Utazás 2009 kiállítás - SIKER!

Úgy hírlik, hogy sikerünk van az Utazás 2009 kiállításon Budapesten, érdeklődéssel figyelik Békés megye standjait, Békéscsaba, Gyula, Orosháza mind sajátos arculatot mutat fel (No végre sikerült!), s lám nem marad el a siker sem.

A bemutatások sorát - ahogy értesültem - dr. Dancsó József, Orosháza alpolgármestere indította, s két orosházi hírességgel kínálgatta a kíváncsiak hadát, az orosházi kenyérrel és az orosházi libamájjal. A szimbólumpár jó ötlet, hiszen két unikumot (orosházi egyediséget) mutat fel, másrészt két nyári rendezvényre is utal: a június eleji libamáj-fesztivált indítását, másrészt az augusztusi orosházi kenyér ünnepét (szándékosan nem írtam európai kenyeret!). Bízom abban, hogy sikerrel koronázza mindkettő Orosházát, ha kellő ötletességgel és csatolt rendezvénnyel valósítják meg.

Hajrá Orosháza!

A libamáj-fesztivál elképzelései jónak indulnak, de majd látjuk mi kerekedik ki belőle. A kenyér kapcsán lehet, hogy folytatódik minden az eddigiekhez hasonlóan, de majd elválik.

Engem csak az aggaszt, hogy a konkrét programok miért nem publikusak már, hiszen sok helyen ezt már tudják, s jó reklámot is szerveznek mellé.

A kenyérhez például el tudom képzelni, hogy a múzeum időszaki kiállítást, és folyamatos friss kemencés-kenyér kínálattal lépne színre, a képtár pedig olyan alkotásokat mutatna be egy reprezentatív módon a19-20. századi (25-30 képpel) festészetből vagy fotóiból, ami látvány is lenne, és kulturális ajánlat is.

Gondolom a folklór-kínálat itt is jelen lesz, de a majd összejön valami alapon történő szervezéssel sokat ronthatnak inkább, mint előrelendítenének.

Gasztronómiai fesztiválok

Több mint két évtizede annak, hogy a népi hagyományos táplálkozási szokásokkal, ételekkel és elkészítéseikkel foglalkozom. Gyűjtöttem az Érmelléken (Erdély), aztán Orosházán, de a HÓNAP című kulturális nyomtatott havilapomban (1990-1997 között jelent meg) közreadtam e témakörben írott írásokat is, sőt önálló gasztronómiai oldal is volt Családi konyha címmel. Legjelentősebb volt Beck Zoltán néprajzkutató dolgozata a népi táplálkozásról Gádoros és környékéről. Mostanában már két könyvben is publikáltam mindazt, amit Orosháza étkezéséről tudni lehet és illik. Újabban az érmelléki Érbogyoszlón végeztem kutatómunkát, s írtam egy dolgozatot Érbogyoszló hagyományos táplálkozásáról.(Érbogyoszló monográfiáját is szerkesztem, s abban jelenik meg másik dolgozatommal együtt Érbogyoszló múltja, jelene és jövője) Az ősszel Nagykároly és környéke mai gasztronómiai hagyományainak feltérképezéséhez kezdtem. Ebből is könyv lesz. Szóval nem egészen laikusként állok a dologhoz, sokmindent tudok, tapasztaltam és közre is adtam. A közreadást - örömömre, mert ez elismerés - nem kis érdeklődés fogadta és fogadja folyamatosan. Előadásokat tartok cikkeket kérnek
és írok, s ezért merek szólni, a jobbítás szándékával.
Már régóta mondom, e vidék értékeinek sorában kiemelkedő a gasztronómia. Azért is, mert ütköző pontban találni az Alföld vidékét, hiszen a nyugati hagyományok, s az általunk hozott keleti hagyományok itt találkoznak. Számunkra ez nagy kincs lehetne, ha nem látnám, hogy bizony gyakorta elfecsérelik gyarló módon a hozzá nem értő, vagy felszínes tudással rendelkező "helyezkedők". No nem a főzést, hanem a nagyobb kincset, a miből főzést és a hogyan főzést. No és a tálalást alapvetően és áttételesen is értve (reklámérték) Tehát még mindig verik széjjel a mezőgazdaságot, pedig ez az alap. S aztán itt vannak a fesztiválok , vásárok, bemutatók. A céljuk kettős általában: egyrészt vállalkozás, s hasznot kellene termeljen, de ennél sokkal fontosabb, hogy jó városreklámok is lehetnének. Ezt igen ügyesen fogta meg Békéscsaba a Kolbászfesztivállal és itt van mellette a Csülök-fesztivál, s mellé egy sor igen rangos kulturális eseményt rendeltek. De hasonlóan jó a gyulai ilyen jellegű rendezvények sora. Igen tetsző nekem pl. a Tarhonya-fesztivál. Medgyesegyháza a maga Dinnyefesztiváljával már szintén világhírnévre tett szert. De itt van a szomszédban Hódmezővásárhely a híressé lett állatbemutatóival. S akkor szóljak szűk pátriám Orosháza ilyen jellegű próbálkozásairól. Valóban ezek próbálkozások vagy még azok sem.
Van egy félrevitt kenyérünnep, amely már nem az orosházi kenyér, hanem úgymond Európai kenyérünnep, de ilyen nincs! Ezt megint a mi kicsinyességünkből fakadó kapkodás rövidlátás eredménye, no és arról ne is szóljak ripacskodó színezete van az egésznek. A saját értékeink lebecsülése mindez, a "hozzáértők"(?) vehették volna a fáradságot, és utánanéznek, hogy van az orosházi kenyér, de nincs európai kenyér. Blődség lett az egész. Most itt van a február végi Gazdakör által szervezett Orosházi hagyományos ízek, de ez sem kapott elég támogatást. Nincs kiterjedt reklámja, ráadásul az egyik turisztikai portálon úgy hírdetik mint szlovák hagyományos ízek fesztiválja. (!!!!). Aztán ott volt a másik kezdeményezés a Márton napi ludasságok, de ez is elhal, mert csak helyi játékká lett mindössze. Tanulhatnánk Csorvástól is. Lakodalom, vőfélyverseny, s van már jóhír is.
Jó kezdeményezés volt a téli tavalyi Disznótoros nap, s az idei Gyopárosi Ízutazás a Hotel Corvus Aqua kezdeményezésében, de szűkkörű az is, nem mozgat meg tömegeket, mert nagyobb városi támogatás, aktivitás kellene. Szóval Orosházán az utóbbi 20 évben nem sikerült összehozni egy tiszteséges hetedhétországra szóló rendezvényt, ami igazán a város hírét keltené.
De jut eszembe: Mit is tudunk megmutatni mi Orosházán?
Nem tudom.
De utána járok a dolognak, mert azért sok furcsa-ferdesége van ennek a városnak.

A rétesről

Rétes-sirató
Olvasom, hogy a fránya sógorok és az ő sógoraik, a németek, már a rétesünket is lenyúlják. Minden, ami jó, hát nem elveszik! Mi meg tátjuk a szánkat, és hagyjuk, s aztán itt maradunk benne a slamasztikában. Igaz, hogy egyes botcsinálta fővárosi tudálékos íróemberkék a kolbászt is német szerzetnek titulálják, hogy aztán azt is állítsák a jámborok, hogy szlovák, szerb és román, török közvetítéssel került a magyarokhoz a 19. század végén, 20 század elején. Igaz a paprika használatát a kolbászhoz sem mi találtuk fel...mert ugye Szeged környékén nem is magyarok éltek akkortájt(!)... Csak azt nem tudom, hogy akkor Bornemissza Anna híres erdélyi szakácskönyvében mit keres a kolbász...Ja, ők (a snájdig pesti urak) csak azt olvassák, ami nekik szimpatikus. Meg, hogy van az, hogy már a rétes sem magyar!De már a magyar se magyar!
Nohát itt a rétes. A legenda azt tartja ( s a legendáknak mindig van és volt valóságalapja), hogy Mária Terézia korában a finom lisztet a kalácshoz innen Békés megyéből, Orosháza és környékéről vitték Bécs híres városába. Ez volt az a híres búza, amelynek oly kiváló volt a sikértartalma, hogy a világ legfinomabb tésztáját, kalácsát és kenyerét ebből lehetett sütni. Ezt énekelte meg Csokonai is a Dorottyában.Pedig őt ezért nem fizette meg senki! Ebből a lisztből sütötte Gémes Ferenc is egykoron a "híres orosházi kenyeret".
Hát az igazi rétes ( azért rétes a rétes, mert a vékony hártyalapok réteges tésztát alkotnak, aminek belsejében van a töltelék) egyik fontos kelléke az itteni termőföld, a jóféle búza és az ügyes gazdasszony tapasztalata.
Én még láttam, amikor anyósom, Eszti mama és feleségem a nagy kihúzható konyhaasztalt körbe-körbe járva a tésztát a kézfejükre húzva, nyújtották, kerekítették a hártyavékony tésztát egyre vékonyobbra s közben olvasztott vajjal vagy libazsírral meg-megkenegették, hogy engedjen. Kész csoda volt, ahogy a 12 személyes konyhaasztalról lecsüngött a vékony hártya, Aztán megtöltögették csíkokban elrendezve a tejfölös túróval, dinsztelt cukrozott vagy csak borsozott káposztával, mákkal, amit tejben megfőztek vagy dióval, amit szintén megfőztek, esetleg párolt almával. S ha mindez külön-külön elkészült, akkor az abrosszal felhajtogatták, hengergették, s tekercseket formáltak. Tepsiben, jó forró sütőben vagy régen a kemencében kisütötték, s ha kihűlt már lehetett eszegetni.
Én igazán néhány órai állás után szerettem, mert akkor a tészta már átpuhult a tölteléktől, s arra a finom bennvalóra (káposzta, alma, dió vagy mák) rásímultak a rétes-levelek.
Feledhetetlen volt az, hiszen az egész ház lebegett a rétes illatában.
Ma is sütünk rétest, de a tészta már bolti réteslap, az is jó, de eltűnt a mágia, a varázs, a rítus a rétes mellől. Így leszünk egyre szegényebbek. Igaz akkor fáradságos munka volt a rétessütés, s csak szilveszterkor sütöttünk, ma elmegyünk egy-egy darabért a rétesboltba, megvesszük és megesszük, s el van felejtve.
Életünk egyre szegényebb lesz ezáltal, s lassan kiüresedik körülöttünk minden.
Legfennebb elmegyünk egy-egy gasztró-fesztiválra, de az már olyan mint a másnapos paprikáskrumpli... A krumpli már nem is krumpli...csak étel!
Igen csak ÉTEL.
S ez a baj!
Megjegyzés: ha keressük a rétes gyökerét, akkor azt nem a germánoknál Európában találjuk, s nem is a frankoknál, az ánglusokról ne is beszéljek, HANEM KELETEN VAN AZ. KELETEN, mint ahogyan az egész ősiségünk keleti és nem a germánok által kitalált egyébség. Mondanám ...meség, de nem mondom!

Torkos csütörtök...

Torkoskodunk, torkoskodunk, leginkább ez a mi bajunk... Pedig enni szeretünk, eleink is szerettek... A torkoskodási rendezvények pedig a farsang végét jelzik, jön a böjt, amit nem is ártana néhanapján komolyan venni. Az életmódunk és a civilizációs új magatartások összefüggéseit vizsgálva minden baj forrásaként a mohóságunkat, a pénz utáni hajszánkat nevezhetjük fő bajnak, s ez van a táplálkozásban is... Már ahol!

A régi hagyományos paraszti konyha és étkezés az takarékos volt, de most minden a pénzszerzésre megy ki. Emlékszem a vidéki polgári konyha sem volt pazarló, beosztott mindent, mert tudták, hogy a talponmaradás, a lassú gyarapodáska alapja a takarékos, átgondolt életmód, életvitel. Két dolog azonban a világban tönkretett mindent. Nyugaton a nagyképű harácsolás, a nyugati (leginkább amerikai) felsőbbrendűségi magatartás, keleten a diktatúrába fojtott életek megalázottsága, szolgalelkűsége, s ebből fakadó rejtőzködő életmód alakítása. A keleti rendszer még veszélyesebb lett, mert belemaródott az emberek génjeibe, s viszik is tovább.

Ám térjünk vissza a "Torkos csütörtök" gasztronómiai ajánlataira, amelyről azt mondták, hogy a vidéki vendéglők 80 %-a bekapcsolódott, s olcsóbban kínálta ételeit, mint máskor. Ennek azért utána fogok nézni... S ekkor kérdem én, nőtt-e a forgalom? Elérte a rendezvény a célját?

De miért menjek én vendéglőbe enni? Régen azért volt ennek egy rítusa. Méghozzá kétféle régenről kell szólnom. 1. a 19 századi és a 20 századi krúdys világ, 2. a II. világháború utáni világ, amikor virágzott a szocialista brigádmozgalom szocialista-kommunista közösség-összefogó brigádvacsorás mozgalom. Aztán jött valami új, de vagy én maradtam ki belőle, vagy az arculata egészen más mint ahogy szeretnénk. Kétségtelen azért valami formálódik.

Azért a vendéglő az én körömben valami többlet volt a hétköznapokhoz viszonyítva. Mert az ünnep volt, s elérhető volt, egykoron. Ma, ha elmegyek, akkor az egy este a legolcsóbb módon is két személyre ott van 4-5000 ft körül. Mennyi az átlagfizetés ma Magyarországon? Nos tessék számolni. Futja-e?

Jó kérdés, de érdemes elgondolkodni. hogy ez lesz-e a megváltás? Nem!. Amig, nem lép a politika olyan irányba, hogy polgári kibontakozást teremtsen az állampolgároknak, s ne adót termelő rabszolgáknak pardon jobbágyoknak nézze a lakosokat. Amig a kiválasztott vagy inkább önkiválasztott politikai elit, nem elsősorban a maga zsíros üzletét látja ebben a politikai "vállalkozásban" addig nem lesz változás.

Tehát a "torkos csütörtökök" sikere ezektől is függ.

De azért tenni kell, s jól teszik, hogy vállalkoznak rá, mert a tömeget így lehet ráébresztzeni arra, hogy van egy magasabb szintű kultúra...s ebben benne van az ősiség és a modernség. E kettős dolog vihet előbbre bennünket is

Recept 2. Sültkrumpli variációk

Most jöjjön egy olyan recept, ami nincs benne a könyvben, de nagyon finom ilyenkor télen különösen.

1. változat: Ez a legegyszerűbb étel.

A közepes méretű krumplikat jól megmossuk, egy tepsibe tesszük, s betoljuk a sütőbe. Olyan 180 fokon 35-40 percig sütjük (közben ellenőrizzük, hogy mennyire sült át). A forró krumplit a tányérra szedjük, kicsit hűljön, aztán felébe vágjuk, vagy tőrjük (úgy rusztikusabb), egy kis szeletke vajat/margarint teszünk rá. Csodáljuk egy picit, ahogy ráolvad, kevéske sót hintünk a tetejére és hamm bekapjuk.

Mellé finom mentateát kortyolgatunk, de lehet még eszegetni vele együtt kis sajtkockákat is.

2.változat: Ez egy különlegesen finom sültkrumpli

A krumplit meghámozzuk, kockákra vágjuk, sós vízben megfőzzük. Kiszedjük, alaposan lecsepegtetjük, meghintjük búzadarával, jól összerázzuk.

Libazsírt hevítünk s abban kisütjük a krumplikockákat.

A libazsír igen egészséges, jobb mint a disznózsír, s ez a sültkrumpli körítésként igen kiváló sülthúsok mellé, de magában is jó vacsora.

Receptek 1.

Akkor jöjjenek a finomságok.


A blog fejlécen a finom orosházi rétes látható, ami szilveszterre készült itthon. Leírása az ÍZES OROSHÁZA című könyvemben olvasható.

Értékeink

Értékeinkről beszélni állandóan kell, mert így jönnek létre az erős kötések. Orosháza értékmegbecsülése megérne egy külön tanulmányt, nem akartam azt mondani, hogy misét, mert a mise már komoly szellemi felkészültséget igényel.

Valahogy úgy tűnik resteljük, ha valami jót alkotunk, nem tudjuk igazán hírünket elvinni a világba, tehetségtelenek vagyunk a kommunikációban. De azért van önteltségünk.... S ez dühít a legjobban.

Hát itt vannak az ízek....Már mindenhol sikeresen viszik a települések hírét, Orosháza még mindig sehol...

Ezért gondoltam már jó pár évvel ezelőtt, hogy összegyűjtöm gasztronómiai értékeinket, a nagyik, dédik és a mai asszonyok, lányok titkos konyhai praktikáit, s lesz belőle egy könyv. S lám lett...

A gondolatsort értékeinkről folytatom rövidesen, de ez lett ennek a blognak a bevezetője, a szándék-vezércikkecske...