2011. május 24., kedd

Nagyik híres süteményei

Orosházi tanyasi túrós lepény
Kell hozzá: 1 kg liszt, fél kg zsír, 9 egész tojás, só, 1 kiló édes tehéntúró, tejföl szükség szerint, 1 liter tej, esetleg cukor, aki szereti
Egy kiló lisztet tegyünk deszkára, azután fél kilónyi zsírt dörzsöljünk el a liszttel; tegyünk a lisztbe három egész tojást és egy fél kávéskanál sót; ha kissé kemény lenne a tészta, annyi tejfelt is tehetünk belé, hogy összegyúrás után könnyen el lehessen a deszkán nyújtani; még pedig igen vékonyra nyújtsuk; egy jó késfoknyinál vastagabb ne legyen. Tegyük a kinyújtott tésztát tepsibe, készitsünk reá tölteléket igy: tálba tegyünk egy kilónyi édes tehéntúrót, törjük azt jól el néhány kanál tejjel és kevés sóval és egy bádogkanál liszttel együtt, ugy, hogy lágy legyen a túró és a tésztára rá kenhető. Akkor tegyük a tepsiben levő tésztára, és egyenlően terítsük el a tésztán a túrót; a tészta szélét köröskörül egy külön e czélra elvett darabbal koszorúzva szegjük be, ujjunkkal csipegessük meg, ugy hogy csinos koszoru formát nyerjen a tészta széle, és ne ömölhessen ki rajta a tésztára tett hideg töltelék. A túró felébe öntünk egy liter tejfelt, melybe előbb hat egész tojást és kevés sót bele habartunk. Tegyük a tésztát csendes tűznél a sütőbe, hogy lassan átsülhessen, és kissé megaludjon és piruljon rajta a tejfel. Ha megsült, vegyük ki a sütőből, de hagyjuk benne tálalásig a tepsiben, mert csak akkor lehet ott bent a tepsiben csinos nagy koczkákba felvagdalni, ha kissé kihült; megcukrozni nem kell, mert nem szokás, de cukrozva is igen jó tészta.
Érdemes ezt is elolvasni, túróslepény, de másként .

2011. május 22., vasárnap

Télire való

Bodzaszörp télire
A szorgos hangya bizony már most gondol arra, hogy jön a tél is, s a jófdéle étel-ital akkor is jól esik. Most éppen bodzavirágzás idejében vagyunk még. Mi már télire teának szárítottunk egy nagyadaggal, most még szörpöt készítünk. Ehhez ma még begyűjtünk 30 db bodzavirágot, s ebből lesz a sűrá szörp, amit télen vízzel hígítunk kellően.
A virágokról lerázzuk az eseteleges lakókat, és ha nagyon porosnak érezzük, folyó víz alatt leöblítjük. Sajnos ezzel nem csak a portól, de a virágpor és a nektár egy részétől is búcsút veszünk. Beletesszük a hordóba, nyakon öntjük 10 liter vízzel. Egy fél kilónyi alaposan megmosott citromot – jó ha kapunk kezeletlen héjú biocitromot – belekarikázunk. Beleszórunk 9 kg cukrot. A 10. kilónyit egy lábosban karamellé pirítjuk, hogy legyen egy kis színe a szörpnek. Aki épp csak szalmasárgán szereti, ezt a lépést kihagyhatja. A karamellt is beletöltjük és naponta többször megkavarva, hűvös helyen, állni hagyjuk néhány napig. Természetesen nem felejtjük el lefedni, különben hamarosan sok darázs lesz a vendégünk. Amikor az összes cukor felolvadt, leszűrjük a szörpöt, Üvegekbe töltjük és lezárva bepakoljuk a kamrába.
Ha ennyi cukorral csináljuk, nem kell bele tartósítószer, nem fog megerjedni. Ebből egy ujjnyi kell a pohár aljára, elvégre víz télen is akad, a kamrában meg véges a hely, ne tároljunk sok vizet télire. Aki akarja csinálhatja kevesebb cukorral is, de akkor tegyünk bele tartósítót. ( Mi 5 kilónyi cukrot adtunk a virágléhez, s nátriumbenzoátot.

2011. május 18., szerda

Étkezés, gyorsan?



Gyorséttermi ételek hatásai

A média már 2004 előtt is foglalkozott a gyorsételek és az elhízás közti összefüggéssel, az ekkor megjelent Super Size Me című film azonban a Big Mac néhány kevésbé ismert mellékhatására is felhívta a figyelmet.
Spurlock harminc napig kizárólag McDonald´s ételeken élt, és azon kívül, hogy hízni kezdett, izomtömegvesztést, depressziót és lehangoltságot is tapasztalt, továbbá fejfájások gyötörték. Táplálkozási szakértője egyenesen kijelentette, hogy Spurlock „gyorsétel-függővé” vált. Úgy tűnik, a hamburger manapság több egyszerű ebédnél.
1. Hamburgeres másnaposság
Spurlock tünete, amelyet a filmben bemutattak, az ismétlődő, erős fejfájás. A feldolgozott élelmiszerekben lévő tartósítószerek és adalékanyagok, köztük a nitrátok, nitritek és a nátrium-glutamát gusztusosabbá teszik az ételeket, de a fejnyomást és fejfájást okozó fokozott vérátáramlás következtében csúnya másnaposságot okozhatnak.
2. Lehangoltan: ezért is a gyorsétel felel!
Spurlock kísérlete során szörnyű lehangoltságról is panaszkodott, és a kutatások valóban azt mutatják, hogy a gyorsételek befolyásolják a kedélyállapotot. A University College London kutatói kimutatták, hogy azokban az emberekben, akik rendszeresen fogyasztanak magas zsír- és cukortartalmú feldolgozott élelmiszereket, 58 százalékkal magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, mint azokban, akik kiegyensúlyozottabb étrenden élnek. A kutatást vezető Dr. Eric Brunner elmondta, hogy a gyorsételek kalóriasűrűségük ellenére kevés tápanyagot, például antioxidánsokat, folátot és omega-3 zsírsavakat tartalmaznak, amelyek elősegítik a jó mentális egészség fenntartását. Ezek a fontos étrendi elemek kizárólag egészséges élelmiszerekből vihetők be a szervezetbe.
3. A gyorséttermi ételek lelohasztják a vágyat
Az elfogyasztott élelmiszerek közvetlen hatást gyakorolnak fizikai – és szexuális – egészségünkre. A szakértők szerint a világszerte tapasztalható szexuális válság mögött a feldolgozott- és gyorsételek állnak, amelyek nem csak elhízáshoz vezetnek, hanem olyan biokémiai változásokat is kiváltanak, amelyek miatt a libidó a spermaszámmal és a peteéréssel együtt visszaesik.
4. Gyorsétel-függőség
A Super Size Me című filmben Spurlock orvosa azt állítja, hogy páciensében függőség alakult ki a McDonald´s ételeitől. Bár a kijelentés túlzásnak tűnhet, a Science Daily szerint valóban lehetséges a gyorsétel-függőség. A magas cukor- és zsírtartalom következtében a vércukor szintje jelentősen megugrik, majd hamarosan lezuhan, amitől a fogyasztók függővé válhatnak a gyorsételek fogyasztása miatt megnövekedett inzulin okozta eufóriás érzéstől.
Spurlock filmjével valószínűleg rengeteg embert eltántorított a gyorsételek fogyasztásától, de a McDonald´s honlapja szerint a vállalat több mint hatvanmillió embert szolgál ki naponta az egész világon. Ez pedig sok-sok fejfájást és boldogtalanságot jelent!

(Forrás: medipress.hu)

2011. május 7., szombat

Minden napra más leves

Rebarbara leves
Valójában májusra úgy kiéhezik az ember a frissen termett zöldre vagy gyümölcsre, hogy már nem is kiván mást enni. Egyszerűen nem esik jól. Ha van kiskert, akkor már szedhettünk sóskát, komlót, levesnek, sőt salátát is. De erről már írtam. Ha nincs, irány a piac, beszerezni a tavaszi ételnek valót. Gondoltam, mert úgy tudtam, hogy eltűnt a kertünkből a rebarbara, ültetek egy pár sort, egy tasak magot vettünk. Az bőven elég lesz. De aztán csoda, s lám előkerült a fekete nadálytő és a medvehagyma szomszédságában egy szép tő rebarbara. Van is rajta éppen annyi levél, hogy szárából ma lesz egy jó kis gyümölcsleves. Öt szár került le a tőről, a levelet letőrtük, az nem ehető. A szép szárakat (levélnyelek) mosás után, meghámoztam vékonyan nagyon, kis kockákra daraboltam, s cukros vízben (édesítős) puhára főztem, de ne menjen szét. Ezután már csak ízesíteni és besűríteni kell.
Íme a hozzávalók: 5 levélnyél, 2 tojás sárgája, 2 kávéskanál liszt, só, késhegynyi őrölt fahéj meg szegfűszeg, egy csomag vaníliás cukor, 10 dkg cukor. A kellékekkel besűrítjük, s hidegen tálaljuk. Ha van kedvünk a tojás fehérjéből készített habgaluskával feldobhatjuk a levest.