2013. szeptember 24., kedd

A mi vendéglőnk

Menűt ettünk a Pipacsban
Úgy hozta az idő, hogy délben azt mondta a nejem, elmegyek ebédért. Korábban is volt ilyen, bár, ha regyszerű is, én jobban szeretem az itthon főtt ételt, ha más nem legyen egy síma paprikás krumpli vagy éppen tejes puliszka. Most nem szóltam ellene, röpke egy óra múlva hozta is az ebédet a Pipacsból.
A Pipacs vendéglő a Kossuth utca 24 alatt a Könd utcai ÁBC áruház után mindjárt. Egykoron
ebben az épületben Bisztró működött. Rideg volt és hideg is, aztán Farkas Imre vállalkozása működött itt, s pár éve a Pipacs vendéglő, Most nagy építkezés folyik, hiszen az étterem egy belvárosi szállodával bővül a hirek szerint. Építkeznek, de közben a kiszolgálás zavartalan. Vendég is volt, mondta a nejem, hogy nagyjából tele volt az étkező rész.
Mit hozott haza? Hát egy menűt, kóstoljuk meg ezt is, hisz már ettünk déli menűt a Diófából, a Fórumból, Kardoskútról, 
Mi volt az ebéd? Zöldség krémleves (nem azt mondom, hogy extra finom volt, de elfogadhatónak ítélem), főétel  pedig rakott kelkáposzta. Ízlett, csak a tejföl nem tetszett rajta.
Érdekességként mondom, hogy viszonylag gazdag választékot kináltak még a menű mellett, elfogadható áron.
Szóval most nem csalódtam.
Ha Pipacs, akkor az a Kossuth utca, ha Kossuth utca, akkor az nekem Erzsébet királyné útja, s azt a világot idézi meg. Gyakorta mondom, hogy az emberek a jólét, a technika, a megtalált tudás által elindultak a satnyulás útján. Egyre silányabb dologokat  követ a többség, s csak a kisebbség próbál vergődve a jó úton maradni.  Ez igaz például a várorendezésre vagy éppen a főzésre is. Eltűntek az Erzsébet királyné útjának gyönyörű épületei (lásd Sonnenfeld-ház, s eltűntek a jó ízek. Ma Krúdy ugyancsak kiábrándulna, ha a kínálat menűjét enné folyton. Persze a dolog lényege a pénz. Mert kicsi pénzből csak ezt tudják kihozni. Dehát Krúdy is rá lenne utalva, mert ma már egy bedolgozó újságyíró aligha keres valamit, ha egyáltalán fizetnek.
Hát ennyi jutott beszembe a mai ebéd kapcsán. Dehát ez is volt, ehető volt, s mit akar az ember 790 Ft-ért. !
Hirdessen nálunk, 15.000 Ft/ hó. Helios Kiadó Orosháza Martinovics utca 10. Tel 411-060

Nincsenek megjegyzések: