemi teherbírásának súlyos próbája. Derűs gyermekkorának, ifjúságának még az apró emlékeit is drága aranypénzre váltja műveiben; ezt a korszakot babonásan elkerüli. Sebeket kaphatott, amelyeket még évtizedek múlva is fájdalmas volt érinteni. "Nem szerette fiatalkorunk szomorú idejét emlegetni" - emlékszik vissza felesége is. S ha mégis szóba kerültek, "másra terelte a beszélgetést". Mikszáth a nyomasztó politikai, szellemi környezetben kísérli meg, hogy nevének irodalmi rangot, tehetségének elismerést, feleségének biztos anyagi helyzetet teremtsen. Feleségének nem tud biztosítani kellő egzisztenciát, ezért 1878-ban elvált tőle, azt hazudván, hogy mást szeret.
Még ebben az évben 1878-ban újságíróként Szegedre került. S itt, a nagyalföldi polgár-paraszt városban magára talált. Szerették, megbecsülték. Szeged és Mikszáth kapcsolata termékenyítő, ösztönző, újjáformáló találkozás volt. 1878. augusztus elsején érkezett Szegedre szegényesen, megviselten. Amikor a pályaudvaron csomagjáról kérdezősködtek, némi malíciával a zsebébe hozott két inggallérra mutatott: "Íme a kofferem." Mikszáth közel 3 évet töltött a városban, bár átmeneti állomás volt életében, írói pályáján mégis sorsfordulót, korszakos változást jelentettek a szegedi évek. "Innen kezdve jól ment dolgom, írhattam kedvemre, senki se korlátozott, senki sem mondta: ezt szabad, ezt nem szabad írni, ez alapította meg szerencsémet. Írtam, ami éppen jólesett, közben megszerettem a szegedieket, ők pedig engemet." - A vidéki újságíró szerencséje, hogy saját birodalma, szabad vadászterülete az egész lap.
Itt egy egészen másfajta paraszti világ nyílt meg előtte, a misztikummal töltött, babonás, naiv nógrádi faluval szemben ez a paraszti élet ridegebb, keményebb. S ő itt mégiscsak kívülálló, s szinte néprajztudósi alapossággal mélyedhet el a különböző típusokban.
Mikor 1881-ben visszatért Pestre először egy népszerű hetilap, az Ország- Világ segédszerkesztője lett. Még mindig nehezen élt. „Kerestem naponként az irodalommal tíz krajcárt." – mondta. Egyik barátja így emlékszik vissza ezekre a napokra: "Legtöbb bajunk volt Mikszáth Kálmánnal, aki akkortájt írogatta A jó palócok legszebb darabjait. Többnyire mindig később hozta el egy- egy kéziratát, mint ígérte, mert nagyon fázott odújában. Némelyik kis remekét: A bágyi csodát, a Filcsik históriáit háromszor is átírta."
A fordulatot Mikszáth életében az jelentette, hogy egy néhány éve alakult, népszerű újság, a Pesti Hírlap egyik napról a másikra újságírók nélkül maradt. Az újságírók összevesztek a kiadóval és kiléptek. 1881 májusában ezért szerződtették Mikszáthot a Pesti Hírlaphoz, melynek azután évtizedeken keresztül munkatársa maradt.
A másik nagy esemény életében, hogy 1881 augusztusában megjelent a Tót atyafiak című novelláskötete, négy korábban már különböző lapokban közreadott elbeszéléssel. Mikszáth szinte egyik napról a másikra híres író lett. A lapok tele voltak a kötet magasztalásával, mindenki az eredeti írói hangot dicsérte, neves külföldi szerzőkkel mérték össze. A stílusában legközelebb álló világhírű amerikai íróhoz hasonlítva, magyar Bret Harte-nak nevezték.
Amikor következő novelláskötete, A jó palócok, 15 kisebb elbeszélés megjelent 1882 januárjában, az írói hírnevét végleg megalapozta. A lapok versengtek a kézirataiért. Tehát már itt Orosházán is híre lehetett Mikszáthnak, hiszen az újságot olvasó közönség minderről értesülhetett.
Orosháza ebben az időben a várossá válás folyamatának harmadik és igen lendületes szakaszába lépett. (Szakaszok szerintem:1. 1744-től a templomépítés befejezéséig 1833, a faluteremtés ideje, de a templom már a városra utal, 2 szakasz: 1833- 1872 reformkor és a Nagyvárad-fiumei vasút átadása, a kapitalizálódó falu, iparosság és élelmiszertermelés, 3. 1872 – I világháborúig, ez már a várossá válás kellő kibontakozása, 4. szakasz 1920-1946 január 1. városi státuszt kapott Orosháza hivatalosan. 5. szakasz 1946.jan.1-től hivatalosan város, de szellemiségében nem az! )
Gyopárosfürdő dr. László Elek községi orvos tette híressé. A fürdő kiépítése 1870 után indult el. 1880-ban már megépülnek az első fabódék.
Mikszáth 1881-ben Szeged és Budapest között ingázva, s az országot járva, újságíróskodik.
Főként az Ország-Világ, Pesti Hírlap, Szegedi Napló közli cikkeit, amelyek alapján rekonstruálni lehet tartózkodási helyeit. Segítenek még ebben az ebben az időszakban írott levelei is, melyek igazolják, hogy több-kevesebb időt eltölt Szegeden és e vidéken utazgat, írja tárcáit, leveleit, karcolatait, mert ezek voltak a jellemző műfajai. Közben pedig születnek sorra a nagyobb lélegzetű szépirodalmi alkotásai, amelyek igen népszerűek voltak, s a várt hírnevet is meghozták.
Tehát 1881 augusztusa, vagyis a „fürdőévad vége”, amikor megérkezett Orosházára
Augusztus 13–án Temesvárról küldött még cikket a Szegedi Naplónak, augusztus. 17-én Mehádián van már, hiszen onnan ír levelet a Pesti Hírlapnak, s egy kicsit időzött is, hiszen szállodai szobát is bérelt.. Ezután jött Orosházára valószínű augusztus utolsó hetében, hiszen a Pesti Hírlapban szeptember 7-én jelent meg a tárca, s tudjuk, hogy Mikszáth elég hosszadalmasan dolgozott a kéziratain. Így a valószínűsített időpont talán augusztus 26 körül lehetett.
Szegedről a „füstössel” (értsd gőzös mozdony) jött Orosházára, ahol senkit nem ismert, de ez különösebben nem jelentett gondot, hiszen a felfedező újságíró tudta a tájékozódási pontot, a templom tornya irányába ment, s megkereste a papot. Ez történt most is. Az evangélikus templom tornya az állomásról is jól látszott, hiszen aligha voltak előtte akkoriban még emeletes házak. Az evangélikus kötődésű Mikszáth hamar segítőre és jó vendéglátóra talált Veres József tiszteletes úr személyében. A Nagy utca (mai Táncsics és Templom-köz sarkán álló ház a paplak, szép klasszicista stílusú ház nagy, faragott kapuján belépve a tágas udvaron találta magát, éppen ebédhez készülődtek a tiszteletes úrék. ( Lásd a képeket!) Jó szívvel invitálta a pap a váratlanul jött vendéget, bár csak egyszerű étket fogyasztottak. Szabadkozott is Veres tiszteletes úr, hogy csupa szerény étek került ma az asztalra, de hát most éppen ez volt soron. Mikszáth bólintott, nem volt elrontója semmi egyszerű dolognak sem, hiszen szereti ő a tejfölös krumplilevest is, különösen, ha ilyen szép bogárhátú felülről hasított orosházi kenyeret is adnak mellé. A tepsiben sült pecsenye, mellette a laskára szelt édeskáposztával pedig éppen fejedelmi étek volt, jegyezte meg Mikszáth, mikor a tágas ebédlőből kisétáltak az udvarra, s ott egy árnyékos helyen éppen a délutáni kávéját kezdte szürcsölgetni, s rágyújtott egy szivarra.
Ekkor azonban zaj hallatszott az utcai kapu felöl, társaság érkezett, a falu értelmiségének néhány tagja, s velük egy csapat csinos teremtés, az előkelőek leányainak egy csoportja. Gondolom a lányok nem minden ok nélkül szórakoztak éppen itt, hiszen az alig harminc éves Veres József, ekkor még nőtlen, mint ahogyan a frissen érkezett zsurnaliszta is egyedül élte életét, hiszen 1878-ban elvált feleségétől, s így szabadon udvarolhatott, bókolhatott a szépnemnek. Orosházán is a szép lányok bűvölték el az írót, s ez tény szépítette meg számára a „Gyopárost” is.
Orosházán ezidőtájt a késő délutáni szórakozás nyáron, hogy kimennek Gyopárosra, fürdeni a tóban. Most is ez a szándék, s az a dolog, mikor kiderül nincsenek Gyopároson öltöző kabinok, ugyancsak felcsigázta Mikszáth érdeklődését. S egy jó zsurnaliszta megtalálta a témát, s megírhatta az új fürdőtárcáját, amely 25 ezer orosházinak a fürdőjéről szólt. Gyopárost meglátva így kiált fel: mely páratlan az egész civilizált világban „kietlen homoksivatagnak zavaros kék szeme!” De hát angyali szépségek voltak a lányok, s ez kárpótolt mindent!
Mikor már megitták a délutáni kávét, s Mikszáth az árnyas udvaron még sétált egyet, éppen odajött a Veres tiszteletes úr házvezetőnője, s halkan megkérdezte:
- Jól értesültem tekintetes úr, hogy este vissza is utazik?
- Igen, mert Pestre kell mennem, s van még néhány ügyem Szegeden…
- De hát reggel is elég lenne utazni…
- Nem, nem…mennem kell!
- Akkor még annyit vacsorára mivel szolgálhatok tekintetes uram kedvére!
- Csak azt, amit a tiszteletes úr is szeret!
- Köszönöm, …
Aztán mozgolódás támadt, megérkeztek a kocsik és hintók, hogy induljanak Gyopárosra.
A többit már megtudjuk az egy hét múlva megjelent Pesti Hírlapból, elolvasva a tárcát.
Egy dolog marad még a vacsora!
Mire visszatért a társaság éppen elkészült a vacsora is, ami persze Mikszáth nélkül is ez lett volna, hiszen az összegyűlt társaság tagjai ezen az estén a tiszteletes úr vacsoravendégei voltak. A társaság koronája lett Mikszáth, amit aztán hosszú éveken át emlegettek, hogy „lám, lám Mikszáth is velünk vacsorált!”
Nem volt bonyolult az étkek sora, ez is csak két fogásból állt, az itteniek kedvence az augusztusra szépre növekedett csirkéből való „paprikáspörkölt”, ahogy mondaná Mikszáth.
Tehát jött a csirkepaprikás gazdagon tejföllel és mellé frissen főtt vajas galuskával. Bár én tudom, hogy mellé nagyon jól illik például az uborkasaláta, vagy zöldsaláta, de ez ebben az időben nem volt divat. Ellenben a friss, foszlós kenyér ott kínálta magát az asztalon, hogy a sűrű, pirospaprikás, tejfölös lében mártogatni lehessen. Bizony fogyott is istenesen a sok finom falat, de mikor másodjára vett Mikszáth, akkor már az étekre terelve a szót a sokféle csacska beszédről. Ezt mondta:
- Tiszteletes uram, most már tudom, hogy Arany János miért énekelte meg az orosházi kovácslegényt az egyik versében! - Miért?
- Mert itt az asszonyok, lányok csodásak, és csodákat művelnek!
- Nosza!
- Biz’ Istenemre, mondom. Ilyen csodákért érdemes volt eljönnöm Orosházára
- Akkor én meg azt mondom – szólt a pap – mi is örvendünk, hogy személyét itt köszönthettük, ezen a poros, alföldi vidéken. Bár, lám, Orosházán is terem egy-két "miraculeux", csak észre kell venni! S lám tekintetes uram megtalálta…
- Észrevettem, s megértettem, ahogy azt is, hogy Arany János, kit nagyon tisztelek, miért áradozott a paprikás csirkéről galuskával annyira, szépen, hisz nem messze van ide Szalonta!
- Bizony! Bizony! – mondták többen is az asztal mellett.
- Hej, azt mondom én – szólt ismételten Mikszáth – ha ennek a magyar hazának ennyi vendégszerető embere lenne, mint ahogy itt találtam magam ebben a szeretetben, akkor kevesebb bajunk lenne. De hát a világ már ilyen…
S mivel a csirkepaprikás fogyott tisztességesen, s a társaság is elfáradt az evésben, már érkezett is valami új illat a konyha felől.
Mikszáth nyelt egy nagyot, s felkiáltott:
- Rétes
- Bizony rétes – mondta a házvezető asszonyság.
- A rétes, a magyar koronán az ékkő, mondjon bárki bármit, ezt csak mi tudjuk, a mi asszonyaink értik a módját ilyen étel elkészítésének.
- Kóstoljuk meg! – mondták többen.
- Van itt almás, káposztás, túrós, kinek mi a kedvence – mondogatták a lányok. Miközben pirulva Mikszáthra rá-rá vetették szemüket.
Mikszáth az almás után nyúlt, mert az volt a kedvence vagy ki is tudja már! Mindegyikből tisztességgel evett, miközben szemével simogatta a lányok gyönyörűséges kacsóit, ahogy a tészta után nyúltak.
Hát így eset a vacsora, s aztán egy hintóval a tiszteletes úr kíséretében az állomásra siettek, miközben a lányok erkölcseiről faggatta az író a papot, s mivel nem talált semmi skandalumnak valót, így elköszöntek egymástól, s felszállt a gőzösre, s messzire elvonatozott Orosházától.A botrányriport elmaradt, Gyopáros és a kis csintalankodás pedig az orosháziak örömére ma is olvasható. Néha-néha elmélázik az ember, hogy micsoda idők voltak azok!
Csak az emléke maradt mindennek, s néha mondogatják, hogy egykoron itt járt az író Mikszáth, csodálta a gyönyörű orosházi lányokat és elbűvölte az orosházi csirkepaprikás selymes lágysága, puhasága, illata, s az ízek tobzódása!
Mindez pedig történt anno 1881 augusztusának legvégén.
.

Mikszáth és Orosháza (5.)

Mikszáth kedvenc ételei és viszonya az Alföldhöz
Miközben hosszan eltöprengtem a nagy mesélőnk életén, elővettem sora könyveit (most sajnos  rájöttem , hogy milyen butaságot tettem, amikor Mikszáth összes műveinek teljes sorozatát nem vásároltam meg anno, még a 60-as években), csak mindössze 30 és egynéhány kötetetem van tőle,  így mennem kell a könyvtárba, vagy többe is, hogy minden könyvét megkapjam, ami nekem hiányzik - az is van vagy 40 kötet levelezéseivel egyetemben. (S miközben olvasgattam, újabb szomorú felfedezést tettem,  a mai műveltségi mutatók tekintetében, hogy kell-e nekünk Mikszáth,  és az egész középiskolai magyar irodalomtanításra szükség van-e! Elcsökevényesítették ! A válasz egyszerű: túl sok igazságot mond ki Mikszáth, ami ma is érvényes, ezért kitaláltak az urak a minisztériumban egy reformot, hogy csökkentsük a terhelést, aztán csodálkozunk, hogy a gyerek nem érti a szöveget. Persze, hogy nem érti! Mert elvették tőle a tiszteséges szöveget! De hagyjuk ezt! Az Urak úgyis mindenkinél okosabbak! Különben tényleg félre az ósdi magyar irodalommal, mit nekünk Mikszáth Balassi, Vörösmarty! Smafú! Utálja őket már a tanár is, akinek lelkesen tanítania kellene!)
Szegeden - tudjuk - mintegy jó két évet töltött Mikszáth (1878-tól 1881 tavaszig), s itteni újságíráskodása révén megismerte a délalföldi  vidéket. A Gavallérok című kisregényében aztán összehasonlítja az Alföldet és lakóit leginkább a szülőföldjének népével.
Az itteniekről nem éppen hizelgő képet fest! Sajnos sokmindenben  igazat is kell adnom neki! De olvassák el a kiemelt szövegrészt (persze nem haszontalan az egész kisregény elolvasása. Az interneten is olcasható a könyv!
"Nemes Sáros vármegyében ismerős vagyok. Gyakran megfordulok ott, rokonaim is vannak, barátaim is, kis urak, nagy urak, összevissza, ami egyébiránt nem jelent különbséget, mert Sárosban a kis urak is nagy urak és megfordítva: a nagy urak is kis urak. Sáros a jó tónus és az illúziók vármegyéje. Sokszor voltam ott bálon vagy banketten és mindig azt kellett hinnem, hogy száz Esterházy közt ülök, pedig voltaképpen tudtam, hogy ezek megyei írnokok és apró tisztviselők, kik nélkülöznek, esetleg éheznek titokban, de ha idegen szem függ rajtuk, hercegi grandezzával tudnak megválni az utolsó ötforintosuktól.

Éppen megfordítva van ez az Alföldön, hol egy csomó rüpőkkel köthetni ismeretséget, kik egy hatosért hajba kapnak, és csak másnap hallja az ember felőlük, hogy a legszegényebbnek is ezer lánc földje van. Hiszen talán hasznosabb, életrevalóbb nép ez az utóbbi, de mennyivel szebb az élet odafönn e szeretetreméltó urak között, kik előkelően mozognak és beszélnek! A "flanc" második természetükké vált, attól nem tágítanak rogyásig, a csillogás, pompaszeretet életszükségük, mely lelkeiket betölti és szellemüket frissen tartja.
Az, hogy ők szegények, végre is csak egy rossz álom, melyből föl-fölrázzák magukat a francia pezsgő szürcsölése közben, mint ahogy az alföldi gazdagok jó módja és urasága csak egy száraz, élettelen tény, mely a telekkönyv lapjain terpeszkedik el, egymás mellé rakott számokban és betűkben.
De jaj, hova jutok ebben a bolondos összehasonlításban! Mi köze ahhoz egy násznagynak, aki végre is nem etnográfus, hanem csak násznagy? Minek szóljon le egy vidéket, mikor a leszólott vidéken is lehet még valamikor násznagy? Legjobb, ha a tényálláshoz tartom magamat, hogy ti. Csapiczky Endre hírlapíró-társam, aki Arator név alatt igen csinos cikkeket és tárcákat ír, násznagynak hítt meg a múlt napokban."
Azonban kétségtelen tény, hogy Orosházán jól érezte magát a fiatal Mikszáth. Élmény volt számára Gyopáros, no ne is beszéljek a gyönyörűséges orosházi lányokról, akiket áhítattal csodált, különösen mikor a vízben testükre tapadt a fürdőző ruhájuk, s tekintete végigsimogatta  az isteni vénuszi szépségeket.
Ez volt Mikszáth nagy élménye Orosházán, aztán jött a vacsora Veres József tiszteletes úrnál a paplakban.
A vacsora körülményeinek leírása is élmény számomra, hiszen egy több mint 100 évvel ezelőtti eseményt kell felidéznem, egészen pontosan 129 évvel kell visszamennem az időben.
Amíg ezt megteszem hadd sorjázzam az ételeket étvágygerjesztőként, amelyek Mikszáth kedvencei voltak.
Nos íme a lajstrom, amit hosszas keresgéléssel, és sok olvasással összegyűjtöttem:
1. Orda vagy szepesi túró
2. Levelen sűlt (káposztalevelen sült kemencés lángos)
3. Vargabéles és a túrós bukta, amit a Palócleves után evett rendszeresen. A leveshez, melyet Gundel János Mikszáth tiszteletére teremtett, mindig puha, foszlós kenyeret evett.
4.Levélen sült túrós lepény (bizonyára ezzel zárta a vacsorát 1881. augusztus végén az Orosházán tett látogatásakor)
 5 Foszlós bogárhátú alföldi kenyér
6. "Paprikáspörkölt", ahogy ő írta A fekete folt című novellájában, mindig bárányból készült. A novellában Talláry herceg tiszteletére vágtak bárányt a brezinai Olej bacsa tanyáján.
7. Juhhúsos kása
8.Káposztás birka de leginkább ürü
9. Töltött káposzta
10.Paprikáscsirke Kásás csirke
11. Kemencében sült pecsenye
12. Paprikás malacpörkölt
13. Édeskáposztával együtt párolt borjúcupák
14. A pörköltek marhahúsból, de leinkább ürühúsból
15.. Székelygulyás
16.  Halászlé
17. Harcsás káposzta
18..Halpaprikás
19. Szalonnás csuka
20. Almás rétes

Mikszáth és Orosháza (3.)

Ez már a harmadik kis írás a kutatási folyamatban, melyben azt szeretném kideríteni, hogy 1881. augusztusának végén Orosházán mit ebédelt és vacsorázott Mikszáth Kálmán. Hiszen azt már teljes bizonyossággal állíthatom, hogy az ifjú zsurnaliszta Veres József evangélikus paphoz kopogtatott be azon a napon, bár ő sem volt számára ismerős, de azt gyakorlatból tudom, hogy egy településen a tájékozódási irányt mindig a templom tornya adta, s a templom közelében lakott a pap, aki mindent tudott. Ezt követhette Mikszáth is, s a Szegedről érkező ifjú író az állomásról az evangélikus templom felé vette az útját, Talán a mai Thék Endre utcán jött végig, de az is lehetséges, hogy az állomástól a templom felé vezető Pesti utcán ( ma Kossuth utca)sétálhatott végig. Talán érdemes elolvasni Mikszáth tárcáját is, ami  a Pesti Hírlapban jelent meg.
Mikszáth orosházi látogatása alkalmából írta az alábbi tárcát. Ez egyik kiindulási pontunk a kérdés kiderítésében. No és persze ott van, hogy mit is főzhettek a vendégnek, aki ínyenc, s szereti a vidéki ételeket.

Mikszáth Kálmán: A "Gyopáros"
A fürdőévad vége felé, mikor már mindenki megírta a maga fürdőtárcáját, ki Tátrafüredről, ki Mahádiáról, ki Marienbadból és Ischlből, ahol a királyi család tagjai is időztek az idén, midőn leírtak és észrevettek mindent a legapróbb részletekig, hogy milyen alázatos, hajlékony és nevetséges volt  Nathalie, miért van vérpiros bélés az  Erzsébet királyné napernyőin, szabad legyen nekem most, mikor már senkinek semmi mondanivalója, előjönni a magam fürdőjével, a " Gyopárossal", amelyhez fogható, eredeti fürdő nincs több a civilizált világrészben.
Á, bizony, a Gyopáros! Nincsen ám ott sem liget, sem erdő, sem fényes rezidenciák. A "kurszalon"-ban, mely maga a szép terrmészet, szöcskék ugrándoznak nagy kedvteléssel, mindenféle muzsika nélkül.
Nyári kóborlásaim alkalmával életemben először vetődtem Orosházára, ahol én egy lelket sem ismerek, kivéve az orosházi kovácsot a népdalból, akire a patkó felverését bizza a szerelmes legény.
No, de magyar helyen könnyen ismerős lesz a magyar ember. Egy délután már otthon éreztem magam az úgyis csekély számú inteligencia közt.Mert bármi csekély is, nem hagy fenn semmi kivánnivalót. Vagy tíz gyönyörű úrilány volt a társaságban, hol a délutáni feketémet ittam.
Mondták, hogy mind itt van, mindössze a doktornak van még otthon egy beteges kisasszonya. De biz én már nem voltam kíváncsi többre. Úgy tetszett, hogy ezeken kívül nincs is több leány a világon.
Valaki azt indítványozta estefelé, hogy menjünk fürödni.
- De hová? - kérdem mosolyogva.
- Hová? hát a Gyopárosba.
- Micsoda az a Gyopáros?
- A mi fürdönk!
- Az Önök fürdője? No, arra kíváncsi vagyok.
Kocsikra, hintókra ültünk (kinek hogy telt), s az egész társaság denikve a Gyopáros felé tartott.
- És fürödni fogunk ott? - kérdém a lelkésztől, akivel egy kocsiban ültünk.
- Természetesen: Mindennap fürdünk. A hölgyek már délután úgy csinálnak toalettet.
- Hogyan a hölgyek is fürödni fognak?
- Mindenesetre.
- De hiszen könnyebb volna nekik ott venni fel az úszóruhát.
- Hol?
- Hát az öltöző kabinokban!
- Vannak is ott öltöző kabinok!
- Hát hol vetkőznek le, és hol öltöznek fel?
- Ej, édes istenem...hát a gyepen, uram...a gyepen.
- Lehetetlen! A szemünk láttára?
- Igen a szemünk láttára.
- Tiszteletes uram, ön tréfál...
- Szavamra mondom... hiszen meg fog győzödni róla!
- Majdnem hihetetlen. És ezek a gyönyörű teremtések, ezek az angyalok fognak ott levetközni? Ez a junói alak, az Ilonka...vagy Erzsike. Nem, uram ilyen nem lehetséges...
Útitársam mosolygott, én pedig alig vártam, hogy Gyopároshoz érjünk. Egy jókora tó az, körülbelül kétszer akkora, mint a városligeti. Kietlen homoksivatagnak zavaros kék szeme.
De az óriás  ez egyetlen szeme is rút, mintha szemöldöke hiányzanék, hogy nincs körüle egyetlen bokor sem.
De azért nem kell lebecsmérelni, mert  huszonötezer lakosnak a fürdője az, talán a legnépesebb Európában. Kultúrának, emberi kéz dirigálásának semmi nyoma azon módon van, mint ahogy az isten odacseppentette.
A partokon nagy néptömeg hullámzik, ki öltözik, ki vetkőzik, benn a tóban rajként sürögnek, úszkálnak, evickélnek az emberek, nők, férfiak vegyesen, az előkelő úrnő a béna koldus mellett, a sugár szép leány derékig meztelen imádójával diskurálnak, s kergetik egymást dévajul, pajkosan, szeliden kétfelé hasadnak előpttük a habok.
- Soha még ilyen világot! - mondánm önkénytlenenül.
- Hja, a szegény emberek vízzel főznek - felelte a tiszteletes úr - nekünk ez a fürdő is áldás.
- De az erkölcs ellensége!...
- Az egészség fenntartása az első kötelesség, uram.
( Miért nincs ez Budapesten gondolám magamban, mekkora cikket lehetne penderíteni Thaisz Lexi ellen, hogy megengedi!)
De e pillanatbaqn még a gondolatom is , megállt. Két bájos ismerősném leszállván a kocsiról a tó északi részén egy-egy gyepes helyen lekuporodtak, s elkezdték cipőcskéiket kifűzőgetni. Megszüntem lélegezni is. Alig volt időm az egyik szememmel (pedig keresztbenéző vagyok) egy tekintetet vetni a közönségre, ha vajon így nézi az is? Nem a!
Észre sem látszottak venni a tündéri jelenetet.
A legnagyobb keccsel húzták le a cipőiket, a kalap már előbb  le volt téve a pázsitra. Most a fűződerekat gombolták ki; aztán a sudár derék körül mozogtak azon tündérujjacskák;  nyilván a szoknyákat eresztik meg rendre...
Szemem elhomályosult egy pillanatra, de mire ismét odatekintettem, már csak a kék selyem szoknyácskák virítottak a gyepen - üresen ; a két vizitündér már ott úszkált a habok között,  Neptun kacérkodott velük.
Csak néha-néha láttam őket, amint felálltak az övig érő vízben, vékony úszóingeik odatapadtak a gyönyörű idomokhoz. Szemkápráztató látvány volt. Aphrodité nézhetett ki úgy, mikor a hullámokból kikelt!
Hüm! Ezek tehát még otthon vették fel az úszó öltönyt?
Persze, persze! Így aztán nem igen láthat az ember nagyon sokat. Hanem csak türelem, majd ha kijönnek a vízből, akkor csak le kell vetniük ezt a vizes ruhát is. Az lesz csak spektakulum.
De bizony csalódtam; mert biz' mikor abból kiszálltak egyenként, még féllábuk a parton sem volt, egy öregasszony burnuszt vetett rájuk, s ugyanabban a percben, mint varázsütésre lehullott a nedves lepel - a burnusz alatt.
Soha még ilyen gyorsaságot és művészetet, mint aminőt a vetkőzésben és öltözésben kifejtenek! Az ügyesség jobban megvédi őket a kandis szemek elöl, mint a négy fal, mert ott van legalább kulcslyuk...
Hiába a kénytelenség a legnagyobb mester és a legjobb tanító. Sokáig elmélkedtem e dolgok fölött, még este benn a vacsoránál. Sőt, midőn az indóháznál elbúcsúztam a lelkésztől, meg nem állhattam, hogy egy kérdést ne intézzek hozzá.
- Ugyan mondja meg tiszteletes uram - de lelkére - hány törvénytelen gyerek van itt aztán évenkint?
- Az nálunk nagy ritkaság! Minden évben egy eset, ha előfordul...
- A közös fürdés dacára is?
- Sőt három év is elmúlik...
- Aláz' szolgája. Akkor nem ér hát egy ütet taplót sem az emberi kombináció!
(1881)

Mikszáth és Orosháza (2)

Folytatom a keresést, hogy Mikszáth Kálmánt azon az augusztus végi napon 1881-ben, mikor Orosházára látogatott , milyen finomságokkal traktálhatták, Biztos vagyok abban is, hogy a vendéglátás Veres József tiszteletes úrnál volt, mert utal rá,  minden bizonnyal körberajongtak a lányok, ( a szépnem), hiszen  nőtlen volt, s fővárosi híresség, aki eljött az Alföld eme poros vidékére, hogy megírhassa tárcáját. Különben Mikszáth tehetségének köszönhetően, viszonylag független újságíró volt, témavilágát mindig önmaga válogatta meg, s ő még ismerte  és gyakorolhatta azt a régi jó újságírói mondást, hogy " a téma az utcán hever, csak le kell hajolni érte!". Most ő Gyopárosért hajolt le,  nem a divatos nagyvilági fürdőhelyek egyikére utazott, hanem ide Orosházára. Ez volt az újságírói ötlet, a poros vidék megmutatása, de különös módon feszültséget is tudott kelteni a hölgyek átöltözéseinek firtatásával. Ez izgalmasabb volt, minden előkelő fürdőhelyi pletykánál.
Szegedi újságíróskodása idejéről tudjuk, hogy kedves városának számos éttermét látogatta és ízlelgette finom ételeit, s azt is feljegyezték, hogy imádta a túrós rétest, a bogárhátú kenyeret, a pörkölteket, de leginkább birkából azaz ürühúsból készítve azt. A Tisza mellett megkedvelte a jóféle halételeket is, no azért mindennél jobban  a jóféle töltöttkáposztát és a rántott bárányt.
          A Dél-Alföld kínálta paraszti ételei is ugyancsak ínyére voltak , hiszen tudjuk, hogy Szögedéből a fővárosba csalta Bálóné Gajdácsi Juliskát, akinek Szeged Felsővárosában volt étterme, hogy inkább ott Pesten nyisson vendéglőt, s kápráztassa el az inyenceket a dél-alföldi ízekkel.Meg is nyitotta,  aztán  a Szegedről elszármazottak találkozóhelye itt lett,  ahova gyakran járt ide Mikszáth is barátaival, hisz egy "kicsit"  ő is szegedivé lett a pár évi ottlét által. A Juliska főzte ételek közül  imádta a juhhúsos kását, a borjúcupákkal együtt párolt édeskáposztát, a székelygulyást, a harcsás káposztát, a halpaprikást, a szalonnás csukát és még sokminden mást...
Dehát Orosháza is nyújtott számára érdekességet a Gyopáros mellett, a szép hölgyek bájaival és persze a jó főztjével...  a komlóspárral kelesztett, szép nagyra nőtt, a felső felén hasított orosházi kenyérrel és a többi finomsággal.
De erről inkább már legközelebb szólok.

Mikszáth és Orosháza

1881-ben Mikszáth Kálmán Orosházán járt, itt ebédelt s aztán a társasággal kimentek Gyopárosra, ahol arra volt leginkább kíváncsi az alig 34 éves pesti zsurnaliszta, hogy miként öltöznek át a hölgyek fürdőruhába egy lepedő leple alatt, holott nincsenek itt még öltözőkabinok sem. Aztán este az indóháznál elbúcsúzva, a tiszteletes úrat arról faggatta, hogy évente hány törvénytelen gyerek születik, mire a pap megnyugtatta egy sem, azaz nem több, sem kevesebb mint más vidékén az Magyarországnak.  ( A fiatal Mikszáth)

       Mielőtt Gyopárosra kocsiztak volna a Pestről érkező zsurnalisztát illendően megvendégelték a tiszteletes úrék, ami ugyancsak ízlet Mikszáth Kálmánnak. Nem volt könnyű dolga a szakácsnénak ki a diszes társaságot, a város, pardon a falu előkelő értelmiségét vendégelte, hiszen tudni való volt, hogy a palóc fiatalember jó evő hírében állott, kedvencei: a töltöttkáposzta, a rántott bárány, a túrós rétes és a paprikáspörkölt volt ürühúsból. Úgy ismerte már fiatal korában is mindenki, hogy különösen kedveli a vidéki ízeket, de különösen a    palóc ételek nagy kedvelője volt.Hogy aztán mi volt az ebéd s aztán a vacsora a jövő héten megtudhatják kedves olvasóim, hogy  Veres József tiszteletes úr mivel traktálta vendégét, s ahogy Mikszáth írta a" csekély számú inteligenciát".

                           

(Megjegyzés: A szklabonyai születésű Mikszáth ősei  evangélikus lelkészek voltak, Mikszáth nagyapja szakította meg a hagyományos láncot. Mikszáth Kálmán jogot tanult, de újságíró lett, s 1882-ben már országosan ismert író. Az íróvá válásának helyszíne Szeged, így ezen alföldi vidéket is megismerhette 1878. jan. és 1881 májusa között.míg Szegedében tartozkodott, s szerzett magának hírnevet. 1881-ban Pestre ment vissza az Ország-Világhoz. májusában aztán a Pesti Hírlaphoz szerződött, s ennek munkatársaként utazott egy napra Orosházára, mert hallott Gyopárosról, s valószínű talán a család ismerőse lehetett a lelkész is, de a tárcanovellából egyértelműen kiderül, hogy a tiszteletes vendége volt, hiszen a társaság is ott jött össze a zsurnaliszta fogadására, s együtt mentek ebéd után Gyopárosra. Mindezt történt 1881.-ben a fürdőszezon végén, valószínű augusztus utolján. Szép időben és kellemes társaságban)

Mikszáth Kálmán palócz levese
(Ezt az ételt Gundel János találta ki, aki nagy tisztelője volt Mikszáthnak, s tudta mennyire szereti szülőföldje ízeit.)

Hozzávalók (4személyre): 75 dkg ürücomb, vagy lapocka30 dkg burgonya40 dkg zöldbab 25 dkg vöröshagyma2,5 dl tejföl 1 dkg pirospaprika1 kis gerezd fokhagymafél babérlevélköménysó, borsbabérlevél1 kávéskanál lisztházi sertészsír(étolaj) 1 csokor kapor (vagy szárított kaporlevél)
Elkészítés módja:
1.) A húst megmossuk, kockára vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, és apró kockákra vágjuk. A fokhagymát szintén megtisztítjuk, és összedaraboljuk.
2.) Az apróra vágott hagymát zsírban (étolajban), üvegesre pirítjuk, majd levesszük a tűzről és összekeverjük a pirospaprikával.
3.) Felöntjük kevés vízzel majd hozzáadjuk az ürühúst, és visszatesszük a tűzre.
4.) Sózzuk és fűszerezzük a szétzúzott köménymaggal fokhagymával és a babérlevéllel.
5.)Puhára pároljuk.

6.)A burgonyát a húshoz hasonló kockákra vágjuk, a zöldbabot úgy ahogy a főzelékhez szoktuk.
7.)Külön-külön sós vízben megfőzzük a babot, majd a burgonyát. Majd lével együtt hozzáöntjük a megpuhult húshoz, úgy hogy gulyásleves sűrűségű legyen és együtt felforraljuk.
8.) Lisztes habarást készítünk: a tejfölt elkeverjük egy kávéskanálnyi liszttel, a levesbe habarjuk.
9.) Néhány percnyi forralás után megszórjuk apróra vágott, friss kaporral).* Aki szereti!