Ezt írták

Orosházi disznótorok az Oroscaféban  (klikk a linkre)

Megjelent!

A Gazdakör IV. Hagyományok, Ízek versenyén került bemutatásra az új könyv, amely mától kapható Koszorús Oszkár Könyvesboltjában, s mintegy kiegészíti az Ízes Orosháza könyvünket.

Még nincs vége a télnek....

Még azért itt a tél, s tudom, van, aki szereti a forró csokit. Ha találunk elegendő hozzávalót otthon, akkor már délután is szürcsölhetsz egy csészényit, mert az jót tesz a testnek.
Egy igen egyszerű receptet amit  itt azért közreadok, mert ma ebéd után mi is elkészítjük és elszűrcsölgetjük aztán.
Egyszerű forró csokoládé - Hozzávalók: 8 dl tej, 2 dl tejszín, 1 vaníliás cukor, 1 evőkanál (barna)cukor, 20 dkg 60−70% kakaótartalmú étcsokoládé, csipet só, őrölt fahéj, tejszínhab, csokireszelék. Ha valami hiányzik, mondjuk a tejszín az nem olyan nagy baj, de csoki, tej mindenképpen kell bele. A többi fantázia kérdése. Van aki megszórja chili paprikával, sőt olyan is, aki egy stampedli barackpálinkát is ad hozzá.
Elkészítés: Egy lábasba keverjük össze  a  tejszínt, a vaníliás cukrot és 1 csipet sót, és kis lángon melegítsd, de egy vizes edény fölé téve a legbiztonságosabb.. Egy másik edényben az apróra tört csokit egy bögre tejjel addig melegítsd és kavargasd, amíg krémes állagú lesz (van, aki ezt tej helyett vízzel teszi). A csokis krémet keverd a tejszíneshez, és együtt melegítsd tovább. A végén tedd bele a fahéjat, s az italt turmixgépben habosíthatod. Előmelegített bögrékben, tejszínhabbal és fahéjjal - vagy csokireszelékkel - tálald!

Kedvenc ételed!

Kedves Olvasóm!
Szeretném összegyűjteni és közreadni, hogy 2010-ben melyek azok az ételek melyeket az orosháziak rendszeresen esznek, szívesen készítenek.
1. Kedvenc levesem
2. Kedvenc főételem
3. Kedvenc süteményem
4. Egyéb - témák szerint%!
Köszönöm előre is a segítséget.
A választ inkább emailben kérem, mert akkor a receptet is elkérhetem, s így újabb könyv állhatna össze!
Az ételek mellé szívesen várok kis történeteket is.
email-címem: belafulop@globonet.hu

Krumpli minden mennyiségben!

S eljő az ÚJÉV s vele az egyszerű világ, mint ahogyan egykoron gyerekkoromban Szaniszlón élve Gnándt Feri bácsiéknál, nincs már csak krumpli - minden mennyiségben - vagyis reggel, délben este, s közben hallgatni a gordonka búgó hangját. "Ez van gyerekek...-tem veletek...! dallal ékesítve az étkek rendjét. Akkor nem volt más, a szaniszlói homokon az legalább megtermett, s a puják serege a krumplival, főzve, sütve, levesnek, pürének, vagy magában, megtömhette a pocit, mert éhesek voltak. De akkor már a szocializmust építettük, s a mai emberek már nem is tudják, hogy milyen dolog építeni a szocializmust, s eljutni a kommunizmusba! De nem értünk oda!

Lám néhány dolog krumplival, pityókával, burgonyával vagy ha tetszik földibögyörővel is el lehet jutni oda!

(Bastien - Lepage: Krumpliszedők. 1879. Francia naturalista)
S íme egy mai nyögvenyelős nyöszörgése:"Ma sült krumplit fogunk ebédelni. Krumplit? Sose eszünk krumplit, mit eszünk mellé? Semmit, szalmakrumpli magában, Amandine-ból. Nem akarok armadillót enni. Mexikói vagy, pont te beszélsz?

Nem eszek krumplit. Rizst és kenyeret is csak ritkán. Nekem ezek a bűntetőkaják. Meg kellett enni a köretet is. Nem ehettem meg csak a húst, nemnem, magában, nem. Gyűlöltem a kétszeres mennyiségű köretet. Nem voltunk szegények, azért sem értettem miért fáj, ha csak a szelet rántott húst eszem. Nem két szeletet, csak ugyanazt az egyet, magában. Nem lehetett. Édességet bezzeg, ehettem, amennyit akartam.
Felnőtt koromra megcsömörlöttem a szénhidrátoktól, kerültem a köreteket és alig eszek édességet. De csak a barom utasít el dacból bármit, ezért újabban rehabilitáltam a kenyeret és a krumplit. Rizst még csak szusiba, rizottóba, főételnek eszek szívesen, de majd az is beérkezik.
A krumpli, rögtön egy zsák Amandine, egy hete került vissza a konyhába. Szeretni fogod, finom krumpli- mondta Csi-te Norbert, és a kezembe nyomta a zsákokat, egy Amandine-t, egy Charlotte-ot. Nem meséltem neki a köretfóbiámról, inkább a következő erdőbényei buliról dumáltunk, majd felvittem a krumplikat, és egy pohár bor felett csóváltam a fejem. Ki fogja ezt megenni? Mit csinálok belőle?
Rakott krumpli, nem szeretem. Tepsis krumpli, nem szeretem. Krumplipüré, nem szeretem. Szilvás gombóc, azt se. Akkor együk magában, nem aprózom el, csináljuk rendesen, a hálószobában se tartunk tévét, holnap sült krumpli majonézzel.

Az éttermi csicska időszakban szépen beégett a folyamat, mert egy egyszerű szalmakrumpli pár trükktől lesz ehető. A krumplit lehetőség szerint azonos méretű, hosszúkás, és legfeljebb 1×1 centis hasábokra kell vágni és konyharuhán nagyon alaposan megszárítani. Az olaj legyen friss, tűzforró, és bőséges, ússzanak azok a krumplik. Néha megrázva tíz-tizenöt percig kell sütni, lefedni tilos. Az aranyló szín már jó. Egyben leszűröm egy fém tésztaszűrőn, nem vacakolok papírtörlővel. A szalmakrumpli csak frissen ehető, amikor kívül ropogós, belül krumplipüré, állottan szottyadt és keserű, nem tárolható, nem melegíthető.

Kevertem gyorsan egy majonézt, sok szétnyomott kapribogyóval cifráztam és nekiálltunk.

Arra gondoltam, ez nem krumpli, nem köret, hanem egy zöldség, és ez bejött. Nagyon is. A ropogósra sült burok zsíros bőrre emlékeztetett, belül a püré diós-tejszínes krémre. Rosszullétig ettük.

   Másnap krumplipogácsát, harmadnap, puszta tévedésből, szilvás gombócot készítettem. Egy héttel a sült krumplis eset után már a konyhapultnál állva, kézzel ettük a lábosból a frissen főtt krumplikat, sóztuk, haraptuk. Az Amandine egy meglepően érdekes krumpli, nyoma sincs benne a gyűlöletes keserűségnek, unalomnak és lisztességnek, inkább egy jó kis zöldség, olajos magvak és finom zöldségek ízével."

Biztos szeretik a krumplit, ezt a hülye kérdést.

Nos itt abbahagyom a nyösszentyűt!

Inkább arra gondoltam, hogy a nyáron csak elmegyek Nagykárolytól nem messze lévő Szaniszlóra, s szétnézek egy kicsikét. Sok emlékem fűz oda, no és a krumpli is itt van. De ott is van bőven.

Új könyvem rövidesen!

Rövidesen megjelenik az Orosházi hagyományok, értékek sorozatom harmadik könyve:

Farsangi FÁNK

A régi Orosházán az öregek szokása volt, s a város népe  tartotta a szokást, a fánk az ünnepi étel volt. Vízkeresztkor, mikor kezdődik a farsang, akkor sütöttek előszőr fánkot az asszonyok, s aztán azzal zárult a bálok és maskarázások ideje, hogy húshagyó kedden utoljára került sor erre a finomságra, amire került egy kevéske lekvár is, vagy fahéjas cukorral megszórták. Máskor aztán,  a régiek szokását követve nem  volt illő fánkot sütni, mesélte nagyon régen a Német nagymama még az ötvenes évek végén, mikor nyáron akartunk mi ifjak fánkot enni. S ez így is volt, mert mire jött a január- február már nagyon kívántuk a fánkot, s erre kellő előkészülettel sor is került. Ha sült a fánk, akkor annak illata mindent átjárt, mintha vaníliás porcukorfelhőben lebegtek volna a tárgyak, s ilyenkor mindenki olyan ünnepélyes lett. Hát ezt idézi bennünmk most is a fánk, s hogy Zsolti fiamék hazajöttem Budapestről két napra el is döntöttük, gulyásleves lesz, s utána szalagos fánk. Ettek és vittek is magukkal belőle, mert azt mondták akkor ez egy-egy faláska Orosháza, s Orosháza mégis varázsos, inkább mint Pest, de itt élni nehéz (bár ott se könnyű!), de ilyenkor az ízeket elviszik, s az kitart néhány hétig...
Még tart egy kicsit a farsang, húshagyó kedd (febr. 16., illetve hamvazó szerda febr.17. ) a régi szokások szerint a farsang végét jelzi.

Nálunk  a városban,  manapság már,  most kezdődik igazán a FARS/h/ANG ideje, minden szokást felrúgva, mert az iskolákban, óvodákban ilyenkor február végén vannak a bohóságok, hiszen a január a tanulmányi félév zárása, s akkor inkább a tudáspótlás ideje van. Az idén pedig a farsang vegyül gyakorta a fars hanggal is, ha megfázik a tészta, akkor különösen.

Most azonban még erőt gyűjtünk, és jöhet zárásként még egy finomság a szalagos farsangi fánk, s vele együtt készülő baba és a tyúkláb. A baba és a tyúkláb ugyanabból a fánktésztából készül, de a végén szokták készíteni. Egy fánknyi tésztát hengeralakúra görghetnek, aztán késsel a két végén bevágnak egy egy csíkot, s széthúzzák a lábujjakat, ez lesz a tyúkláb., A baba sem ördöngös, csupán a hengerré formált tésztán a kéz oldalával két kis bemélyedést hengergetünk, s így olyan mintha feje, teste és lába lenne a pólyásbabának. Ezt is a forró olajban kisütik, s gyorsan elpusztítja a fánkevők népes serege.

A tanyán nálunk így készítette Eszti mama  fánkot a " boszorkánykonyhában", hisz olyankor nem nagyon lehetett ajtót nyitogatni,  megkukucskálni, hogyan gyúrja, simitgatja, formázza, takargatja, mert azt mondta megfázik a tészta, s akkor nem jön fel  olyan szépen! Ez most is aranyszabály minálunk. Ezért ilyenkor jól illik a farsangi forgatagban a név is, hogy "boszorkánykonyha", ahol angyali finomságok készülnek.

S akkor a finom szalagos fánk receptje ekként szól:
"Végy 50 dkg lisztet, amit már a konyhában tartottál legalább néhány órán át, hogy kellően átmelegedjen, aztán kell még 2 dl tej, 4 dkg élesztő, 5 dkg cukor, 5 tojássárgája, 6 dkg olvasztott vaj, olaj a sütéshez, porcukor a szóráshoz, lekvár az inyenckedéshez
Elkészítés: A lisztet  tálba szitáljuk. A tej felét meglangyosítjuk, belemorzsoljuk az élesztőt, beleszórjuk a cukrot, és kb. 15 percig pihentetjük, amíg felfut, ez a kovász. A liszt közepébe mélyedést nyomunk, beleöntjük az élesztős tejet, hozzáadjuk a tojások sárgáját, a vajat, egy csipet sót, és még annyi tejet, hogy lágy tésztát kapjunk. Hólyagosra kikeverjük, letakarjuk, és meleg helyen kb. 30 percig kelesztjük (a tészta kétszeresére dagadjon!). Lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtjuk a tésztát, és 5-6 cm átmérőjű szaggatóval vagy pohárral kiszaggatjuk. A maradék tésztát összegyúrjuk, újra kinyújtjuk, és szaggatjuk. A fánkokat kb. 20 percig pihentetjük. Bőséges olajat forrósítunk, a fánkokat középen kissé benyomjuk, és kis adagokban kisütjük. Az első oldalukat lefedve kb. 3-4 percig, majd megfordítjuk őket, és fedő nélkül további 1-2 percig sütjük. Az olajba mindig úgy tesszük be a fánkot, hogy a benyomott rész kerüljön alulra, tehát éppen fordítva, mint ahogyan gyúródeszkán volt. Papírkendőre szedjük, lecsepegtetjük az olajat, majd tálra rakjuk, és megszórjuk porcukorral. Lekvárral kínáljuk.

A legfinomnabb még úgy melegen, én legalább is úgy szeretem. A végén az utolsó adagolból formálunk 2-3 babát illetve tyúklábat, s a gyerekeknek lehet mellé szép meséket is kitalálni, nagyon fogják szeretni.

1 %

A támogatást a nyaranta szervezendő Kárpát - medencei Ifjúsági Magyarságtáborokra fordítjuk.
Köszönjük támogatását! Az idén már a 15.-et szervezzük!

Orosházi köménymagos kalácskák

Hozzávalók: 1 kg liszt, 5 dkg friss élesztő, 2 tojás sárgája, 1 egész tojás, 20 dkg vaj és kacsazsír (vagy zsír) fele-fele arányban, 8 dl tej, 20 dkg köménymag, 3 teáskanál só
Készítése: Az élesztőt langyos, cukros tejben felfuttatjuk (ez lesz a kovász). Egy tálban a lisztet összekeverjük a sóval, egy kis mélyedést (fészket) formálunk, s belöntjük a felfutott kovászt, a tojássárgákat és az egész tojást. Összeállítjuk, hogy lágy tésztát kapjunk (mindig fokozatosan adagoljuk a langyos tejet hozzá),a zsiradékot is ekkor adagoljuk, amit megolvasztottunk (vigyázzunk nehogy megégessük, azaz süssük!). Alaposan kidolgozzuk, ezt végezhetjük dagasztó géppel is. Aztán pihentetjük, kelesztjük meleg helyen, a tésztát letakarva, s az edényt bebugyolálva, hogy melegen tartsa. Mi úgy szoktuk, hogy a tálra egy nagy fedőt teszünk, amit előtte megmelegítettünk, s arra jön a konyharuha és a takaró, s így pihen, dagad. Amikor kétszeresére dagadt, gyúródeszkára borítjuk alá lisztet hintünk, s felezgetéssel 32 részre oszjuk. Mikor ezzel is végeztünk, meghintjük a gyúródeszkát köménymaggal, s abban hömbölgetve a tésztát. beledolgozzuk a magot. Hengereket formázunk, s lazán páros fonással összetekerjük a tésztát. Tepsibe tesszük, s kis időre pihentetjük ( 5-10 perc), tetejét megkenjük tojássárgával, s előmelegített sütőben 175 fokon 25-35 percig sütjük.
Történet: Eredetileg kemnencében sütötték alkalmanként, ünnepekre mindig volt bőven fonott kalácska. Ilyenkor kenyér helyett is ezt fogasztották. Ahogy visszaemlékezem a családban legalább  négy generációra visszamenően mreséltek ezekről a kis kalácsokról, és mindenki a nagymamától tanulta, s vitték tovább. Meddig él még a mi családunkban nem tudom, de azt igen, hogy Csaba fiam családjában gyakorta sütik, illetve Csaba a sütőmester, s a régi családi ízek őrzője.

Eleink ételei - orosházi népi gasztronómia

Túrós lepény
Egykoron az orosházi  piacon mindig lehetett kapni meleg túrós lepényt. Azt mesélték az öregek, hogy még más településekről  is eljöttek ide a lepény kedvéért, hiszen a tejpiacon a garabolyban szép tiszta asztalkendőbe becsomagolva ott volt a meleg sütemény, amelynek tetején még rezgett a túró, hiszen  úgy dukált, hogy jó vastagon legyen rajta. Az orosházi túrós lepénynek két változata volt az édes és a sós. Az édesnél (hölgyek, gyerekek kedvence) tettek a túróba ízlés szerint néhány kanál cukrot is, a tojás sárgája mellett, sőt, ha kérte valaki, akkor még mazsolával is lehetett dúsítani. A sós lepény töltelékébe (férfiaknak)  nem került cukor, csak só, s kevés tejföllel elkeverték a tölteléknek valót. Más semmi nem került bele. Jó is volt az nagyon.
50 dkg liszttel, 3 dkg élesztővel, csipetnyi cukorral, 2 dl tejjel, 2 tojással, kis sóval kelt tésztát készítünk, és meleg helyen jól megkelesztjük 1 kg tehéntúrót összekeverünk 2 tojás sárgájával, 2 dl tejföllel és kis sóval. A megkelt tésztából egy lapot nyújtunk és tepsibe tesszük. Rásimítjuk a túró tölteléket, majd forró sütőben kisütjük. Amikor készre sült, még forrón a tetejére öntünk egy pohár tejfölt és elsimítjuk rajta, majd kockára szeletelve tálalhatjuk.

Eleink étkezései

A 19. században a tanyavilág kialakulásával jött létre, az egész vidékre jellemző táplálkozási kultúra, ami az alapja lett az orosházi ételeknek. A paraszti étkezés itt is, akárcsak sokminden más, a 19. század végén a 20. század elején átalakult, polgárosult. Vannak azonban családok még ma is, ahol a nagyszülők ismerik, és részben tartják a régi hagyományokat. Egyik tanítványom Vince Dalma nagyszüleitől gyűjtötte össze az emlékeket, amit így összegzett:

„Az orosháziak, télen, nyáron egyaránt, napjában háromszor ettek. A reggeli, évszaktól függetlenül, 7-8 óra között volt. Nálunk ma is így van. Télen, amikor a kemencével fűtötték a lakást, a reggeli mindig a kemencében készült. Igen kedvelt volt a sültkrumpli, pörkölt káposzta. Disznóvágás után nagyszüleim szívesen ettek sült oldalast, töpörtőt, sültkolbászt és -hurkát. Gyakran készítettek kukoricás ételeket is: görhét, málét. Nyáron a tej és a szalonna elmaradhatatlan volt, esetleg rántottát vagy bundás kenyeret is ettek.
Az ebédnek pontosan délben az asztalon kellett lennie. Hogy mi volt ebédre, annak hagyományos rendje volt.
Hétfőn leves nap volt, kedd húsos nap, szerda a főtt tészta napja, csütörtökön hús volt, péntek törött-bab vagy lencse esetleg baromfi, szombat sült tészta, krumplileves, vasárnap baromfileves, főtt hús mártással. Tavaszi étel a rántott bárány, ősszel birkapaprikás.”
Milyen is volt akkor az étrend Orosházán? A szokás és a hagyomány határozta meg, no és persze, hogy mit tudtak megtermelni.
Reggelire (amely 7-8 óra körül volt), a kemencében készített sült krumpli, pörkölt káposzta, a sült oldalas, vagy kolbász, hurka (de ezek a húsételek csak disznóölés után jöhettek számításba), no és töpörtő. Nyáron tej, tejeskávé, szalonna, vagy szívesen ettek rántottát, de a tej mellé sütöttek bundás kenyeret is. A szegény családoknál leginkább sült krumpli, egy bögre tej, vagy tejeskávé kenyérrel. Amikor kenyérsütési nap volt, akkor készült a bódag vagy zsíros és tejfölös lángos. Bucit is sütöttek, a kis cipóba egy darabka kolbászt sütöttek bele. Ettek görhét, porószát, málét is reggelire
Az ebéd fontos része volt a napi táplálkozási rendnek, meg a ház napi életbeosztásnak, ahogy mondták: Az ebédnek pontosan délben az asztalon kellett lenni
Hétfőn: télen szinte mindig bablevest esetleg lencselevest főztek még friss füstölésű hússal. A füstölt hús mellé (főleg csülök), valamilyen mártást is készítettek (gyakorta paradicsom mártást).
Az 50-60-as években krumplilevest, galuskalevest főztek. Nyaranta gyakori volt a cibereleves (meggyleves) vagy készítettek almamártást is, de a mártások sorában ott volt a fokhagyma, piszke, a 60-as évek végén már gyakori volt a zöldségek fogyasztása. Főztek levest karalábéból, zöldbabból, paradicsomból, káposztából, és tökből is.
Napjainkban ennek az étkezési rendnek már nincsen hagyománya, leggyakoribb, ha otthon főznek, akkor a vasárnapi étel (főleg leves) kerül az asztalra.
Kedden általában hús volt. Télen a krumplilevesbe kolbászt is főztek, vagy füstölt oldalast. A 60-as években elterjedtté lett a paprikáskrumpli kolbásszal. A tanyán ilyenkor nem egyszer tarhonyás galamb volt az étek. A jómódú parasztcsaládoknál gyakran sütöttek zsírban sült tésztát: palacsintát vagy tyúklábat.
Szerdai nap a tésztás nap mindenhol, méghozzá főtt tésztát készítettek. Túrós, mákos, káposztás: vagy gombás tésztát, galuskát, vagy derelyét főztek. Gyakorta a tészta főzőlevéből készült a fokhagymaleves. Ez a szokás néhány helyen még a mai öregeknél is él, csak most már a száraztésztát megveszik a boltban. Régi hagyomány volt az is, hogy ahol tehették mindig kétféle tészta volt. A tésztás szerda nálunk most is élő hagyomány, s az unokák nagyon is szeretik a főtt tésztákat, minden rafinéria nélkül.
Csütörtökön szinte mindenhol a keddi napi étrend ismétlése volt. Tehát ismét húsos nap. Télen sült húsok és rövid karikára vágott krumplival és savanyúsággal vagy kompóttal. Baromfilevest főztek, és a főtt húst kirántották, de volt, ahol krumplipaprikásba tették.
Pénteken: bevett szokás, néhol még, ma is a törött-bab vagy lencseleves kolbásszal. De volt olyan család is, ahol baromfihúsból levest főztek, de másfajta zöldséges leves is előfordult. A leves után jött a lekváros gombóc vagy a mákos-nudli.
Szombaton: általában valamilyen levest főztek, gyakran tejfölös krumplilevest kolbásszal, de ennek nem volt igazán előírás, mert volt, ahol becsinált-levest főztek, ami inkább jómódúak konyhájára inkább jellemző. A szombati nap lényege volt az elmaradhatatlan sült tészta. Leggyakoribb és legkedveltebb a lepény volt, tejfölös-túrós lepény, amit a kemencében sütöttek. A lepény mellett még mindig készült lekváros kifli vagy rétes, esetleg fánk. Mindez függött a naptári ünnepektől is.
Vasárnap: Ilyenkor baromfit vágtak, s tyúkból, libából, gyöngyösből, ami éppen sorba jött finom húslevest főztek. A főtt húst mártással, aztán a 20. század derekától egyre több helyen körítéssel ették a főtt húst (krumpli, galuska, főtt tészta, de mellette maradt a mártás is.
Újdonság a vasárnapi étkezésekben tavasszal jött el, amikor húsvét tájékán felkerült az étlapra a vágott leves, vagy a rántott bárány.
Ősszel, ritkán ugyan, de egyszer-kétszer birkapaprikást is főztek vasárnapra.
Vacsorára általában akkor került sor, miután a jószágot elrendezték, télen sötétedéskor végeztek ezzel, ha később került erre sor, akkor vacsoráztak 7-8 óra körül, s aztán még a ház körüli teendőket elvégezték. Ennek rendje családonként változott. Nálunk a tanyán én ezt tapasztaltam. Ha idejében végeztek mindennel, akkor a meleg kályha mellett beszélgettek, vagy hallgatták a telepes rádiót, s közben el-elbóbiskoltak. A beszélgetések tárgya általában ritmusosan ismétlődött, a munkával, terménnyel, földdel, jószággal kapcsolatos dolgok. Piaci nap után a látottakat-hallottakat idézték fel, de gyakran emlegették a régi dolgokat, az ősöket, a rokonokat, az egészségi állapotokat, s a várható eseményekről esett szó, no és persze a háborúról, meg az élet romlásáról.
Vacsorázni leginkább a délről maradt ételt fogyasztották el, de vajat, szalonnát kenyérrel, vagy bundáskenyeret is ettek vacsoraként. Ha főztek, akkor inkább pörkölt káposztát vagy tepsis krumplit készítettek füstölt hússal vagy csak szalonnával. Kedveltek voltak kásás ételek is.
Íme ilyen volt egy átlagos családi étrend Orosházán jó száz esztendővel ezelőtt, amit a lassan várossá alakulgató község lakói is követtek, tehát az iparosok is, legalább is az első nemzedékek.
1 Reggelire általában szalonnát, kenyeret vagy kolbászt ettek (amíg volt), de sütöttek rántottát, főztek pergelt levest is, de a cikória kávé is kedvelt ital volt. Ha kenyérsütés napja volt, akkor járta a lángos (tejföllel vagy csak magában) vagy a hajtogatott zsíros bodag, ami szintén a kemencében sült. Nem volt ritka a pirítuu-kenyér sem, amit fokhagymáztak és zsírral megkentek, de szalonnával is ették. Reggelire disznóvágás idején járta a sült kolbász és hurka, meg a krumplival, káposztával és hússal készített tepsis krumpli és pörkölt káposzta, amit, ha más rávaló nem volt, akkor egy-egy csík szalonnát tettek a krumplira. Mindezek mellé gyakori volt a savanyú káposzta, a fokhagyma és a hagyma, de a 20. század második felében jött a paradicsom és a paprika. Kedvelt étel volt az aludttej is, de azt inkább este ettek. Sajtot errefele nem nagyon készítettek így a sajtos ételek nem is voltak divatban.
Az ebéd a szokásos rend szerinti ételeket sorakoztatta fel, amiről már korábban szóltunk. Kedvelt levesek: tésztalevesek, krumplilevesek, bableves, húsleves, becsinált-leves, a pergelt levesek különféleségei. Néha gyümölcsleves is volt. Voltak családok, ahol a káposztalevesek is a kedveltek közé tartozott (édes és savanyú). A leves után, főtt tészta rendszeres, s hetente 2-3 alkalommal húst is ettek. A szegényebb családok gyakorta csak heti vagy még ritkább alkalommal tudtak húst venni, mert a disznó nem tartott ki, aprójószág is kevesebb volt ilyen helyen.
A vacsora gyakorta a délről megmaradt étel, vagy főztek valamit, télen leginkább a kemencében készült ételt, de gyakori volt ilyenkor is a szalonna és kenyér. Egyéb ételek a kásás ételek, vagy olyan is volt, ahol estére főzött az asszony friss vacsorát: paprikás csirkét, paprikás krumplit, tésztafélét. De a frissen fejt tej is jó vacsora volt.
A hét végén mindig sütöttek, legkedveltebb a tejfölös-túrós lepény volt, amiből gyakorta vittek a piacra is, mert ennek a süteménynek nagyon jó híre volt, talán az orosházi volt a legfinomabb, mondták a tejfölös túró csak úgy reszketett a süteményen. Általában sósan sütötték, de volt, aki kevert a túróhoz cukrot vagy mézet, s elvétve kapor is került bele. Kedvelt volt a fánk és a herőce, de a lekváros bukták is ízlettek. A rétes ünnepi étel volt
Általában az orosházi konyha takarékos konyha volt, igaz, hogy néhány nagygazda háztartása a kivagyiság okán hivalkodó, gazdagabb választékú volt. De az orosházi ember takarékos volt, mert mindent meg kellett becsülni, hiszen a gyarapodás az a takarékosság eredménye is, no meg a sok munkának, ami néha önpusztítóvá is lett a vagyon gyarapítása miatt. Persze egy réteg, aki kevés földdel vagy alig, leginkább semmi földdel vergődött, de ebben az is ott van, hogy Orosházán is a földterület véges volt, meg nem mindenki szeretett igazán dolgozni sem, volt, aki többet úgymond „okoskodott”, s mindez elégedetlenségeket szült itt is, mint máshol az országban, mások könnyen eldorbézolták a keveset is, a sokat is. Volt, akit nem is becsültek meg igazán, mert hamar híre ment annak, hogy amihez csak hozzányúlt, azt el is vitte, de olyan is volt gyakorta, hogy nem bírta versenyt a gazdával, mert azért tudni kell, hogy a gazda együtt dolgozott a béressel, cseléddel, napszámossal, s bizony ő diktálta az ütemet. Ez, pedig soknak nem tetszett. Jónéhány ilyen történetet meséltek el most már idős emberek, hogy egykoron, hogyan lopták meg a gazdát. Persze volt jócskán ellenpélda, akire a kamra kulcsát rá lehetett bízni akár pár napra is. Azoknak nem kellett újévkor magukat kiállni az ún. „emberpiacra”, mert oka volt mindennek..
Sok helyen a béresek, napszámosok, együtt kosztoltak a családdal, az asszony úgy főzött, hogy mindenkinek jusson. Ez sem volt könnyű munka, hogy ellásson mindenkit.
A 20. század első felében lassan eltűnőben volt már ez a hagyománykövetés a 20. század második felében, mint annyi minden mást, ezt is elhagyták a családok, mert a gyerekeik az iskolából azt a szemléletet vitték haza, hogy mindez ósdi, s inkább követni kezdték a korszerűbb, kevesebb utánajárást igénylő főzési eljárásokat. A megváltozott világgal, megváltozott az étkezési kultúra is. Gyakran már úgy tartották, hogy a régi nem jó. A 19. század végén Orosháza község fejlődése lendületet vett. Polgárosodási folyamat felerősödött, főleg az iparosság és a kereskedők számának növekedése az, ami meghatározó elemmé lett. 1900-ban a közel 22 ezres lélekszámú községben közel 2 ezer iparos volt már. Megindult egyfajta városiasodás az építészetben is: új középületek jelennek meg, de fellendült a vendéglői kultúra is. Gyakran és sokan ebédeltek vagy vacsoráztak a vendéglőkben, kiskocsmákban az úgymond városiak. A tanyasiak ritkábban tévedtek be evés céljából a vendéglőkbe, de a tanyákon, tanyaközpontokban gyakorta tartottak társas összejöveteleket, ahol finom ételeket főztek.
Az olvasni tudó réteg szélesedésével, az újságok és könyvek olvasott példányszámának növekedésével egy másfajta, úgymond polgári konyha is kezd gyökeret verni. Ez abból fakad, hogy olvasottak, divatosak lesznek a szakácskönyvek és az új receptek beépülnek a mindennapok vagy ünnepek konyhájába. A paraszti háztartásokban is, különösen a 20. század 10-es éveitől, kezdik lejegyezni a sikeres, új ételreceptek, s azok elindulnak egy különös vándorútra, egyik ismerőstől a másikhoz, családoktól családokhoz. Így jönnek létre a családi, kézírásos szakácskönyvek, receptgyűjtemények, amit aztán néhol nemzedékek örököltek. A mai, de mégis már réginek mondható receptek eredete visszavezethető többek között Tutsek Anna Katóka szakácskönyve és az Új Idők szakácskönyvekhez is. De nyilvánvaló, hogy sok más könyv is közkézen forgott. Ma már az ilyen jellegű könyvek gazdag választékával találkozhatunk. Sajnos e kéziratos könyvecskék jelentős része az 50-es 60-as években megsemmisültek, részben divatjamúltnak tekintették, részben restellték, hogy ilyenekre is pazarolták az időt, hiszen új világszemléletet vertek bele az emberekbe, s ezeket restellték, meg eltüntették, nehogy baj legyen.

Aranygaluska

Már hosszú ideje érzem az illatát a frissen sült tésztának. De más is imádja  a kelttésztákat a családban, különösen kedvencünk az aranygaluska. Így  egy hónapon belül már másodjára kerül rá sor.
Egyszerűen elbűvöl  az illata, amikor megsül, és persze hogy nem bírom megállni, hogy ne egyek belőle még melegen.  S mellé egy pohár hideg tejet szoktam inni.  És mégcsak nem is nehéz megcsinálni!

A tésztához: 50 dkg liszt , 3 dl tej, 8 dkg cukor, 3 dkg élesztő 3 tojássárga (fehérjét nem kidobni, jó lesz a tetejét megkenni!), 10 dkg olvasztott vaj, csipet só, reszelt citromhéj (én jó bőven adtam, mert imádom a kelttésztában)

                                           Az a jó, ha minden kellék szobahőmérsékletű. Így a lisztet már előző nap estéjén behoztam a kamrából, mert feltett szándákom volt, hogy most én látok neki ennek a galuskának, amely ráadásul arany, mert aranysárgára kell sütni.
Ezekből kelttésztát rittyentek (a tej egy részét meglangyosítom, kicsi cukrot teszek bele, belemorzsolom az élesztőt, tetejére lisztet hintettem, letakartam,  majd hagyom  meleg helyen kicsit dagadni. A lisztet, sót,  a tojások sárgáját, s a kovászt (élesztős tejet) bele a többi hozzávalóba, jól kidagaszttatom géppel,  annyi tejet adunk hozzá, hogy nem túl kemény tésztát kapjunk. Aztán hagyom vagy fél órát meleg helyen kelni.
Azt mondják , hogy az eredeti recept szerint, itt lisztes deszkán át kéne gyúrni, meg szaggatni, én ezt kihagytam, olvasztott vajba mártott nagykanállal  galuskákat  markoltam  ki belőle, és beleforgatom a darált dióból, cukorból álló keverékbe (egy ekkora adaghoz kb. 18-20 dkg darált diót veszek). Kivajazott tűzálló tálba/magasfalú tepsibe/tortaformába rétegezem, jó szorosan egymás mellé, a sorok közé bőven szórok a diós cuccból, megkenem olvasztott vajjal,  és újra kelesztem a jó melegbe újabb bő fél órára.
Utána megkenem a tojás fehérjével (nagyon extrás esetben egy újabb sárgáját is beáldozok) és nem túl magas fokon sütöm (kb. 170 fokon), amíg meg nem pirul a teteje. Tűpróba ilyenkor nem árt. Ha kisült, kiborítom egy deszkára és visszafordítom, hogy a "szép fele" legyen felül. Ha nagyon pirul, akkor papírral lefedem, s feleségem hozta is a papírt, s letakarta.

       Sem pudingot, sem sodót nem készítettünk mellé, de ha  egy kis házi eperlekvár, ne adja az Isten áfonya lekvár van otthon, akkor az csak fokozza az ízélvezeti gyönyört.

Mondhatom:mennyei!!!

          De itt a farsang vége is mindjárt, s fánkot még nem sütöttünk. Legalább a farsang utolsó napján fánkot sütünk, így búcsúztatjuk a sötétséget elűző téli mulatozások idejét. A minap már hallottam a kertben, hogy énekelgettek a madárkák. A cseresznyefán ültek/ugráltak a fekete rigók, gerlék és a cinkék. TAVASZDALT ÉNEKELTEK!

Van-e tökéletes egészségvédő étel?

Egy indiai-angol szakács elkészítette a világ legegészségesebb curryjét. A csirkéből és áfonyából készült curry mellé goji bogyót és rizottót tálal. Szavai szerint ez a legegészségesebb étel, amely segít a rák elleni küzdelemben.

A 32 éves szakács a fűszeres csirkét a rák megelőzésére ajánlja vendégeinek. Az étel további, az egészség szempontjából igen hasznos fűszereket tartalmaz, például gyömbért, csilit, kurkumát és fokhagymát. Ezeknek antibakteriális, antivirális hatásuk van.

Állítása szerint az ételből egyetlen adag olyan jótékonyan hat a szervezetre, mint 49 adag spenót, 23 fürt szőlő vagy kilenc adag brokkoli.
Itt az új csoda!

Adója 1% val támogassa a magyar mesemondást Orosházán

Köszönjük!